Indiana Jones és a kristálykoponya királysága

Indy Senior

Bemutató: 2008. május 22.

Lucasnak már éppen elég felelősség „nyomta” a vállát, amikor belefogott az új Csillagok háborúja filmek elkészítésébe, hiszen sok régi rajongónak nem tetszett, hogy a jó kis kopott űrjárgányok helyett csili-vili környezetet varázsoltak, a stop motion helyett jött a CGI és ez valahogy elvette a filmek hitelességét. De látványos volt, izgalmas és sikeres. Spielbergtől az E.T. vagy a Cápa folytatását „csak” 3-4 évig követelték, az Indy-filmekkel viszont sosem hagyták békén. A mai napig ez az egyetlen folytatásos széria, amit ő maga rendezett (amúgy a Cápa vagy a Jurassic Park folytatódott, csak más keze alatt), többnyire idegenkedik a sikeres előzmény folytatásától,de az Indy-saga Spielberg szívügye volt. 1989-ben kijelentették, hogy nem lesz 4. rész. 2000-ben kihirdették, hogy lesz, de csak ha tuti a forgatókönyv; a sztorival kapcsolatban Atlantisz keresését rebesgették. Először M. Night Shyamalan foglalkozott vele. Aztán Tom Stoppard. Aztán Frank Darabont, de az ő könyvét is visszadobta Lucas 2004-ben. Majd Jeff Nathason, aztán David Koepp, aki végül megírta a végleges, sokat facsart verziót.

Már akkor gyanakodnunk kellett volna, amikor 2004-ben Stephen King fapados magyar változata, Leslie L. Lawrence (aki nem régész, hanem entomológus) elővette a témát A tizenhárom kristálykoponya című könyvében. Az új Indy-filmmel nem az a baj, hogy technikailag nagyon elütne a többitől, sőt külön hangsúlyt fektettek arra, hogy ne érződjön az, hogy az utolsó rész óta eltelt közel 20 év, próbálták a digitális technikát csak a legszükségesebb esetben használni és nagyobb szerepet adni a kaszkadőröknek, mint a régi szép időkben – legalábbis ezt hangoztatták a készítők, de azért a film legjavát mégiscsak stúdióban vették fel és nem élő környezetben.

Indy tisztes ősz fővel viseli a nem tipikus nyugdíjas éveket

A régi jól bevált operatőr, Douglas Slocombe (született 1913!) helyett, aki már Az utolsó kereszteslovag forgatása idején is jóval hetven fölött volt, a Spielberg-filmek (a Schindler listája óta) állandó operatőre, Janusz Kaminski vette át a kamerát. A derék lengyelnek részletesen tanulmányoznia kellett a korábbi filmeket és el kellett sajátítania egy másik operatőr látásmódját, de ez tulajdonképpen a javára vált a filmnek. Ahogyan az is, hogy nem akarták az Indy mellé visszatérő Mariont (Karen Allen), sem Harrison Fordot megfiatalítani: hírlik, hogy a szépségipar sokat profitált az öreg régészből: mellkasgyanta, arcpakolás, fodrász. Ford, ha nem is hajlott háttal, de tisztes ősz fővel viseli a békésnek egyáltalán nem mondható nyugdíjas éveket, cserébe viszont számtalan fricskát kap a „nagypapi”, pedig azért még mindig elbánik akárhány katonával a maga kicsit botladozó, de azért keményöklű módján.

Az új karakterek is hagynak némi kívánnivalót maguk után, egyik sem annyira szerethető, mint a szerencsétlenkedő Marcus Brody („aki még a saját múzeumában is eltéved”) vagy a szobatudós öreg Jones, de nem is annyira gonoszak, mint a Frigyláda megégett kezű, Peter Lorrét idéző figurája, Arnold Toth. John Hurt Oxley professzor szerepében egyáltalán nem karizmatikus figura, szimplán csak eljátssza a meghibbant tudós, Ray Winston (Mac) pedig a kötelező barát, akiről kiderül, hogy eladta a lelkét az ördögnek (vagy mégsem?), de semmi több. Cate Blanchett Irinájában nincsen semmilyen ördögien gonosz vonás, biztos recept alapján készült: hideg, robotszerű szépség, akcentussal, aki a vakon követ egy diktátort – hol láttam én már sokszor ugyanezt a karaktert? Egy biztos, James Bondot például sokkal sátánibb szovjet hölggyel hozta össze az élet.

A film legjavát stúdióban vették fel

Marion mit sem változott, talán csak megráncosodott kicsit, de még mindig perlekedik (és ezért megint bekötik a száját) és még mindig vagány és tulajdonképpen örül neki, hogy újra összehozta a jó sors a csélcsap régésszel -- még egy kis öreges romantikát is sikerül becsempészni a vászonra. Korrekt karakter a transzformerszes Shia LaBeouf Mutt Williamse („Mutt” szintén kutyanév, vö. „Indiana”), aki tulajdonképpen pontosan olyan, ahogyan az ’50-es évekbeli amerikai fiúkat elképzeli az ember: James Dean-utánérzet, menő járgányok iránti elkötelezettség, beszólogatás az idősebbeknek, de még nem elég kemény a páncélja, hiába mestere a szúró- és vágófegyvernek, a sorozatos érzelmi megpróbáltatások nemegyszer csalnak könnyeket a szemébe.

A fő probléma magával a történettel van. Az Indiana Jones-filmekből eddig sem hiányzott a természetfelettiség: ez teljesen elfogadható volt az isteni materializálódás megjelenésével, amely mindig valamilyen több ezer éves kultúra mitológiájának része volt. Most azonban minden dolog gyökere a kis zöld emberekhez nyúlik vissza és az ősi istenek és az elveszett aranyváros legendája csak ahhoz adják a hátteret, hogy valami jogosultsága legyen annak, miért pont egy régészprofesszor próbálja megfejteni a titkot.

Hideg, robotszerű szépség, akcentussal

Igaz ugyan, hogy nincsen új a nap alatt, de a Kristálykoponya királysága részleteiben és egészében is túlságosan sokat kölcsönzött korábbi filmekből. Igen erősen emlékeztet például a Csillagkapura (1994), amennyiben láttunk már olyat, hogy a tudós régészprofesszor kénytelen ráébredni arra, hogy a piramisokat valójában nem emberi kéz alkotta, attól eltekintve, hogy most nem az egyiptomi kultúra van terítéken. De a történet összecseng a Jones-történetek egyik C64-es változatával: az Indiana Jones and the Fate of Atlantis (Indiana Jones és Atlantisz végzete) játékban az elveszett városról kiderül, hogy valamilyen idegen civilizáció „gépe” működteti a háttérből.

A történet első tíz perce tulajdonképpen olyan, mintha az X-akták epizódja lenne, de valamilyen furcsa véletlen folytán Mulder ügynök helyett Indy kerül az unásig ismert roswelli ufókatasztrófa vonzáskörzetébe – remélhetőleg a júliusban bemutatásra kerül X-akták filmben meg sem említik majd az 1947-es esetet, bár abban a moziban azért indokoltabb lenne. Rögtön ezután a trancsírozós Sziklák szeme (The Hills Have Eyes - 2006) köszön vissza a bábukkal berendezett kísérleti atomteleppel…

Az 50-es évek Amerikájában nyüzsög egy csapat szovjet katona

De van egy kis bibi a történelmi háttérrel is. Az utolsó rész óta eltelt csaknem 20 év, 1957-ben vagyunk, tehát a csúnya, rossz náciknak már se híre, se hamva. Se baj, ott vannak a szovjetek! Kicsit fura, hogy a McCarthy-érában, ha csak azt kiejtetted a szádon, hogy „vörös”, már elkaptak kommunizmus vádjával, hogyan kerülhet az USA-ba egy nagy csapat szovjet katona, de tegyük fel, hogy valahogy ürgebőrbe varrva átcsalták magukat a határon. Legyünk nagyvonalúak, a Frigyláda idején, 1936-ban sem voltak náci katonák Egyiptomban.

Az viszont már vaskos tévedés, hogy a szovjetek Sztálin miatt (1957-ben!) kutakodnak misztikus dolgok iránt, mert Sztálint egyáltalán nem foglalkoztatta az okkultizmus, ellentétben Hitlerrel. Mellesleg a kristálykoponyák legendája is egy létező maja mítosz, tényleg vannak kristálykoponyák (tizenhármat találtak eddig). A kristálykoponyás maják a Yucatán-félszigeten éltek, ezzel szemben Jonesék Peruba mennek, ahol valójában az inkák laktak (és amerre a filmben előkerülő Francisco de Orellana is mászkált). Budapest, Bukarest, nem mindegy?

Már a folytatáson törik a fejüket?

Természetesen azért van jó oldala a filmnek, például kellemes, nosztalgikus érzés, amikor meglátjuk Indianának és kalapjának az árnyékát és halkan bekúszik az atmoszférába John Williams szívmelengető dallama. Vannak benne kígyók, buja dzsungelek által rejtett romok és csapdák, csak éppen a titkos szerkentyűk beindítása nem okoz már csipetnyi fejtörést sem. Biztos a rutin meg az évek miatt van. Akadnak benne vicces csipkelődések, sőt még mókás rágcsálók is, de ez inkább a Disney-matinéfilm érzést erősíti a nézőben. És van benne rengeteg látványos, szokásosan ügyetlenkedő bunyó is – azért legalább ezek miatt a nem kis állóképességet igénylő verekedések miatt lehet méltatni Harrison Fordot és társait.

Régóta tartja magát az a nézet, hogy az első három Indiana Jones-film után tulajdonképpen már egyetlen kalandfilm sem tűnik annyira jónak. Hát ez sem. De félre a fanyalgással! A rajongók elcsámcsoghatnak majd rajta sokáig, a klasszikus kalandfilmes mozi kedvelői is kapnak két kellemes órát, a DVD-kiadók is kijöhetnek a soklemezes extrapakkokkal. És közben várjuk a folytatást, elvileg tervben van az 5. rész is, amelyben Dr. Jones Jézus keresztjét keresi. Csak a Vatikán keresztbe ne tegyen neki.