"Hogy mekkora művész az ember, az majd eldől, vagy eldöntik mások" - Beszélgetés Fonyó Gergellyel
- Ez relatív, mert ahhoz képest, hogy mennyit kell leforgatnunk, nincs sok idő. Itt több az anyag. Ez egy 12 részes sorozat plusz egy játékfilm, tehát tulajdonképpen öt óra hasznos anyagot kell, hogy produkáljunk. Ahhoz képest az ötven nap nem olyan sok. Most persze a körülmények összehasonlíthatatlanul jobbak. Erre a filmre van rendes költségvetés, két kamera, egy nagyszerű stáb. Ezért köszönettel tartozom Kálomista Gábor producernek, aki kiharcolta nekünk és a gyerekeknek ezt a mozit.
- Mennyire tudsz ebben lubickolni?
- Annak ellenére, hogy ez egy feszes forgatási terv, jól érzem magam a bőrömben, mert nagyon jó stáb jött össze. Jóleső dolog elmondani így az 54. nap környékén is, amikor azért már mindenkinek fáradtnak kéne lennie, hogy jó a hangulat. Ez a kellemes családias, vidékies érzés szövi át a filmet is, ezért kicsit a cseh filmek hangulatát idézi, amiket én nagyon szeretek. Említhetném a Keménykalap és Krumpliorr történetét, vagy az Utánam srácokat. Ezeken generációk nőttek fel, és annak idején mindnyájunknak nagyon kellemes élményt nyújtottak. Ezeket a hagyományokat szeretnénk felidézni. Készítünk egy vígjátékot, amiben a líra, a báj, a kedvesség, a kaland dominál. Szóval mindenféle olyan dolog és érték el van rejtve benne, ami a felnőttek és a gyerekek számára egyaránt fontos lehet.
- Vevők a mai gyerekek az ilyen jellegű történetekre?
- Erre én is nagyon kíváncsi vagyok. Egyelőre még nem tudom a választ. Ha abból indulok ki, hogy nekem két gyerekem van, és minden este kész szenvedés, amíg találunk egy olyan tízperces műsort, amit ők is meg tudnak nézni, akkor legalábbis bízom benne, hogy van az érdeklődés ezekre a történetekre. A gyerekek, és a felnőttek is hálásak, ha érzik, hogy nekik készítenek valamit, aminek a mondanivalója is olyan, amit szívesen vesznek, magyarán ha az ember szeretettel mesél el valamit, akkor arra biztos nagy az igény. Nem hiszem, hogy ez valaha kihalna az emberekből. Bízom benne, hogy ez a film jól fog esni nekik.
- Te tudatosan vállalod azt, hogy egy közönségnyelvű, jobban érthető mozit szeretnél csinálni, és nem elvont művészfilmeket, kultmozikat?
- Én nem is hiszek ebben a különbségtételben. A film a közönségnek készül. Legyen az tömegfilm, rétegfilm, vagy művészfilm. Szóval minden filmnek megvan a közönsége. A legnehezebb dolog igényesen szórakoztatni. Olyan filmet csinálni, ami érthető, ugyanakkor tele van olyan gondolatokkal, érzelmekkel, értékekkel, amik megkülönböztetik a kommersztől és az igénytelen filmektől.
- Azért gondolom aktuálisnak a kérdést, mert mostanában a legtöbb fiatal rendező valami egészen elvont, sajátos nyelv kialakítására törekszik.
- Ez így van. Ennek hagyománya van Magyarországon. Máshol ez a dolog nem így működik. Ezzel igazán nem tudok mit kezdeni. Azt látom pontosan, hogy ezzel elég kevesen vagyunk így. Bárhol a világon, ahol működik a mozi, ott attól működik, hogy megnézik az emberek. Hiába van amerikai filmdömping, az emberek a 90 amerikai játékfilm mellett megnéznék azt a tíz magyar játékfilmet, ha az nekik készülne, és meglennének a magyar kedvenceik. Abban biztos vagyok, hogy az igény megvan. Az első film, A vonat érkezése is úgy debütált, hogy ültek a kávéházban emberek, és nekik megmutatták, és nekik tetszett, és ez így folytatódott. Szerintem ez az egyetlen út. Maga az alkotói szándék arról szól, hogy én akarok adni valakinek valamit. Nem magamban akarom tartani. Ennek önzetlen hozzáállásnak kell lennie, hogy amit én csinálok, azt a közönségnek csinálom.
- Ezért alakult meg a Mozivarázs 100 000?
- Tímár, Bacsó, Koltai, Kern, Makk… Olyan emberek alakították ezt a klubot, kört, vagy nem tudom, mi lesz ez igazán, akik nem az elvont vonalon akarnak elindulni, továbbhaladni, hanem hisznek abban, hogy a mozi az varázs, és ezt meg kell osztani másokkal is. A 100 000 pedig a nézőszámra utal. A cseh film is azért futott be, mert azok a filmek a közönségnek készültek. Beült az ember a moziba, és magát látta viszont a Forman filmekben vagy a Menzel filmekben. A mai napig megvan náluk ez a vonulat. A lengyel film is ilyen. Ugyanolyan kicsi, nyelvükben is elszigetelt országok, mint Magyarország, mégis jelen vannak a nemzetközi filmpiacon.
- Mit jelentett neked a Tímár Péterrel, mint forgatókönyvíróval folytatott közös munka?
- Nemcsak a forgatókönyvet írta, vágni is ő fogja a filmet. A 3700.-adik csapónál tartunk. Péterrel mindig együtt néztük a musztert, és nagyon sok tanácsot adott nekem. 18 éve ismerjük egymást, és pontosan azért örülök a közös munkának, mert egyfelől olyan filmeket csinál, amiket én is mindig szerettem volna csinálni, másfelől tisztelem az ő hihetetlen szakmai tudását. Péter zárkózott ember. Nem tanít sehol, nem ír könyvet. És ez szorosan kapcsolódik az előzőekhez, mert ahhoz, hogy az ember olyan filmmel álljon elő, ami tetszik a közönségnek, nagyon kell érteni a történetmeséléshez, sőt mindenféle részéhez a filmkészítésnek. Mert az nagyon könnyű, hogy én forgatok egy öncélú filmet, odakenek valamit a vászonra, és azt mondom, hogy ez az én felhőkben járó művészetem, és a többiek a hülyék, mert nem értik. Ez önzés, és én nem értek vele egyet. Mert az adottság, a tehetség egy dolog, de ezt meg kell tanulni, mert ez egy szakma. És aztán, hogy mekkora művész az ember, az majd eldől, vagy eldöntik mások.
- Nyilván most is adott film jelenében élsz, de van e már valami előképed a jövőről? Mit jelent ez az irányvonal a jövőbeni terveidre?
- Szeretnék csinálni egy jó kis felnőttvígjátékot. Ez még a jövő zenéje, mivel A Na végre, itt a nyár! utómunkálatai még fél évig eltartanak. Ez egy intenzív fél év lesz, mert a filmet és a sorozatot egyszerre kell vágnunk. Február elején kerül a moziba, egy hónapra rá a tv-be.
- Említették itt, hogy ez, bár egy ifjúsági film, vannak itt egész komoly, felnőtteknek szóló áthallások.
- Ez egy családi mozi. És mint gyakorló szülő is biztos vagyok benne, hogy erre a filmre mindenki be tud ülni, és mindenki megkapja a maga címzett borítékját. De hát azért elsősorban természetesen ifjúsági film, hiszen arról is szól, hogy a gyerekek kijavítják a felnőttek baklövéseit.
- Te hiszel abban, hogy a gyerekek bizonyos szinten okosabbak, mint a felnőttek?
- Hát igen, mert hogy a gyerek még naiv és nagyon tiszta. Mindnyájunk számára nagyon kedves emlék a gyerekkor. Egy csodálatos korszak, amikor az ember még hisz abban, hogy milyen nagyszerű az élet. Kell az, hogy ez a hit fennmaradjon, annak ellenére, hogy később kiderül, hogy azért nem minden annyira kerek és szép, és rózsaszín, mint ahogy akkor látjuk. De igenis kell az a fajta derű, amivel a gyerekek az életet élik és szemlélik. Az ember bekoszolódik, ahogy múlik az idő, és akkor mi másban higgyünk?
SoSa
A film központi konfliktusa: hőseink nagyszülei pénzt kérnek kölcsön a falu gazdag vállalkozójától, amit aztán nem tudnak visszafizetni. Úgy tűnik, elvesztik a családi birtokot. Hőseink azonban rájönnek, hogy a vállalkozó a polgármesterrel összefogva a birtokon és a falu földjén veszélyeshulladék-telepet akar létesíteni. A vállalkozó megszerzi hasznosításra a falu földjét, de tervét az utolsó pillanatig titokban akarja tartani. Hőseink leleplezik a vállalkozót. Mivel nagyszüleik egykor a világhírű Leopoldi Világcirkusz művészei voltak, úgy döntenek, összeszedik a régi társulatot és nagyszabású búcsúelőadást rendeznek. Azt remélik, hogy az előadás bevételéből ki tudják fizetni nagyszüleik tartozását. A vállalkozó és a polgármester azonban mindent megtesznek, hogy tervük kudarcba fúljon.
A nagy hagyományokkal rendelkező magyar családi mozi tradícióit kívánjuk követni. A Na, végre itt a nyár! méltó folytatása lesz annak a magyar közönségfilmes örökségnek, amit a Keménykalap és krumpliorr, vagy az Egri csillagok teremtettek meg nagy sikert aratva máig érvényes üzenetükkel.
A film központi üzenete: Kitartással, a generációk és a közösség összefogásával a jó ügy sikerre vihető.
A történet főszereplői napjaink Magyarországán élő gyerekek, akikre izgalmas, mulatságos és megható kalandok sora vár. Meg kell menteniük szüleik házasságát és nyugdíjas nagyszüleik vidéki kúriáját, azt a mesevilágot, ahol gyerekkoruk legboldogabb pillanatait élték át.