sex hikaye

Forgass a Földért! - 24 órás videó készítő világverseny

nevezési határidő: 2013. április 20.
kisfilm

Vegyél részt a világ legnagyobb, társadalmi célú reklámfilm játékán! Készíts filmet 24 óra alatt, mobiltelefonnal, digitális fényképezőgéppel, tablet PC-vel vagy digitális video kamerával!

A film maraton - egyfajta futás, versenyfutás az idővel, hiszen a résztvevőknek mindössze 24 óra, azaz egy nap áll rendelkezésre a filmek elkészítésére. A társadalmi célú reklámfilm versenyt, a Föld minden pontján, egyszerre, azonos időben, az időzónákból adódó eltérések figyelembevételével valósítjuk meg. Az eseményt a kontinenseken, illetve egyes országokban REGIONÁLIS PRODUCEREK segítik.

A VERSENY CÉLJA
A film tudatformáló eszközeivel felhívni a figyelmet a fogyasztói szokások megváltoztatásának szükségességére, a mindennapi életvitel során. A verseny ösztönzi a környezettudatos gondolkodás és a felelős magatartás terjedését. Az így elkészülő rövidfilmek hagyományos, on air televíziós adásokban történő bemutatásával, és video-megosztó portálokon történő elhelyezésével több százezer ember számára válnak elérhetővé, tanulságossá, oktató és nevelő hatásúvá.

FELADAT
Forgass egy maximálisan 60 másodperces rövidfilmet! A filmedben hívd fel a figyelmet arra, hogy a jövőért felelősséget érző magánemberek, odafigyeléssel, tudatos energiafelhasználással, környezettudatossággal, mit tehetnek a Föld megóvásáért. A filmekhez témák szabadon választhatók.

NEVEZÉS
Jelentkezni, a verseny megkezdése előtt, 2013. április 20. reggel 8 óráig, a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre, a Versenyző stáb vezetője által aláírt jelentkezési lap, és a stábot bemutató film (15-50 mp) megküldésével lehet.
A videót ide kell feltölteni: www.mammutmail.com, ide címezve: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Jelentkezés előtt tanulmányozd át a VERSENYSZABÁLYZAT pontjait!
A stábok, akár egyszemélyesek is lehetnek.
Nevezési díj és korosztályi megkötés nincs!

FORGATÁS
A forgatás időszaka: 2013.04.20.8 óra - 2013.04.21.8 óra között.
A kiírásban megadott időszakban, 24 óra alatt kell elkészíteni, egy maximum 60 másodperces, kreatív, szellemes, társadalmi célú reklámfilmet.
A film forgatásánál digitális kamera, videokamerás mobiltelefon, tablet PC vagy kameraként működő fényképezőgép egyaránt használható.
A versenyfilmekhez, a Szervezők időzónánként megadnak 3 elemet. Ezekből, a Versenyző stáboknak, a filmhez legjobban illeszthető (szabadon választott), 1 elemet kötelezően bele kell forgatni az alkotásba. A kötelező elem, április 20-án, helyi idő szerint, reggel 8 órakor, a rajt pillanatában, időzónánként jelenik meg a játék weboldalán.

FILM FELTÖLTÉSE
Az elkészült filmet, a verseny megkezdése után, legkésőbb 24 órával el kell küldeni a Szervezőknek a verseny szabályzatában leírtak betartásával. A film beküldését kísérő adatlapon kérjük megjelölni a kötelező elem megjelenítésének helyét a versenyfilmben.

HATÁRIDŐ
2013. április 21. 08 óra (Helyi idő szerint)

FONTOS TUDNIVALÓK!
Felvételek kizárólag a játék ideje alatt készülhetnek, az előforgatást a versenyszabályzat tiltja.
A beküldött kisfilmben csak jogtiszta zenék és helyi idő szerint 2013. április 20-án, reggel 8 óra után felvett, a stáb által készített jogtiszta, eredeti, videó felvételek szerepelhetnek.
A kötelező elem kihagyása, automatikus kizárást jelent a versenyből!
Amennyiben, nem csupán zenét és hang effekteket, de dialógust is tartalmaz a versenyfilm, akkor azt angol nyelvű felirattal kell ellátni.

ZSŰRIZÉS
Az interneten beérkező filmekre a felkért zsűritagok külön - külön adják le szavazataikat és azt a szervezőbizottság összesíti. A nemzetközi zsűri tagjai személyesen Budapesten, illetve az interneten keresztül élő online kapcsolatban vesznek részt a munkában.
Az értékelési szempontok között fontos az ötlet eredetisége, és a társadalmi célú reklámfilmes elemek hatásos, meggyőző használata.

ZSŰRI TAGJAI
- Jiří Menzel Oscar-díjas filmrendező
- Professor Karl Bardosh New York University Film School
- Sandeep Marwah director of Asian Academy of Film and TV (India)

NEMZETKÖZI ÖSSZDÍJAZÁS
5.000 USD értékben (tárgyjutalom és pénzdíjazás)

EREDMÉNYHIRDETÉS
2013. április 21. 18 óra (GMT.+ 1:00)
Élő online televíziós adásban a verseny weboldalán

Kapcsolat:
www.shoot4earth.com
www.forgassafoldert.hu
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.





nka emblema 2012