sex hikaye

Zenthe Ferenc

 

színész, közreműködő

Életrajz

1941-ben a Színművészeti Akadémia hallgatója lett, de egy évvel később a háború miatt be kellett fejeznie tanulmányait. 1945-1946-ban a pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1946-tól 1949-ig a győri Kisfaludy Színház társulatához tartozott. 1949-1952 között a debreceni Csokonai Színházban játszott. 1952-2006 a Madách Színház tagja. 1987-1999 között a Szomszédok című teleregény szereplője, melyben Taki bácsit alakította. A Magyar Rádió - 1959-2007 között futó -, Szabó család című rádiós telenovellájában Tibor, a zongorista szerepét játszotta, később pedig Kárpáti szerepét kapta meg. Számos filmben szerepelt, és szinkronhangként is bizonyított. Hangját adta többek között a Vuk és Az erdő kapitánya című rajzfilmekhez is. Díjai: Jászai Mari-díj - 1954, 1968 Érdemes művész - 1975 A filmkritikusok díja - 1984 Kiváló művész - 1989 Erzsébet-díj - 1992 Kritikusok díja, MSZOSZ-díj - 1993 Színházi aranygyűrű - 1995 Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje - 1995 Kossuth-díj - 1997 Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában - 1998 Salgótarján díszpolgára - 2003 A Nemzet Színésze - 2005 MTA Magyar Örökség-díj - 2005 A XXXVI. Magyar Filmszemle Életmű-díja - 2005 Maecenas-díj - 2006 Kispest díszpolgára

Filmográfia

színész
 
2004 Magyar vándor
2002 Sobri - Betyárfilm
2001 Csocsó, avagy éljen május 1-je!
Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke
Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor
1999 Komédiások
1994 Európa messze van
Halál sekély vízben
1991 Razzia az Aranysasban
1987 Csodakarikás
Szomszédok
Utazás az öreg autóval
1985 Az elvarázsolt dollár
Megfelelő ember kényes feladatra
1984 Szaffi
1983 Jób lázadása
Reggelire legjobb a puliszka
1981 A névtelen vár
1980 A hosszú előszoba
A Pogány Madonna
1979 A világ közepe
Anyám könnyű álmot ígér
1977 Csaló az üveghegyen
Petőfi
1976 Beszterce ostroma
1975 Micsoda idők voltak
Utolsó padban
Vivát Benyovszky!
1974 Bekötött szemmel
Ficzek úr
1973 Az ördög cimborája
1972 Az 1001. kilométer
Jó estét nyár, jó estét szerelem
1971 A gyilkos a házban van
1970 Őrjárat az égen
1969 Az örökös
1968 Bors
1967 Tüskevár
1966 Princ a katona
1965 A Tenkes kapitánya
Patyolat akció
1964 A Tenkes kapitánya
1962 Angyalok földje
Felmegyek a miniszterhez
1960 Fapados szerelem
1959 Álmatlan évek
Kard és kocka
Kölyök
Szerelem csütörtök
1958 Micsoda éjszaka!
1957 A nagyrozsdási eset
Csendes otthon
1956 Gábor diák
Mese a 12 találatról
1954 2x2 néha 5
1953 Föltámadott a tenger
Rákóczi hadnagya
Dániel
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Színház az egész...
Tamási Áron: Énekes madár
közreműködő
 
1996 In memoriam Gyöngyössy Imre

 

Referencia

kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

 

Közös munka

Bujtor István - színész  (9)
Kern András - színész  (9)
Tordy Géza - színész  (9)
Kállai Ferenc - színész  (8)
Avar István - színész  (7)
Fejér Tamás - rendező  (7)
Törőcsik Mari - színész  (7)
Bánhidi László - színész  (6)
Tolnay Klári - színész  (6)
Gobbi Hilda - színész  (5)
további közös munkák további közös

Műfajok

akciófilm családi dráma ifjúsági film kaland krimi musical politikai szatíra történelmi vígjáték zenés film
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu