Világszám – Dodó és Naftalin

Ikerlelkek

Bemutató: 2004. december 23.

A magyar filmnek idén visszatérő témája az 56-os forradalom: a Temetetlen halottban Nagy Imre, a történelmi személyiség portréját rajzolta meg Mészáros Márta, Cantu Mari a Rózsadombban pedig a gyermeki szemszögből tekintett a sorsfordító eseményre. A 2004-es év utolsó témához kapcsolódó magyar premierjében pedig egy bohóc szemével látjuk a diktatúrát és ötvenhatot.

A Világszám története valójában a századfordulótól ível egészen a hetvenes évekig, de a cselekmény jelentős része a forradalom idején bonyolódik, még ha a forradalom háttérben marad is. A film ugyanis nem kurzusfilm: a történelem zajlik valahol a főváros utcáin, de véletlenül belesodródott sánta kellékesünk életében ez mindössze annyi változást hoz, hogy a követelt amnesztia ürügyén viszontláthatja egy félresikerült bohóctréfa okán börtönben ülő ikertestvérét. A bontakozó történelmi film azonban gyorsan műfajt (formát) vált, és sajátos road movie formájában folytatódik és fejeződik be.

Humor helyett érzelmekre talál Tóth Orsi és Koltai Róbert - fotó: Mohos Angéla

A kisemberek, az ötvenes évek bohócainak történelme tehát a vásznon- középpontban Naftalin (Koltai Róbert) kapcsolatrendszereivel: egymásrautaltság kétpetéjű ikertestvérével, Dodóval (Gáspár Sándor) és egy kezdődő viszony (barátság-szerelem) Pipitérrel (Tóth Orsolya). A film tengelyét ezeknek a finoman megrajzolt kötődéseknek a kidolgozása képezi.

A finom kidolgozás könnyen válthat kidolgozatlanságba: Tóth Orsolya karaktere minden alakítása ellenére is a levegőben lóg, bár süt belőle a Giulietta Masina, mégsem tud saját történetet kerekíteni. A hamis papírokat beszerző Kulka János (Charlie, a szerető szerepében) is jön-megy a cselekmény terében, ám mindenféle motiváció és funkció nélkül. A címadó világszámot egészen a befejezésig homály fedi: így előkészítetlen és hirtelen a megjelenése, a tetőpontban inkább isteni kegyelem, mintsem a közös mutatvány érződik.

Györgyi Anna és Gáspár Sándor érzelem fűtötte kettőse, Jiri Menzel zavarodott arca, a Nyírszamosi (valójában Szatmárnémeti) Színház János vitéze, és nem utolsó sorban Koltai Róbert visszafogott színészi alakítása mégis kiemelkedővé teszi a filmet: Koltai folytatja a Sose halunk megben megkezdett hagyományát: a klasszikus nevettető központi figurája a Világszámban is megússza az akasztófát. 

Koltai rendezőként és színészként sem riadt vissza attól a kihívástól, hogy a Csocsó sikere után ismét az ötvenes éveket dolgozza fel egy film témájaként, ráadásul ismét a Koltai-Gáspár duóval a főszerepben. Így a néző nem alaptalanul számít a Csocsó folytatására: ám humor helyett érzelmekre talál. Koltai Róbert hatodik filmje rendhagyó történelmi film: zavaros idők hátterén finoman megrajzolt emberi kapcsolatokkal az előtérben.