Liberté ’56

Darabjaira hullott történelem

Bemutató: 2007. május 3.

A Liberté '56 igazi színházi film. Nem is csoda, hiszen az alkotás Szőcs Géza darabjának moziváltozata, rendezője, Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház művészeti vezetője pedig elsősorban színpadi rendező. A Liberté' 56 helye is igazából a színházban lenne (a Csokonai Színházban tavaly októberben volt a premier), azonban nem a túlzott teatralitás a film elsődleges problémája. Sokkal nagyobb gond, hogy az 1956-os eseményeket felelevenítő opus olyan apró mozaikdarabkákból lett összeállítva, amelyek még kellő távolságból nézve sem állnak össze, s adnak egységes, értelmezhető képet.

"Panellakások bestiái! Nem volt elég a főzelék? Akasztófámon együtt lóg majd az Úristen s a csőcselék" - énekli Kádár János (Eperjes Károly), mintha csak most lépett volna elő Bertold Brecht Szecsuáni jóemberé-ből. Pár jelenettel később Andropov gigantikus vörös csillagot akaszt Kádár nyakába, mintegy jutalmául, s mintegy a történelem súlyos terheként.

Vidnyánszky Attila és Szőcs Géza ironikus-groteszk alkotásában daljáték keveredik népszínművel és dokumentumdrámával, s csak úgy hemzsegnek benne a szimbólumok. A forradalom tizenhárom napja, tablóképeken. Úgy tetszik, mintha az egész mű egyetlen hatalmas történelmi utalásrendszer lenne, amelyet a Csokonai Színház társulata a debreceni repülőtér hangárjai között hol dalban, hol prózában adott elő, s mindezt történetesen rögzítette egy kamera is.
 
„Ha mindenképpen hasonlítanom kellene valamihez, akkor Kardos Ferenc filmje, a Petőfi '73, illetve Lars Von Trier Dogville-je ugrik be" – fogalmazott Kántor László, a Liberté '56 producere nemrég a filmhu-nak. Valóban, vannak formai hasonlóságok, csakhogy míg az előzőeknél a stilizált világ a filmdramaturgia fontos segédeszköze, Vidnyánszky filmje leginkább (szabadtéri) színházi közvetítéshez hasonlít.

Nem is ez, a túlzó színpadiasság a legnagyobb baj (igaz, a sokszor didaktikus monológok között végül már fel sem tűnik Nagy Imre híres rádióbeszéde: "Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van"), hanem az, hogy a történelmi tablóból nem rajzolódik ki a történelem. Maga a cselekmény nehezen kibogozható, hiszen van itt szerelmi dráma, áriákban előadott politikai viszály, forradalmi kocsmafilozófia, a színpadiasságot megtörő személyes élménybeszámoló, s ahány szál, annyiféle irányba tart.

Mindeközben az egyes szereplők motivációja, az emberi tényező rejtve marad, holott az efféle tablókban felvonultatott, a nagypolitika árnyékában rettegve-bizakodva várakozó kisemberek személyes történetei épp azt a célt hivatottak elérni, hogy a személyességen, az egyénin keresztül közelebb jussunk az általánoshoz.

A Liberté '56 bővelkedik kitűnő epizódokban, azonban túl sok az apró, gyakran oda nem illő, de legalábbis értelmezhetetlen részlet, mintha a történelem amfóráját olyannyira földhöz vágták volna, hogy azt most lehetetlen újra összeragasztani. Ami főleg azért baj, mert ahogy azt a filmhu kritikusa a moziban tapasztalta, az első negyedóra után jó pár néző feladta, és nem óhajtott enyvbe nyúlni.