Amarcord

Fellini, Rimini

Bemutató: 2004. augusztus 30.

Amarcord – Emlékezem…” A régi időkre, amikor még színes tabló volt az élet, amikor az emberek szívvel-lélekkel ettek, veszekedtek, szeretkeztek, cigarettáztak, amikor bátran a halál szemébe lehetett nevetni. Fellini ezt tette egész életében, s ezt teszi talán még ma is, valahol a saját álmaiból és képzeletéből alkotott túlvilágon. És ez a túlvilág semmiben sem különbözik attól az érzékenyen pulzáló, szimbólumokkal telített személyes valóságtól, amit a római taxisok „Feféje” újra és újra vászonra feszített. Fellini harmadik Oscar-díjas filmje most DVD-n várja az olasz mester rajongóit.

„Én magammal hoztam Riminit, és ez a város ma már csak az emlékeimben élő Rimini, amelyre jelenlegi lakói rá sem ismernének, ha belenézhetnének a fejembe. Az Amarcord bepillantás az emlékeimben élő világba. (…) Rájöttem, hogy az az élet, amelyről mesélek, már sokkal valóságosabbá vált számomra, mint a valóban megélt életem.”(Charlotte Chandler: Én, Fellini, 203.o) – vallja az alkotó a majd kétórás filmes memoárról, amely saját gyerekkorába, illetve az Adria-parti üdülőváros harmincas éveibe kalauzol. A mozgalmas panoráma nem a történetre, inkább a pillanatnyi benyomásokra, a látványra, a filmes összhangzatra koncentrál.

Fellini részletekre szedi a világot, aztán szintetizál belőle egy saját, különbejáratú valóságot. Egy tisztább, izgalmasabb, időtállóbb, Fellini-konform valót. És a jól átgondolt kaotikában nincs egyetlen megfellebezhető képkocka, egyetlen fölösleges beállítás. A „játszó tér” tökéletesen kihasznált. Színekkel, arcokkal telített, amiket a levelező jóbarát, George Simenon által freskófestőnek titulált zseni hosszú hónapok alatt, fáradhatatlan gonddal válogatott tablóvá. Emlékekkel, amik a nagy gyerek cirkuszos álmain átszűrve a valóság bilincseit lerázva, szabadon lángolnak a lélek kereszttüzében. Mindezt egésszé kovácsolja néhány cinkos összekancsintás Istennel, a Sorssal, a párbeszéd Teremtő és teremtő között. Nem a valóság ez, csak annak csodába hajló, fantasztikumig rajongással túlzott égi mása.

Minden egyes arcból Fellini mosolya villan elő. Fellinié, aki jelenetről jelenetre előrejátszotta színészeinek a filmet, sorról-sorra előmondta a szöveget, mert hitte, a film nem csapatmunka, hanem egyéni produktum. Mert az álom csak így, rajta keresztül léphetett át a való világba. A figurák, akárcsak az egykori karikatúrista amerikai katonákról készített portréin, kissé eltúlzottak, finom gúnnyal megrajzoltak, de sohasem igazán bántóak. Mussolini a humor lemeztelenítő tükrében ábrázolt bohóc, az arisztokrata lassú, kiszámított mozgásával létezést mímelő patomim-játékos, a kisember otthon rettegett zsarnok, a hatalom színe előtt összezsugorodó képlékeny gyurma - lélekkel súlyosbítva, a bolond és a gyerekek őszinteségre egyszerűsített gondolkodásában a vágy a testiségre korlátozódik, a vallás fölösleges cikornya. A ködből nagy, lomha állatok baktatnak elő, szinte körvonaltalan jelenlétük erősíti a látomások előjogát. Bizonyítandó, hogy Fellini - akárcsak kedvenc városa, Róma - örök, Tornatore Malénájának bámuló gyerekszemektől kísért ritmusos csípőmozgása a Vegye-Vigye (Gradisca) piros kabátja alól villan elő, s a Cinema Paradiso mozgalmas mozijelenete az Amarcordban megrajzolt rimini-i Fulgor mozi olcsó parfümmel „szagtalanított” nézőterét idézi. Abból az időből, amikor még a mozi csoda volt. Emlékezzünk!

Amarcord (olasz – francia, 1973)
 
Műfaj: vígjáték, dráma, klasszikus
Rendezte: Federico Fellini
 
Szereplők: Magali Noël, Pupella Maggio, Armando Brancia, Ciccio Ingrassia, Nando Orfei, Luigi Rossi

Warner Bros, 1973. DVD megjelenés: 2004. augusztus 30.

EXTRÁK:

Interaktív menü
Közvetlen jelenetválasztás
Elõzetes
Kép: anamorf 1.85:1 szélesvásznú, PAL
Hang: magyar, angol, német, olasz, spanyol: mono
Feliratok: magyar, magyar, angol, német, spanyol, francia, olasz, portugál, finn, svéd, horvát, szlovén, cseh, görög, török, halláskárosultaknak: angol, német

Játékidõ: kb. 119 perc