A Karib-Tenger Kalózai - A Világ Végén

Tripla pirát

Bemutató: 2007. május 24.

Nincs meglepetés: Sparrow kapitány a megszokott színvonalon bohóckodik társaival, amin lehet nevetni, viszont két és fél óra még talán a rajongóknak is sok lehet a jóból. A trilógiává fejlődött A Karib-tenger kalózai a Disney megavállalkozásaként rekordokat fog dönteni ugyan, de bizonyos kérdések az üzleti siker ellenére is megválaszolatlanok maradnak.

Ha egy cseppet rosszmájúak vagyunk a kritikusokkal szemben, könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy a filmek megítélésénél e mesterség űzője nemigen hagyatkozhat másra, mint a féltve ápolgatott sztereotípiákra. Ha pedig a kritikusnak olyan filmmel akad dolga, amelynek címe mellett a kettes, a hármas (extrém esetekben akár a négyes) szám szerepel, szinte borítékolható, hogy romló tendenciát fog keresni a folytatásokban. Mi tagadás, a sztereotípiáknak azért mindig van alapja, s én sem indultam bizakodva a legújabb karib-tengeri kalózkodásra, mindazonáltal elhatároztam, nem fogom percenként (már csak azért sem, mert 168-szor kellett volna megtennem) a pénzhajhász hollywoodi producereket szapulni. Inkább megpróbáltam megérteni őket. Sajnos a film után sem lettem sokkal okosabb: A Karib-tenger kalózai – A világ végén igazolja ugyan az előítéletek többségét, de egyáltalán nem szokványos módon.

Minél tökéletesebb terepet biztosítani Johnny Depp bohóckodásának

Az immár trilógiává fejlődött sorozat első részén még mindenki felszabadultan kacagott, elsősorban Johnny Depp, no meg a tisztességgel kivitelezett fantasy-kalandfilm zsánertörténet miatt; a magam részéről nagyon örültem, hogy a Rejtő-regények vagy Pán Péter után végre ismét valami történik a kalóz-motívummal, ugyanis ahhoz képest, hogy a tengeri útonállók témája valósággal kívánkozik a filmvászonra, a témának meglepően kevés filmes feldolgozását láthattuk. A sorozat második része, dacára a kirobbanó üzleti sikernek, már megosztotta a nézőket. A rajongók szerették, ám a cél nélkül csapongó, hosszúra nyúló cselekmény vége felé túlságosan is nyilvánvalóvá vált a produkció valós, alig titkolt célja: minél tökéletesebb terepet biztosítani Johnny Depp bohóckodásának. Ami egyébként kétségkívül szórakoztató és mesterien kivitelezett – nem véletlen a rekordnézőszám, amit A világ végén című epizód is minden bizonnyal hasonló sikerrel fog teljesíteni.

A harmadik rész forgatókönyvének írói nem sokat bíbelődtek a szereplők és viszonyaik jellemzésével, inkább rögtön, őrült tempóban elkezdték mesélni a kalandok sorát. Ez az egyik jellemzője A Karib-tenger sorozatnak, ami megkülönbözteti a többi blockbuster-folytatástól: a Terminátor, a Batman vagy a Pókember sorozat karaktereit epizódról epizódra újrarajzolják emlékeztetőül, vagy azok kedvéért, akik esetleg nem látták az előző részeket. Itt azonban már az elején kapkodjuk a fejünket az események sodrában: egy tömeges akasztás-jelenetet követően hirtelen egy szingapúri vízivárosban találjuk magunkat, miközben egy másik szálon a Kelet-indiai Társaság mesterkedését figyelhetjük, akik foglyul ejtik Jack Sparrow kapitányt, hogy általa kaparinthassák meg a kincset. Az ő kiszabadítására indul Will Turner (Orlando Bloom) és Elizabeth Swann (Keira Knightley). Az alkotók persze -- hasonlóan az előző részekhez – hamar elszálltak: kis idő múltán a túlvilágon is áthajózunk, úton a világ vége felé. Kicsit ez már sok a jóból, időről időre meg-megbicsaklik a dramaturgia, nem mindig érthető, hogy miért vagy hogyan kerülnek hőseink egyik helyszínről a másikra. Rendben van, hogy meseországban járunk, ahol bármi megtörténhet, de a belső törvényszerűségnek azért illene felsejlenie.

A pazar kivitelezésű jelenetek látványa a kárpótlás

A pazar kivitelezésű jelenetek látványával azonban kárpótolni tudjuk magunkat; a rendező, Gore Verbinski alighanem inkább az atmoszférateremtés, mint a történetmondás mestere. A gőzölgő tengeren ringatózó, zsúfolt és mocskos szingapúri víziváros, vagy a világ végének kietlen képébe ágyazott western-jelenet egészen egyedi mozgóképes bravúr, de általában is igaz, hogy a sztorinál sokkal összefogottabb a  film látványvilága. Azonban egy pillanatig sem tudtam feledni: mindez alkalmazott művészet, aminek ismételten csak az a célja, hogy Johnny Depp karaktere köré attraktív környezetet építsen. Az előző részekkel összevetve a Sparrow-t körbevevő karakterek is sematikusabbak lettek, Orlando Bloom, Keira Knightley vagy éppen Barbossa szerepében Geoffrey Rush, nem tud újdonságokat mutatni, igaz mintha szövegük is kevesebb és súlytalanabb lenne, és hiányoznak az olyan új, komikus mellékszereplők, mint például a kísértet-kalózok – ez egyértelmű visszalépés, hiszen színt tudtak vinni az előző részbe. Ez alól csak Keith Richards mini-jelenete (Jack Sparrow apjaként jelenik meg), valamint Calypso, az óceánok istennője jelent üdítő kivételt. Johnny Depp feladata pedig egyenesen színészálom: kedvére grimaszolhatott, a legelképesztőbb mozdulatok közepette -- ritkán láthatunk hasonlóan felszabadult alakítást hollywoodi kamerák előtt.

Az eddigiekből úgy tűnhet, A Karib-tenger kalózai egyszerű képlet -- egy jó színésszel a főszerepben, sok pénzből elkészített látványos film újrázása sosem jelent nagy kockázatot. Számomra azonban úgy tűnik, mintha a Disney kicsit túlbonyolított volna a feladatot. Eleve nehezen érthető a két és fél órás játékidő (igen, a világ változik: a friss blockbuster hosszabb, mint az új Tarr-film), amiben sokszor ismétlődnek egy kaptafára készült jelenetek -- a virtuóz kardozásokat úgy a századik összecsapást követően már csak fásultan követjük. A kusza cselekmény helyett, miért nem egy sematikusabb, ám feszesebb sztorit rendeltek a produkcióhoz? Félreértés ne essék, nem panelekből építkező filmre vágyom, csak rejtély, miért nem az egyszerűbb, járt utat választották a producerek. Olykor még az a sanda gyanú is felmerül bennem, hogy a kalóztörténettel valamit mondani kívánnak az alkotók, legalábbis a szereplők száját időnként elhagyják az életről, az emberi lélek rejtelmeiről szóló állítások. Nagyjából olyasmik, hogy végül a jó (érzés) felülkerekedik, van remény – ezek kínos perceket okoznak a nézőtéren. Érdekes kérdéseket vethet fel az is, kiknek szól a film. Disney kalandfilm – tehát igazi családi mozi, gondolhatjuk, viszont az olyan naturális jelenetek miatt, mint amilyen például az elfagyott ujjak tőből letörése, az Egyesült Államokban 13 éves kor alattiaknak nem ajánlják a filmet, amivel elvileg a stúdió lemondott az egyik legfontosabb célcsoportjáról, akik a kalózos, kardozós tematikára a leginkább nyitottak. A Karib-tenger kalózai – A világ végén mintha inkább a felnőtteket akarná gyermekké tenni, rávilágítva arra, hogy a történetnél fontosabb a cirkuszi attrakció.

A friss blockbuster hosszabb, mint az új Tarr-film

Mindenesetre nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, A világ végén nem fog megbukni. Az elképesztő kópiaszám, a marketingfogások, valamint az előző részek népszerűsége garantálja a sikert, ráadásul a hibák ellenére a harmadik részben az aránytalanságok ellenére is megvan minden, amit a rajongók a korábbiakban megszerettek. A legnagyobb izgalmat sajnos mégis az jelenteni, hogy a két harmadik rész, a Pókember és A Karib-tenger kalózai közül melyikük nyeri az idei nézettségi rekord-versenyt.