Rinaldo
Hatlövetű a nyóckerben
Bemutató: 2003. február 27.
1-1 / 2
Igazi stílusbravúrt hajtott végre Tóth Tamás rendező Rinaldo című mozijában - a magyar filmes hagyománytól eltérően - zsánerfilmet rendezett, méghozzá egy nyolcadik kerületi westernt. A klasszikus western mozikból jól ismert dramaturgiai fogások, az „idegen a városban” motívumtól kezdve, a Sziklás-hegység kaktuszai (ez esetben a nyolcadik kerületi bérház emeletei) között zajló végső összecsapáson át, az Ennio Morricone-jellegű filmzenéig, és a főbb szerepkörökig (seriff, bandita, segítő idegen) minden western elem megtalálható a Rinaldóban, melynek egyik legfőbb vonzereje pontosan ez a szándékos és ironikus anakronizmus: a komoly hagyományokra visszatekintő amerikai zsáner mai magyar környezetbe helyezése.
A Rinaldo története klasszikus western szüzsé: a már említett banda, Bán János vezetésével egy nyolcadik kerületi bérházat tart rettegésben, helyesebben „védelme alatt”: védelmi pénz fejében nem bántják a lakókat, akik közül – némi allúzióként a bűnügyi rovatokból ismerős lakásmaffiára – néhányuk otthonát már megkaparintották. A bérház lakói megtépázott önbizalmuk utolsó tartalékait mozgósítják, amikor felveszik a kesztyűt – vezetőjük a jóságos, erős idegen, a valamikori vándorcirkuszos késdobáló, az ukrán Rinaldo, aki néhány éve szakadt el a truppjától, és azóta a kerületben tartózkodik. Miközben a csapat utolsó csepp véréig védi a „szülőföldet”, értelmét vesztett életük új célt kap, önbecsülésük nő, barátságok és szerelmek szövődnek, maximálisan bizonyítva, hogy a létminimum nem feltétlenül azonos a lét minimumával.
Tóth Tamás Rinaldója épp azáltal ábrázolja hitelesen a mai magyar valóságot, hogy látszólag másról beszél: a westerntörténet kulisszái és szereplői egy olyan világba nyújtanak betekintést, amiről hajlamosak vagyunk tudomást sem venni, legfőképpen azért, mert alapvető értékeiben nem, csupán szegényes külsőségeiben különbözik a mi világunktól.
- 1. Rinaldo
- 2. Rinaldo (szinopszis)
1-1 / 2