Lemony Snicket

A grimaszok áradása

Bemutató: 2005. március 10.

A világjáró szülők egy gyanús eredetű tűzvészben meghalnak, három gyermekük, Violet, Klaus és Sunny a bizarr életvitelű nagybácsi, Olaf gróf (a gumiarcú Jim Carrey) gyámsága alá kerül. Hamar kiderül, hogy a zord külső egyáltalán nem érző szívet takar. Az extravagáns, önmagát színész-zseniként elismertetni vágyó nagybácsi a családi örökséget megkaparintani akaró főgonosz. Jim Carrey színészrepertoárja ismét az Ace Ventura és a Maszk-ban megszokott túlzó grimaszolásban merül ki, Próteuszként ölt új és új alakot, de mindhiába. Olaf messze nem az a paranoid vagy skizoid figura, akiket a Truman Showban, a Ember a Holdon-ban vagy az Egy makulátlan elme örök ragyogásá-ban láttunk tőle.

Természetesen a Baudelaire gyerekek nem nyugszanak, nyomozásba kezdve igyekeznek kideríteni szüleik halálát okozó tűzvész eredetét, miközben hihetetlen találékonysággal vágják ki magukat az életveszélyek árjából. A három Baudelaire-MacGiver csemete különböző képességeit összeadva dacol minden veszéllyel, szörnyűséggel, sorscsapással. Így születik autók hátsó ablakban bólogató kutyából, rugóból és némi textíliából életmentő csúzli, vagy elrongyolódott esernyő vázából falmászó csáklya. Végül a menekülő árvák találékonyságát még egy, A Gyűrűk urá-ból elcsent jelenet is bizonyítja.

A Lemony Snicket dramaturgiai buktatói gyermekkorom színházi előadásait juttatták eszembe, amikor a színpadon a hozzánk forduló főhős felé hátulról lopakodik a Gonosz, az óvodás közönség pedig teli torokból üvölt: „Fordulj meg!!!”. A Baudelaire árvákon valami hasonló tehetetlenség uralkodik, egyszerűen csak el kéne mondaniuk a törvény képviselőinek, hogy gyámjuk nem szívjóságból vette őket pártfogásába, hanem a tekintélyes örökség megszerzése végett. Mindezt vélhetően csak azért nem teszik, hogy a néző másfél órán keresztül együttérzéssel vegyes izgalommal követhesse kálváriájukat.

Lemony Snicket Idill Monty bácsival

A film a meghökkentésben és a romantikusan hátborzongató képekben a legerősebb, igazi popcorn mozi. Ha valaki mégsem fejtette volna meg a rendkívül ügyesen bújtatott üzenetet, a szülőktől késve megkapott levélből Violet, a legidősebb Baudelaire gyermek még fel is olvassa nekünk. Miközben a felhők közül fénysugarak törnek elő, megtudhatjuk, hogy a szülök nagyon, de nagyon szerették csemetéiket, így igazából nem is hagyták el őket soha!

Az igazi meglepetés ez után következik: nem érdemes sietve elhagyni a nézőteret, mert a körülbelül tízperces vége főcím első fele rengeteg ötletes animációt és hozzájuk passzoló zenét tartogat, érdekesebb, mint a megelőző körülbelül 100 perc.