Nyomtatás

Fábri Zoltán

(1917. október 15. - 1994. augusztus 23.)

 

rendező, forgatókönyvíró, díszlettervező, dramaturg, látványtervező, színész

Életrajz

Eredeti nevén: Furtkovits Zoltán, Kossuth-díjas filmrendező, díszlettervező és színész. Kezdetben képzőművésznek, majd színésznek készült, de miután az 50-es évek elején lehetőséget kapott első filmjének (Vihar, 1952) elkészítésére, már következő filmjével, az 1954-ben készült Életjellel megkapta a Karlovy Vary-i fesztivál fődíját. Nagy nemzetközi ismertséget az 1956-ban elkészült Hannibál tanár úr és különösen a Sarkadi Imre novellájából készült Körhinta hozták a számára. Ezért a filmért Arany Pálmára jelölték Cannes-ban. Fábri Zoltán kezdettől fogva kivételes figyelmet szentelt az irodalmi művek filmes adaptációja iránt. Sarkadi Imre, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Örkény István, Sánta Ferenc vagy Déry Tibor műveiből olyan felülmúlhatatlan filmes alkotások születnek mint a Körhinta (1956) vagy az ugyancsak Töröcsik Marival forgatott Édes Anna (1958). Itt kell megemlíteni a maga idejében kivételes nézőpontból filmezett Húsz óra (1965), a Molnár Ferenc ifjúsági regényéből magyar-amerikai kooprodukcióban készült lebilincselően korhű Pál utcai fiúk (1969) vagy a Sánta Ferenc azonos című regénye alapján forgatott mestermunkája, az Az ötödik pecsét (1975) című filmeket. Fábry alkotói korszakának utolsó fejezetében érdeklődése egyre inkább a magyar történelmi múlt felé fordult. Gyertek el a névnapomra címmel 1983-ban forgatta utolsó filmjét. Színészként mindössze két filmben játszott 1969-ban. Mészáros Márta Holdudvar című filmjében csak kisebb epizódszerepet kapott, de Bacsó Péter Tanú című filmjében egy főszerepet is eljátszhatott (Dániel Zoltánt alakította). Bacsó Péter filmje elkészülte után azonban "dobozba került", ezért több filmszerepet nem vállalt. Talán ennek tudható be, hogy magyar filmes moralistaként rendezői kiteljesedését kelet-közép európai vagy akár magyar kortársaihoz képest a politikai rendszer nem igyekezett gátolni. Özvegye Apor Noémi, 1947-ben házasodtak össze, 1950-ben született fiúk, Fábri Péter.

Filmográfia

rendező
 
1983 Gyertek el a névnapomra
1981 Requiem
1980 Fábián Bálint találkozása Istennel
1978 Magyarok
1976 Az ötödik pecsét
1974 141 perc a befejezetlen mondatból
1973 Plusz-mínusz egy nap
1971 Hangyaboly
1969 A Pál utcai fiúk
Isten hozta, őrnagy úr!
1966 Utószezon
1965 Húsz óra
1964 Vízivárosi nyár
1963 Nappali sötétség
1961 Két félidő a pokolban
1959 Dúvad
1958 Édes Anna
1957 Bolond április
1956 Hannibál tanár úr
Körhinta
1954 Életjel
1951 Vihar
forgatókönyvíró
 
1983 Gyertek el a névnapomra
1981 Requiem
1980 Fábián Bálint találkozása Istennel
1978 Magyarok
1976 Az ötödik pecsét
1974 141 perc a befejezetlen mondatból
1973 Plusz-mínusz egy nap
1971 Hangyaboly
1969 A Pál utcai fiúk
Isten hozta, őrnagy úr!
1963 Nappali sötétség
1961 Két félidő a pokolban
1958 Édes Anna
1956 Hannibál tanár úr
Körhinta
díszlettervező
 
1961 Két félidő a pokolban
1957 Bolond április
1956 Körhinta
1955 Dandin György, avagy a megcsúfolt férj
1952 Erkel
dramaturg
 
1959 Dúvad
látványtervező
 
1956 Körhinta
színész
 
1969 A tanú

 

Közös munka

Szécsényi Ferencné - vágó  
Illés György - operatőr  
Apor Noémi - színész  
Bacsó Péter - forgatókönyvíró  
Kovács Károly - színész  
Romvári József - díszlettervező  
Szécsényi Ferenc - operatőr  
Vayer Tamás - díszlettervező  
Barsi Béla - színész  
Makay Margit - színész  
Mialkovszky Erzsébet - jelmeztervező  
Páger Antal - színész  
Törőcsik Mari - színész  
Bánhidi László - színész  
Bessenyei Ferenc - színész  
Bihari József - színész  
Gobbi Hilda - színész  
Kállai Ferenc - színész  
Kern András - színész  
Kiss Manyi - színész  
Latinovits Zoltán - színész  
Molnár Tibor - színész  
Őze Lajos - színész  
Pécsi Sándor - színész  
Schaffer Judit - jelmeztervező  
Sinkovits Imre - színész  
Szirtes Ádám - színész  
Várkonyi Zoltán - színész  
Ambrus András - színész  
Balázs József - író  
Básti Lajos - színész  
Bencze Ferenc - színész  
Benkő Gyula - színész  
Bodrogi Gyula - színész  
Cserhalmi György - színész  
Darvas Iván - színész  
Dégi István - színész  
Farkas Antal - színész  
Fónay Márta - színész  
Fonyó József - színész  
Gáti Tilda - díszlettervező  
Gera Zoltán - színész  
Görbe János - színész  
György László - színész  
Haumann Péter - színész  
Hegyi Barnabás - operatőr  
Horváth Sándor - színész  
Karinthy Ferenc - író  
Kerényi Zoltán - vágó  
Kőmíves Sándor - színész  
Koncz Gábor - színész  
Makláry János - színész  
Makláry Zoltán - színész  
Márkus László - színész  
Mensáros László - színész  
Misoga László - színész  
O. Szabó István - színész  
Örkény István - író  
Pap Éva - színész  
Pécsi Ildikó - színész  
Rajz János - színész  
Sánta Ferenc - író  
Sarkadi Imre - író  
Siménfalvy Sándor - színész  
Solti Bertalan - színész  
Suka Sándor - színész  
Sulyok Mária - színész  
Szabó Sándor - színész  
Szász Péter - forgatókönyvíró  
Szendrő József - színész  
Ujhelyi János - dramaturg  
Venczel Vera - színész  
Ábel Anita - színész  
Ajtay Andor - színész  
Ambrózy Iván - látványtervező  
Anatol Constantin - színész  
Andai Györgyi - színész  
Andrási Márton - színész  
Anthony Kemp - színész  
Bakos Gyula - színész  
Balázs Samu - színész  
Balázsovits Lajos - színész  
Bálint András - színész  
Bánffy György - színész  
Báró Anna - színész  
Békeffy István - forgatókönyvíró  
Békés Rita - színész  
Benedek Katalin - dramaturg  
Berek Katalin - színész  
Béres Ilona - színész  
Bicskey Károly - színész  
Bíró Yvett - forgatókönyvíró  
Bitskey Tibor - színész  
Blaskó Péter - színész  
Bodor Ádám - író  
Boronkay Sándor - vágó  
Both Béla - színész  
Bujtor István - színész  
Cseke Péter - színész  
Csomós Mari - színész  
Dajka Margit - színész  
Demeter Hedvig - színész  
Déry Tibor - író  
Dózsa László - színész  
Dudás Mária - színész  
Eiben István - operatőr  
Endre Bohem - forgatókönyvíró  
Frajt Edit - színész  
Fülöp Zsigmond - színész  
Gábor Miklós - színész  
Gálffi László - színész  
Garas Dezső - színész  
Gary O'Brien - színész  
Greguss Zoltán - színész  
Gyenes István - forgatókönyvíró  
Györffy György - színész  
Győrffy György - színész  
Hangai Márta - színész  
Héjja Sándor - színész  
Herczeg Csilla - színész  
Hildebrand István - operatőr  
Horváth Jenő - színész  
Horváth József - színész  
Horváth Márton - forgatókönyvíró  
Horváth Teri - színész  
Illés Endre - forgatókönyvíró  
Inke László - színész  
Jaroslava Schallerová - színész  
John Moulder-Brown - színész  
Juhász Jácint - színész  
Julien Hoidaway - színész  
Kaffka Margit - író  
Kálmán György - színész  
Karall Luca - dramaturg  
Keleti Márton - rendező  
Kemenes Fanni - jelmeztervező  
Keres Emil - színész  
Kézdy György - színész  
Kibédi Ervin - színész  
Kölcsey Aliz - jelmeztervező  
Köllő Miklós - forgatókönyvíró  
Koltai János - színész  
Komlós Juci - színész  
Köpeczi Boócz István - jelmeztervező  
Kosztolányi Dezső - író  
Krencsey Marianne - színész  
Ladányi Ferenc - színész  
Mácsai Pál - színész  
Mády Szabó Gábor - színész  
Mányai Lajos - színész  
Mark Colleano - színész  
Márkus Tibor - díszlettervező  
Medgyesi Mária - színész  
Mednyánszky Ági - színész  
Mészáros Ági - színész  
Mezey Mária - színész  
Miklósy György - színész  
Moliere - író  
Molnár Ferenc - író  
Monori Lili - színész  
Moór Marianna - színész  
Móra Ferenc - író  
Nádai Pál - színész  
Nádasi Myrtill - színész  
Nádasy László - forgatókönyvíró  
Nagyajtay Teréz - jelmeztervező  
Olthy Magda - színész  
Paál László - színész  
Pagonyi János - színész  
Pálos György - színész  
Palotai Boris - író  
Pásztor István - operatőr  
Pathó István - színész  
Patkós Irma - színész  
Peti Sándor - színész  
Piros Ildikó - színész  
Rajczy Lajos - színész  
Rajnai Gábor - színész  
Rákosi Mária - színész  
Raksányi Gellért - színész  
Rátonyi Róbert - színész  
Robert Efford - színész  
Rónay György - író  
Sáfár Anikó - színész  
Sallai Tibor - színész  
Sándor Iza - színész  
Somogyvári Rudolf - színész  
Soós Imre - színész  
Szabó Ernő - színész  
Szegedi Erika - színész  
Szilágyi Tibor - színész  
Szörényi Éva - színész  
Sztankay István - színész  
Tardos Tibor - forgatókönyvíró  
Thurzó Gábor - forgatókönyvíró  
Tordy Géza - színész  
Tóth János - operatőr  
Tyll Attila - színész  
Uray Tivadar - színész  
Urbán Ernő - forgatókönyvíró  
Usztics Mátyás - színész  
Vándor József - színész  
Várhegyi Teréz - színész  
Vass Éva - színész  
Végvári Tamás - színész  
Velenczey István - színész  
Vicze Zsuzsa - jelmeztervező  
Vidéki Judit - díszlettervező  
Weingruber Éva - jelmeztervező  
William Burleigh - színész  
Zákonyi Sándor - vágó  
Zimre Péter - forgatókönyvíró  
Zokák László - színész  
Zsombolyai János - operatőr  

Műfajok

dráma ifjúsági film politikai romantikus szatíra
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |