Űrállomás 3D

Húzd fel a szkafandert!

Bemutató: 2008. május 8.

A Nemzetközi Űrállomás legfontosabb szakaszainak építését bemutató film érdekes keveréke a tudományos ismeretterjesztésnek és a propagandafilmnek – nem véletlen, hogy a NASA mellett Lockheed Martin Corporation számára is komoly PR-értékkel bír.

Az Űrállomás 3D olyan témához nyúl, amit önmagában elvisz a látvány, és amiért a „hagyományos” filmes dramaturgiai eszközök használatának hiányosságain vagy a helyenkénti sablonos megoldásokon is hajlandó az ember könnyedén átsiklani. Például az olyan egymondatos űrhajós vallomásokon, hogy „Életem legnagyobb élménye volt!” Naná, hiszen még egy fotelből nézve is elképesztő, ahogy 400 kilométerrel a Föld felett lebegve, a felhők alatt látni a kontinensek körvonalait. Időnként azonban megzavarják az élményt az analóg vetítés hibái, a szalagra ragadó kis piszkok és a filmszalag roncsolódásának pótlásából keletkező „vak”-részek.

Határvonalak nélkül

Alapvetően gyönyörű, eddig át nem élt élményekkel gazdagodhatunk bolygónkkal és a világűrrel kapcsolatban. A súlytalanságban lebegve kívül-belül körüljárhatjuk az Űrállomást, vagy közvetlen közelről nézhetünk végig startot. Sőt, megtapasztalhatjuk azt is, amikor egy VW Bogár méretű kapszulába összezsúfolva az ember kiszakad a Föld gravitációjából. Felsejlik milyen érzés lehet beszállni abban a liftbe, amelyik egy toronyház tetejére szállít, ami valójában nem más, mint több tízezer tonna robbanóanyag, és amelynek elfüstölésével akarva-akaratlanul is új felfedező válik a ma még kevés kiválasztottból.

Az űrhajós-jelölt gyerekeknek elképesztő élményt nyújtanak a képből „kinyúló” berendezések, nem egy közülük reménytelenül csápolt, hogy megfogja a súlytalanságban lebegő több tonnás szerkezeteket, vagy igyekezett beleharapni a feléje repülő űrhajós-csemegékbe. Emellett természetesen kihagyhatatlanok a filmből azok a már korábbi, 2D-s felvételekről ismert űrhajós hétköznapokat bemutató jelenetek – tisztálkodás, sportolás -, amelyeken láthatjuk például a gömbbé formálódó vizet, akár egy nagyobb drazsét lenyelni.

Meló odafenn

Azért csak dolgozik bennem a kisördög, és a narrációban szívem szerint a földi dimenziókból 2001 májusában eltávozott Douglas Adamsnak is adtam volna lehetőséget pár mondat megírására. („Az űr nagy. Tényleg nagy. El sem hinnéd milyen hatalmasan, terjedelmesen észbontóan nagy. Úgy értem az ember azt gondolná, hogy hosszú az út a patikushoz, de ez csak egy szem mogyoró az űrhöz képest.” Az efféle korrekt, ám szellemes meghatározások jól ellenpontozhatnák a helyenként teljesen felesleges narrációt és vallomásokat.)

A filmnek helyenként igazi dokumentumértéket ad, hogy belekóstolhatunk az USA-bél high-tech kiképzésbe, mellette pedig a kommunista-éra asztronauta ikonjait idéző Bajkonurban tehetünk sétát, és átélhetjük a személyesebb orosz és a "távolságtartóbb" amerikai elstartolást is.

"Lógva" a szeren - Susan J. Helms és Yury V. Usachev

Először inkább megmosolyogtatóan hatnak azok a nyilvánvalóan oktató jelleggel bevágott jelenetek, amelyekben a Föld különböző pontjain összegyűjtött kisiskolások kérdezhetnek rádión keresztül az asztronautáktól – mintha nem is egy amerikai filmet, hanem egy szocreál oktató opuszt látnánk. A válaszokból megtudhatjuk azt az evidenciát is, hogy a tanulás élethosszig tartó folyamat -- Adamsnak erről is lenne néhány sajátos gondolata. De az Űrállomás didaktikus pillanataiban is meggyőző, a felnőtt néző úgy érzi, ismét szeretne gyerek lenni, hogy egy nap majd új Kolombuszként vágjon neki az ismeretlennek.