sex hikaye

Bessenyei Ferenc

 

színész

Életrajz

1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját. 1942-től a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1945-től a Budai Színház, utána a Szegedi, majd a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1950-től 1963-ig, 1967-től 1973-ig, majd 1980-tól 2000-ig a Nemzeti Színház művésze volt. 2000-től a korábbi Nemzeti társulatában maradt, így a Magyar Színház tagja lett. 1963-67-ig, majd 1973-1980 között a Madách Színházban játszott. 1981 után nyugdíjba vonult, csak szerepekre szerződött. Utolsó éveiben lajosmizsei tanyáján élt visszavonultan. Közel 100 filmben és tévéjátékban játszott főszerepet. Orgánuma, szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása, humora, intellektuális ereje, kitűnően érvényesült színpadon és filmen egyaránt. Csodálatosan mondott verset, számtalan rádió-, lemez-, és televíziós felvétel őrzi remek előadásában a magyar líra legnagyobbjainak verseit. Felesége B. Élthes Eszter "Férjem, a komédiás" címmel írt róla könyvet, mely 2004-ben jelent meg. Díjai, kitüntetései: Kossuth-díj - 1953, 1955 Érdemes művész - 1954 Kiváló művész - 1970 SZOT-díj - 1978 Munka Érdemrend A Magyar Népköztársaság Zászlórendje - 1989 A Nemzeti Színház örökös tagja A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje - 1994 Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában - 1997 A Nemzet Színésze - 2000

Filmográfia

színész
 
2001 Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke
1992 A templomos lovagok kincse
Egy diáktüzér naplója
1987 A másik ember
1986 A falu jegyzője
Csongor és Tünde
Érzékeny búcsú a fejedelmtől
1985 A nagymama
1984 Különös házasság
1983 Elveszett illúziók
Mint oldott kéve
1981 A mérkőzés
1978 A két Bolyai
1977 Fedőneve: Lukács
Galilei
1976 A szerelem bolondjai
Beszterce ostroma
Labirintus
Talpuk alatt fütyül a szél
1975 Felelet
Othello
Volpone
1974 Intőkönyvem története
Méz a kés hegyén
1973 A Lúdláb királynő
Zrínyi
1972 A tűz balladája
Kísérleti dramaturgia
1971 A fekete város
Ágis tragédiája
Egy óra múlva itt vagyok
Képzelt beteg
1970 A fejedelem
Ítélet
Szerelmi álmok - Liszt
1969 Az ember tragédiája
Fáklyaláng
1968 Malva
1967 A koppányi aga testamentuma
Az özvegy és a százados
1966 Aranysárkány
Egy magyar nábob
Fügefalevél
Sok hűség semmiért
1965 A helység kalapácsa
Fény a redőny mögött
Iszony
Másfélmillió
William Shakespeare: Falstaff
1964 A kőszívű ember fiai
Ha egyszer 20 év múlva...
Hókirálynő
1963 Pacsirta
1962 Elektra
Húsz évre egymástól
1961 Alba Regia
Napfény a jégen
Nem ér a nevem
Puskák és galambok
1960 Az arcnélküli város
Légy jó mindhalálig
Virrad
Zápor
1959 Dúvad
Kölyök
1956 A császár parancsára
Hannibál tanár úr
Keserű igazság
Szakadék
1955 Különös ismertetőjel
1953 A harag napja
Föltámadott a tenger
Ifjú szívvel
Kiskrajcár
1951 Vihar
Lear király

 

Referencia

kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

 

Közös munka

Sinkovits Imre - színész  (11)
Benkő Gyula - színész  (10)
Páger Antal - színész  (10)
Zsurzs Éva - rendező  (10)
Gobbi Hilda - színész  (9)
Hegyi Barnabás - operatőr  (9)
Kiss Manyi - színész  (9)
Ruttkai Éva - színész  (9)
Básti Lajos - színész  (8)
Kállai Ferenc - színész  (8)
további közös munkák további közös

Műfajok

dráma háborús ifjúsági film kaland krimi történelmi vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu