Szállítmány
Mesterhez méltóan
Mielőtt bármit mondanánk a Szállítmányról, szögezzük le: büszkének kell lennünk Antal Nimródra. Nem csak azért, mert a Wikipedián az angol nyelvű cikkek között a legkeresettebb magyar vonatkozású szócikk az övé - rögtön a méltán népszerű pornószínésznőink után. Nem véletlenül. Második igazi hollywoodi filmjét készítette el, ami magyarként akkor is hatalmas teljesítmény, ha valaki Amerikában született. És mielőtt bárki fanyalogni kezdene olyan szavak sűrű közbeékelésével, mint kommersz, gagyi, unalmas, tömegáru - ahogy Antal első amerikai filmje, az Elhagyott szoba után lehetett hallani -, gondoljunk bele, hány fiatal álmodozó filmes adná el gondolkodás nélkül mindenét az ördögnek, hogy ilyen sztárokkal, top körülmények között dolgozhasson.
Hollywood igazi masterclass - sok-sok lépcsőn kell felkapaszkodni, hogy igazán nagy feladatokba kezdhessen egy rendező - a Szállítmány pedig egy fontos lépcsőfok Antal Nimród karrierjében. Nem, és most nem az következik, hogy ügyes ez a Nimród, és egyszer majd biztos megengedik neki a nagyhasú, szivarazó producerek, hogy csináljon egy igazán nagyszabású filmet - hiszen kiderült, a következő nagyhasú, szivarozó producere maga Robert Rodriguez lesz a
Predator-széria legújabb darabjában. Tehát a jövő, a fejlődés biztosnak látszik. Sőt még a Szállítmány is egész jó film.
Olyan, amelyik pillanatra sem felejti el, mit vállalt: a nézők szórakoztatását. A Szállítmány egy szórakoztatóipari termék, amelyről aligha ejtenénk túl sok szót itt a filmhun, ha nem Antal Nimród rendezte volna, és jó magyar filmesként nem követnénk nyomon a pályáját. A szórakoztatóipari termékeket lehet kritizálni különböző esztétikai szempontokat felvetve, ám az igazán fontos kritika esetükben a piaci siker - lásd az Avatarról írott kritikánk széles körű társadalmi hatását. A Szállítmány nem volt drága film - bár felvonultatott pár olyan sztárt, akiket nyilván rendesen meg kellett fizetni - így a közepes mozieredményt simán feljavíthatja egy sikeres DVD- vagy VOD-kampány, ahogy az a B-filmek esetében lenni szokott. (Mondjuk az IMDB 5.6 nem túl biztató.)
A forgatókönyv kiszámítható és a közepesnél egy kicsit izgalmasabb, viszont egészen biztosan jobb, mint az Elhagyott szoba szkriptje, amely Antal bemutatkozó darabjának leggyengébb láncszeme volt. Adott egy pénzszállító csapat, amelyből pár figurát megrészegít a nagy pénz közelsége, kézzelfoghatósága. Ők rögtön falkavezérré válnak, és belerángatják a többieket a tutiba. A zsákmány? 45 millió dolcsi. Kockázat? Az nincs. Miért is lenne, hiszen szuper tervük van, kirabolják saját magukat, a zsaruknak meg majd azt mondják, hogy a rosszfiúk elmenekültek a pénzzel. Elég kidolgozatlannak tűnik ez a terv, csodálkoztam is, hogy ilyen lazán belevágnak a fiúk, aztán bevillant, milyen idióta bűnügyekről lehet olvasni nap mint nap - tehát felmentem az alkotókat, valószínűleg így van ez a valóságban is rablóéknál. Nem árulom el, a filmben sikerrel járnak-e, azt viszont igen, hogy nekem a film előtt sikerült kitalálnom a végkifejletet.
Apropó, valóság. Figyelemre méltó, a főhős karaktere társadalmilag milyen pontosan definiált volt: fekete bőrszín, problémás gyerekkor, iraki traumák, jelzálog a házon, szülők elvesztése, amelyből következően ő lesz öccsének pótapja. Ezek persze sablonok, de igen jól használt sablonok, aminek következtében hitelessé tud válni a figura, sőt az egész film hihetővé válik, annak ellenére, hogy a sztoriban vannak kidolgozott részek. És persze a hitelességet nagyban növelte Columbus Short játéka, aki ugyan szemmel láthatóan soha nem járt annak a nyomornak a közelében sem, amelyben a hőse küzd a létért, viszont a színészi kvalitásai ezt is feledtetik. Matt Dillon hozza az igazi agresszív amerikai hülyegyerek (aki bár már harmincas éveiben jár, mindig hülyegyerek marad), Jean Reno alig látható és igen visszafogott, Laurence Fishburne és a többiek pedig megbízhatóan futják a kötelező köröket.
Amit még ki kell emelni, az a film fényképezése és finoman kidolgozott képi világa. Annak ellenére, hogy ez egy B-film, amely nem vihet végbe stílusbravúrokat, sőt a rendezői és operatőri munkának - laza képzavarral élve - láthatatlannak kell lennie, Antal Nimród és operatőre, Andrzej Sekula (akivel már az Elhagyott szobában is közösen dolgoztak) remekül összerakták a kietlen külvárosi utcaképeket és a cselekmény java részének helyszínt adó gyártelep látványvilágát. Így - kis túlzással - legjobb pillanataiban, amikor a dramaturgia is a helyén volt, egy Fincher-filmre hasonlított a Szállítmány - nagy kár, hogy ezt a feszességet nem sikerült végig fenntartani.
Antal Nimród tehát ezt a filmet is mesterhez méltóan elkészítette. Nincs csalódás, vannak jó pillanatok, figyelemre méltó képi megoldások - meglepetés vagy katarzis, az nincs. Ennek ellenére számos teszkózásból hazatérő fáradt fogyasztó vasárnap estéjét könnyítheti meg a film DVD-formátumban. A Predatorst pedig nagyon várjuk.
