A barátkozás lehetőségei

Senki többet

Bodor novellái, azaz a film szegmensei pillanatképeket, hangulatokat örökítenek meg. Azaz annál talán egy kicsit többet: létállapotot. Csakúgy, mint Az érsek látogatásában, a kelet-európai kilátástalanság itt is fellelhető, ahogy igen árulkodó már az az „apróság” is, hogy a filmben felváltva hallunk román és magyar szót, akár egy-egy részen, jeleneten, akár egyazon szereplő szövegén belül.

A négy novellából, négy részből álló tévéfilm összesen nem tesz ki 50 percet sem, így egy-egy történetet csak igen kevés ideig figyelhetünk. Töredékeket, sorsszeleteket látunk, csupán – az autóban a férjére várakozó nővel együtt – belefülelünk egy-egy életbe. Mivel nem túl bő lére eresztett elbeszélésekről van szó, sem az előzményeket, sem a következményeket nem ismerjük meg, a filmen mégis olyan visszafojtottság érződik, hogy a végeredmény szinte tapinthatóan sűrű. Bármennyire is rövidkék tehát A barátkozás lehetőségeinek történetei, mindig kiderül, hogy hőseinek igenis van mit visszafojtaniuk.

Töredékeket, sorsszeleteket látunk, csupán Részlet A barátkozás lehetőségeiből

„Azt hiszem, ki fognak rúgni, és akkor pár napig szomorú leszek” – mondja a szállodaportás a film elején, amiből kiderül, hogy Bodor és Ferenczi hősei saját magukat is távolságtartással kezelik, önmaguktól is elidegenedtek, azaz nem önazonosak. Mindez lehet nemtörődöm belenyugvás vagy csendes tárgyilagosság ugyanúgy. Kifelé mindannyian egykedvűek, de befelé (tehát valójában) ez sok mindent takarhat: míg a hotelportás tanácstalan, a főnök, Nemes pedig mindentudó („Tudom, tudom. Majd meglátjuk” – ismételgeti beosztottja kérdéseire), addig a sofőr rezignált.

Ennek megfelelően átmenetiek a helyszínek is: egy lepattant szálloda, kihalt országút, poros útszéli presszó az adaptáció színhelyei, ahol a hotelportás, a szálloda sofőrje, az útszéli presszó vendégei, az autóban a férjével utazó nő, a titokzatos útitársak, akik útközben váratlan, lopott fürdőt vesznek mind várnak valamire. „Azt fogja gondolni, idegenek vagyunk” – halljuk a vége főcímben az Indulj el egy úton című népdal feldolgozását. A barátkozás lehetőségei szállodában, országúton, presszóban időző hősei mégis arra várnak, hogy felfedezzük őket.

Habár az egyiknek a nevét nem tudjuk (a film számos hőse a stáblistán is csak „A portás”-ként, „A férfi”-ként vagy „A nő”-ként szerepel), a másiknak alig kivehető, nehezen megfigyelhető az arca, a párbeszédekből mindig kiderül valami, ami szomorú csattanót tesz a történetek végére. Ez azonban korántsem jelent lezárást, hiszen amitől az egyik részben félnek, az a másikban bekövetkezik, a különálló novellák figurái pedig feltünedeznek (talán pontosabb úgy, hogy kísértenek) egymás történetében is.

A kelet-európai kilátástalanság A barátkozásban is fellelhető Részlet A barátkozás lehetőségei-ből

A barátkozás lehetőségei szkeccsfilmjének részei tehát önálló történetekként is megállják a helyüket, de együtt is kitesznek egy egészet, egy önmagába visszatérő, vagy ha úgy tetszik, elölről kezdődő cselekménysort. De van-e értelme az újrakezd(őd)ésnek, ha a vége úgyis mindig ugyanaz lesz? „Rien ne va plus” – motyogja alig hallhatóan a szállodaportás maga elé, mielőtt a golyót beledobná miniatűr rulettkerekébe; ami a kaszinóban azt jelenti: senki többet, de szó szerinti fordításban inkább valami olyasmit, hogy nincs tovább.