Tétova elhidegülés

Kritika a Hajsza című filmről

Papíron biztos nagyon jó ötletnek hangzott Romain Durais és Charlotte Gainsbourg összepárosítása, de a vásznon egyszerűen nem működnek együtt, ordít róluk, hogy nincs egymás mellett keresnivalójuk. Így viszont elég nehéz egy egész filmet annak szentelni, hogy a kapcsolatuk megmentésének kellene szurkolnunk: nem kelt szimpátiát egyik szereplő sem. Romain Duris-ról leesik ez a mogorva szerep, nem derül ki, hogy mi baja van az élettel, miért idegbeteg és érzelemgyenge - és hogy ez a nő és ez az idegen férfi mit lát benne, amiért képesek eszüket vesztve harcolni érte.

 

A Hajsza már az elejétől kezdve félrevezeti nézőjét: eleinte feszültséget próbál gerjeszteni, ahogyan a titokzatos harmadik settenkedését mutatja be, majd Charlotte Gainsbourg feltűnésével a párkapcsolati drámáé lesz a főszerep, ami természetesen nem vezet sehova, mert az egész film, szereplőihez hasonlóan egyhelyben toporog, képtelen döntéseket hozni és válaszokat adni, így az sem okoz meglepetést, hogy a film tárva-nyitva marad, és a távolba baktató főszereplőkhöz hasonlóan térünk haza mi is a moziból, nem értve, hogy mit is akart tőlünk ez a film.

Chéreau ugyanis egy olyan világot fest, amelyben az érzelmi jelzéseket képtelenség értelmezni, és ezzel nemcsak a főszereplője, de a nézője is így van: a színlelt izgalom, és a tépelődő lelkizés után a film a legvégén úgy tűnik mintha magára találna, ám abban a pillanatban, hogy a sok terelés után a két szereplő között végre valódi kapcsolat jön létre, elindul a vége főcím, ami leginkább bosszúságot kelt bennem.

Igaziból Romain Duris-nak a heti másik bemutatójában, a Szívrablók-ban nyújtott szolgáltatását kellett volna igénybe vennie: a boldogtalan párokat megbízásból szétszakító céget bemutató film könnyű és szórakoztató, idézőjeleket bátran alkalmazó francia vígjáték, jól öltözött és jól fésült Romain Duris-vel a főszerepben.