Erőszakik

Gótikus útikalauz bűnözőknek

Bemutató: 2008. május 29.

Ha kedd van, akkor ez Belgium, “valami bűzlik Dániában”, “a fasiszta Disneyland” - csak úgy sorjáznak a klasszikus címek, címkék és idézetek az Erőszakik láttán. A hely szelleme – a színdarabíróként befutott McDonagh nagyjátékfilmes rendezői debütjében kulcsszerepet játszik a város és atmoszférája --  amire az eredeti, puritán cím (In Bruges) tárgyilagosan, mégis kellő baljóslattal utal is, s bár a “Bruges-ben” tükörfordítás, az eredeti ritmusától megfosztva, valóban teljességgel semmitmondó lett volna, a végül kiötlött borzasztó, szakizós magyar cím leginkább Flintstone-ékra utal.

A város élő díszletei elemelik a történetet a személyes síkról

Persze vannak itt “szakik”: két, londoni illetőségű ír bérgyilkost vezényel főnökük (Ralph Fiennes) a belga kisvárosba, s miközben várják a felsőbb utasítást, megismerkednek a helyi nevezetességekkel. Ki-ki a maga vérmérsékletének megfelelően: míg az idősebb, megfontoltabb Ken (Brendan Gleeson) szeretne elmerülni a Bruges kínálta kultúrélvezetekben, a forrófejű, ifjú Ray (Colin Farrell) a turistalátványosságok helyett inkább a hely rejtett -- értsd: bűnös -- szépségeit fedezné fel, s a középkori épületek láttán legtöbbször a szarfészek jelző jut eszébe.

A két, szöges ellentétben álló karakter és a gótikus kisváros atmoszférájának ütközése groteszk élethelyzeteket és metsző dialógusokat szül – ezekből bontakozik ki lassacskán a betyárbecsület körkörös tragikomédiája: Ray első bevetésekor nem csak a rábízott papot teszi el láb alól, de véletlenül egy kisfiút is megöl, a nagyot hibázó Ray kiiktatását pedig Ken kapja feladatul.  A kisvárosi gengszterkaland hamisítatlan színpadi kamaradráma, a színházcsináló McDonagh sziporkázó párbeszédeit a valóságos díszletek tehetnék film- és életszerűvé, ha az ódon falak nem lennének mesébe illők, s Carter Burwell (a Coen-filmek komponistája a Véresen egyszerű óta) szomorkás, visszafogott témái is leginkább egy péntek esti pinceszínház előadásának hangulatzenéjére emlékeztetnek.

Groteszk élethelyzetek, metsző dialógusok

Azért filmes utalásból is bőven akad: a szállodai szoba tévéjében Orson Welles A gonosz érintése című opusa villan fel egy pillanatra, Ray egy Nicolas Roeg-remake forgatásán egy amerikai törpe színésszel barátkozik össze, s már sorolja is az öngyilkos liliputi sztárokat, az Időbanditák szereplőitől Yodáig. Ezek azonban sokkal inkább egy mozgóképre ültetett Hieronymus Bosch-festmény kellékei: a színházból vászonra emelt Erőszakik groteszk cselekménye a németalföldi mester maró kritkáját idézik. Bruges pedig akár Bosch Utolsó ítélet-triptichonja: egyszerre sötét és humánus; menny, pokol és purgatórium -- a film “erőszakijainak” vérmérsékletének és bűnbánatának megfelelően. Kérdés, hogy a belga kisváros turizmusa mennyit profitál McDonagh filmjéből. Talán egy alternatív címvariációval: Bruges-t látni és meghalni.