A Karib-tenger kalózai 2. - Holtak kincse

Folytassa, kalóz!

Bemutató: 2006. július 20.

Ritka eset, de megtörténik olykor, hogy a folytatás felülmúlja az első részt. Amíg A Fekete Gyöngy Átka nem több érzelmekre és a hősiességre élezett szimpla kosztümös kalandfilmnél, amit a hasonszőrűek sorából maximum csak Johnny Depp felejthetetlen Sparrow kapitánya emel ki, addig a Holtak kincse igazi meglepetés. A sztori meglepően fordulatos és kiszámíthatatlan, az izgalmasabb mellékalakok élesebbek, a fő karakterek árnyaltabbak, a sztori bevállalósabb. Az alkotók bátorsága pedig már csak azért is becsülendő, mert a KTK2, ahogy a KTK1 is, a Disney égisze alatt forgott. Ráadásul a cég a két folytatásra rekordmennyiségű pénzt, 550 millió dollárt szánt, míg annak idején a 650 milliós nyereséget hozó felütés „mindössze” 140 millióból jött ki. Tehát, bár a közönséget a kíváncsiság eleve beviszi a mozikba, nem volt szabad hibázni.

A felállás marad: Will Turner, Elizabeth Swann és Jack Sparrow kapitány megint belecsap a lecsóba. Az apropó apró, de fontos kis szerszám: egy iránytű. Tájolóból persze akad pár ezer a környéken, csakhogy a teátrális hajófőnök becses kincse nem Északra mutat, hanem mindig arra, amit a kapitány legjobban szeretne tudni (vagy megkaparintani). Nem csoda, ha a Kelet-Indiai Társaság fejének is eme hasznos ketyerére fáj a foga. Megzsarolja hát a börtönben sínylődő egykori kovácsinast, aki nyomban a lelki válságban sínylődő Sparrow nyomába ered. A hajsza végül mégsem a tájoló után folyik. Ugyanis azé a kincs, akié a hatalom, s azé a hatalom, aki uralkodik a kísértetek fölött. Barbossa kapitány (Geoffrey Rush) és élőhalott bandája csak halvány előképe volt a polipábrázatú Davey Jonesnak. A Repülő Hollandi kapitánya szorgosan gyűjti az ingyen munkaerőként jól bevált lelkeket. Will Turner búskomor papája már az áldozatok között van, s ha nem vigyáz, hamarosan a szeszkazán Jack Sparrow is átáll a sötét oldalra, s a másvilági vizeken folytatja a hajózást. Tovább bonyolítja a képet, hogy nem a muzikális Jones az egyetlen, aki a sajátos sármmal hódító kalóz lelkére pályázik. És még mondják, hogy az önérdek mozgatja a világot! Dehogyis!  A szívügyek…

Főbelövést érdemelne a kalandfilm iskolában

Gore Verbinski (A kör, Mexikói, Egértanya) és csapata, mely néhány különbségtől eltekintve azonos az első verzióval, döntött: félre a rizsporos romantikával, maradjanak az intrikák! A stáb arra erősített rá, ami annak idején a legjobban bejött: a humorvonalra. Mert azon túl, hogy a folytatás szükségképpen akciósabb és misztikusabb, mint elődje, s a történelmi vizek helyett szívesebben időz meseország tengerein, bővült a mókatár is. A sztori-atyák megtartották a történet legszínesebb színfoltjait, például a két csetlő-botló néhai kísértet-kalózt, megduplázták a szövegüket, s máris kész volt a bombabiztos háttér. Erre kontráznak a főhősök, akik gátlástalanabbak, mint valaha. Maga Jack Sparrow pedig, aki lebilincselő stílusával simán lejátszotta a szerelmi szálat a vászonról, s abszolút központi figurává nőtte ki magát, tartja a tétet, s emeli eggyel. Johnny Depp feldúlt perzsamacska ábrázattal kalandozza végig a vásznat, frappáns áthidaló megoldásokkal keveredik ki a legjavából, ha lehet talpra esik, de ha nem, a pácban is jól érzi magát, hisz úgyis a pokoli nyárson készül grilleződni – persze csak ha muszáj!

A Holtak kincse, eltekintve egy-két üresjárattól, no meg a hollywoodi maszkmesterek és trükkösök túlzott munkakedvétől (a szörnyek a Csillagok Háborújának is becsületére váltak volna), szórakoztató két órával kecsegtet. Verbinski bátran űz gúnyt a műfajból, de még saját magából is, ha kell. A sztoriba pedig olyan nem szokványos szálakat sző, amikért legalábbis főbelövést érdemelne a kalandfilm iskolában. Ezek után már semmi csodálkoznivaló nem akad azon, hogy happy end helyett szünetet rendelt el a rendező – egészen a harmadik részig…