„Szeretem, ha kérnek”
Varga Ágota: Aczél
32 évig volt a magyar kultúra kulcsfigurája, sorsokról döntött, tiltott, tűrt és támogatott, kultúraértő ember volt, a magyar történelem furcsán próteuszi alakja Aczél György, akire szinte mindenki máshogy emlékszik vissza. Varga Ágota filmje már régóta aktuális, ugyanakkor arra is választ ad, miért nem egyszerű Aczélról beszélni, Aczélra visszaemlékezni.
 |
| Csak vele tegeződött, együtt néztek filmeket minden héten |
A film rengeteg forrást dolgozhatna fel, hisz alig akad olyan, ma már idősebbnek tekinthető művész, kulturális életben dolgozó alak, akár politikus, aki ne ismerte volna. Mégis tulajdonképpen három irányból közelít a rendező Aczélhoz: egyrészt a családja, lányai, unokái által, másrészt egykori ellenfelei felől (Heller Ágnes, Konrád György, Jancsó Miklós), egykori-mai tisztelői által (ők a kéziratos hagyatékát gondozó szakemberek, az Aczél György Kuratórium tagjai, illetve Dr. Koltai Dénes dékán), valamint azok felől, akiket az a bizonyos kettős, ellentmondásos viszony fűzött a fő kultúrpolitikai korifeushoz (Herskó János, Popper Péter). A többirányú megközelítés az eltérő olvasatokat ütközteti, a film végigveszi az Aczél politikai szerepéből fakadó morális kérdéseket, és nagy léptekkel végigjárjuk Aczél életének történéseit is.
Aczél György szerepe és megítélése összekapcsolódik Kádár Jánoséval, nagyon jó viszonyban voltak (csak vele tegeződött, együtt néztek filmeket minden héten), ugyanakkor felnézett rá, sőt szinte imádta, istenítette (az egyik archív felvételen a háttérben félelemmel vegyes tisztelettel, áhítattal a szemében hallgatja Kádárt), s ez a bizalmas viszony valószínűleg hízelgett is neki. És hasonló viszony fűzte a kultúrához is – Heller Ágnes szerint a sznobéria, a bennfentesség tudata miatt is élvezte hatalmi pozícióját („Ő mondhatta meg Illyés Gyulának, hogy meghalt Déry Tibor”). És a hatalom is vonzotta, teszi hozzá Popper Péter, ami az érdek hajtotta emberi lénynek gyakran a sajátja.
 |
| Ő mondhatta meg Illyés Gyulának, hogy meghalt Déry Tibor |
Az Aczél-értelmezések mellett szinte minden szereplő elmondja a saját Aczél-történetét, amelyek egyrészt felfedik az elmúlt rezsim hatalmi-uralmi technikáit és sajátosságait, másrészt magukról a megszólalókról is képet adnak. Aczél ennek megfelelően hol kedélyes bácsi, aki remekül vezet, hol remek taktikus, aki a szovjet elnyomás ellenében taktikázik folyamatosan a magyar művészeti élet minél nagyobb szabadsága érdekében, hol teljhatalmú úr, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy a rendszer és a Párt ellenségeit megfélemlítse, és a sort még lehetne folytatni. Könnyű és csábító lenne azt mondani, hogy „valószínűleg egyszerre igaz mind”, sokkal izgalmasabb azonban a film ezen túlmutató, általánosabb érvényű rétege.
Mert Aczél György élete a hatalom és az autonómia dichotómiájáról szól. Megtestesítette azt a morális kérdést, amit csak parabolákban szokott ennyire egyértelmű lenni: mit teszel meg a hatalom közeledéséért, illetve mit tesz meg a hatalom veled? Varga Ágota filmje pedig nem a könnyebbik utat választja: nem fűzi fel egy narrátor segítségével Varga Aczél-értelmezését, hanem – némi teret hagyva személyes véleményének – egymás mellé helyezi az adott válaszokat.
 |
| A hatalom és az autonómia dichotómiájáról szól |
Amelyek közül számomra Helleré a legkompaktabb, legárnyaltabb, legmesszebb vezető, leginkább tiszteletre méltó, de egyben a legkevésbé tipikus. S amely ugyanakkor össze is cseng a Herskó-féle érzelmes-romantikus vallomással, amely az Aczél-féle játékot emeli ki: Varga itt Aczél lányával, Annával helyezi egy jelenetbe Herskót, s az ily módon dramatizált szituációban ismerhetjük meg Aczél rövidpórázas módszerét – az egyik pillanatban leváltott valakit, a másik pillanatban játékosan évődve kinevezte. Herskó ezt unva meg emigrált családjával 1970-ben. „Magyar feudalizmus volt” - jellemzi ezt a hatalom által manipulált, függő helyzetet. „Mindenkit Aczél Györgynek tekintünk” - mondja ki Heller ugyanezt a tapasztalatot a másik irányból, egyértelművé téve Aczél mai napig tartó hatását.
A film némileg leragad a dedikációkat tárgyalva: Aczélnak óriási dedikációgyűjteménye volt, szinte minden megjelent új könyvből kapott egy dedikált példányt, s ezeket a pár soros ajánlásokat, kitépvén a címlapot, megőrizte. Ma az Aczél-hagyaték a levéltárban van, egy része nem kutatható – így ezek a (ma már kompromittáló) dedikációk sem. Ez részben Aczél, részben a család döntése volt, s ennél a résznél érezni leginkább Varga konfrontációs igyekezetét, a családtól a hagyaték kezelőin át Jancsóig mindenki megszólal az ügyben. Ez a kissé publicisztikai igényű rész vékonyabb a többinél, nincs is szükség az efféle explicit hangsúlyozásra, érthető enélkül is a kérdés és problémakör jelentősége.
 |
| A kijárásos, korrumpáló, tenyérből etetéses viszony |
Sokkal húsba vágóbbnak tűnik Aczél mai napig élő hagyománya, a kijárásos, korrumpáló, tenyérből etetéses viszony döntéshozók és a kultúra sok-sok képviselője részéről egyaránt. Aczél megkerülhetetlen volt, az átmeneti emigrációba vonult Jancsó ugyanúgy audienciára ment hozzá, mint az 1989-ben visszatért Heller – neki mindegy volt, hogy épp kirúgott vagy kinevezett valakit, a lényeg a függés volt, a paternalizmus kialakítása.
S ennek a macchiavellista szerepnek – amely azonban elvi meggyőződésből is született – Aczél kiváló megtestesítője. Az árvaházban növekedő, később mostohaapja által elutasított, rövid ideig színészként dolgozó, kamaszkori közösségkereséskor a kultúrára rátaláló, a vészkorszakban vakmerő zsidómentő férfi Appelről Aczélra magyarosítja nevét (nem lehetetlen, hogy Sztálin hatására), megjárja Rákosi börtöneit, majd 1956 után a megjavítható szocializmusba vetett hite, a hatalomélvezete, a bennfentességvágya, a Kádár iránti csodálata által vezetve megteremti a kádárizmus kultúrváltozatát, s elkezd gyűjteni ahogy kéziratokat, úgy művészeket is. Igazi titokzatos, drámai alak ő, formátumos ember, akinek a hatalma inkább erotikus, mintsem egyszerűen megfélemlítő volt, s aki megélte hatalma eszményei összeomlását, bálványa Kádár halálát. S hogy mindez Varga Ágota filmjéből kiderül, egyértelműen bizonyítja, hogy milyen fontos film is az Aczél.
