sex hikaye

Az ésszerű irracionális

2003. október 9. - Béres Dániel

Bemutató: 2003. október 9.

1-1  /  2
∏
Aronofsky matematikai thrillerje egy olyan tanácsot közvetít, melyet elsősorban saját rendezőjének kellett volna megfogadnia a későbbiekben. A Rekviem egy álomért konkrét témája nélkül, a Pi rendkívül izgalmas próbálkozás, mely a racionális és irracionális tartományok között szabadon átjáró forma és tartalom egészen szokatlan egymásra hatását produkálja. Új dimenziók nyílnak meg, de csak egy pillanatra: tudjuk, hogy ott az ajtó, de immár öt éve zárva van. 
Darren Aronofsky 2000-es filmje, a Rekviem egy álomért nagyjából időben érte el a magyar mozikat, így a rendező neve sokaknak lehet ismerős. A kábítószerfüggőség brutális és következetes megjelenítése sokkoló élményt nyújt, helyenként az elviselhetőség határát súrolva. Ha azonban sikerül túltenni magunkat az első sokkon, egy logikusan építkező, formanyelvi újításokkal kísérletező film bújik elő a valljuk meg, néhol keresett, hogy azt ne mondjam erőltetett borzalmak kavalkádja mögül.

Absztrakt állítás absztrakt
újításokkal teli absztrakt filmben

Sean Gullette
A ’98-as Pi, melyet a Rekviem előtt és után is volt szerencsém látni, éppen ezt a mindenáron sokkolni akarást nélkülözi, nincs társadalmi értéke, vagy konkrét alkalmazási területe, különösebb mondanivalója sincs, ha csak az nem, hogy bizonyos dolgokat nincs értelme a mindennapi életre alkalmazni, mert önnön megfoghatatlanságukban szépek. Miután absztrakt újításokkal teli absztrakt filmjében, ezt az absztrakt állítást megfogalmazta, Aronofsky következő filmjében éppen azt tette meg, amit a Pi matematikusának nem hagyott: eredményeit konkrét témában, a kábítószer problémakörében használta fel. A Pi pedig éppen attól került közelebb a mestermű kategóriájához, mint görcsösen megfelelni akaró utódja, hogy nincs benne semmi, ami tematizálódhatna, nincs benne konkrét kinyilatkoztatás, csak probléma van, mely a formát is hatalmába keríti.

A történet nem túl bonyolult: adva van egy matek-zseni, aki a ∏ szám konkrét megjelenését keresi a mindennapi életben. Hősünk persze nincs egészen rendben pszichésen, gyógyszerezi magát – itt jelennek meg először a gyógyszerezés mechanikus folyamatának gyorsan vágott rövid snittjei – és egy kissé paranoiás is. De lehet, hogy félelmei valóságosak, hiszen munkája mind a tőzsdecápák, mind az Isten által a Tórába kódolt élet értelmét kétségbeesetten kutató zsidók érdeklődését felkelti. Vallás és pénz, a két jó öreg toposz most, mint az alapvetően absztrakt matematika potenciális alkalmazási területei jelennek meg. A tőzsdén pénzt keresni vágyó gengszterek épp olyan konkrétak és csak egy kicsivel agresszívabbak, mint a vallási fanatizmus hatására cselekvő számelmélet-szakértő zsidó, akit aztán meg is feddnek a rabbik modortalanságáért.

A film szinte teljesen ugyanazt a dramaturgiai ívet járja be, mint a Rekviem egy álomért. Ahogy hősünk alól fokozatosan kicsúszik a talaj, a film egyre jobban elszakad bármiféle tér-idő egységtől, itt azonban a gyógyszerfüggőség eleve adott, a ∏ utáni hajsza az, ami felpörgeti az eseményeket és – ahogy az egy valamire való irracionális számhoz illik – az irracionalitás felé sodorja a cselekményt. Irracionális és racionális egymásnak feszülő ellentéte építi fel az egész filmet, a fekete-fehér, szándékosan torz, szemcsés képektől, az időkezelésen át, a főhős szobáját parazita módjára belakó számítógépig, mely egyébként az egyetlen utalás arra nézve, hogy a film a pre-PC korban játszódik (a gép méretéből ítélve valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján).

Jancsó tanítványa volt
Darren Aronofsky
Furcsa fintora a sorsnak, hogy a Pi matematikusa nagyon hasonló utat jár be a film során, mint maga Aronofsky. Maximillian Cohen egy olyan absztrakt matematikai fogalom konkrét, kézzelfogható alkalmazásait kutatja, melynek szépsége éppen megfoghatatlanságában rejlik, abban, ahogy nem tudunk nyomára bukkanni az életünket irányító törvényszerűségekben, noha sejtjük, hogy ott van.

Éppen így járt maga Aronofsky is – remélhetőleg csak időlegesen – hiszen a Pi-ben felfedezett formai újítások és dramaturgiai szervező elv - azaz a tehetsége, a Rekviem egy álomért konkrétságával társulva meghozta számára a sikert, mégsem tudott tovább lépni, a következő produkció – egy Sci-fi többek között Brad Pitt közreműködésével - összeomlott. Az pedig jelen esetben nem számít, hogy konkrétan milyen okok miatt nem jött létre A kút (The Fountain) című film, a Pi főhőse sem tudja megmagyarázni, hogy mi miért történik vele. Maximilliam Cohen egyetlen lehetősége az, hogy felhagy az irracionális keresésével a racionálisban. Aronofsky esetében ez azt jelenti, hogy nem próbálja absztrakt tehetségét konkrét célok szolgálatába állítani, nem erőszakol rá magára semmit. Az imdb adatbázisa szerint a rendező két filmet is tervez 2004-re, reméljük a legjobbakat. Addig, pedig itt van nekünk a Pi.

Címkék

premier , kritika


1-1  /  2

nka emblema 2012