A passió

Kedves VillonG,
szerintem értjük egymást, ha nem is értünk egyet; az egyet nem értés alapja meg nyilván csupán annyi, hogy neked tetszett a film, nekem nem – de másként nem is beszélgetnénk, nem igaz? :)))
A problémás pontokra válaszolva.
Igen, a sátánnak annyira ki volt szedve a szemöldöke, hogy nem is volt neki (http://www.imdb.com/gallery/ss/0335345/Ss/0335345/1202.jpg?path=gallery&path_key=0335345). Monica Bellucci (Mária Magdaléna) és Maja Morgenstern (Mária) akiket én egyébként színésznőkként nagyon szeretek, a filmben szvsz hollywoodi módira lettek belőve, amit viszont adott esetben nem tartok szerencsésnek (itt egy kép, szépek, simák, szomorúak, plusz némi Caravaggios beütés is feldereng: http://www.imdb.com/gallery/ss/0335345/Ss/0335345/939.jpg?path=gallery&path_key=0335345).
Az evangéliumírók szerint Szűz Mária és Mária Magdolna (pontosabban: „a magdalai Mária”) egyaránt ott voltak a keresztrefeszítésnél, lehet, hogy ott kevertek valamit.

„A most baj vagy nem baj?” kérdésre természtesen azt tudom mondani, hogy mind a pátosz és giccs, mind a semmitmondás baj a maga műfajában. A pátosz és gics ellentéte az ízlés és művészi arányérzék, a semmitmondó jelenetnek pedig a pedig a sokatmondó (olyan ez, mint ahogy például szomjhalál és vízbefulladás egyaránt rossz válasz a szomjúságra).
MG véleményem szerint nem azért csinált minimálverziós feltámadást (amely például minden evangélistánál sokkal hangsúlyosabban és nagyobb részletességgel szerepel, mint mondjuk a kínzás és ostorozás), mert valamiféle visszafogott puritanizmus vett erőt rajta, hanem mert egyszerűen a történetnek ez a része nem érdekelte, pontosaban: nem volt hozzá eszköze, kanala, a látványos és teátrális szenvedéssel szemben, Semmi gond, ő ilyen alkat, ezt tudja csinálni, erre fogékony Meglehetősen egydimenziós fogékonyság, számomra szimpla és üres, de olyan is van, akinek bejön Nyilvánvaló mindenki a szívéhez közelálló Jézus-ábrázolást és interpretációt választja. (Éppen ezért végtelenül hülyeségnek tartom például a néha felhangzó „azt mutatja meg, ahogy történt” című dokumentum-hevületet). Van néhány egészen kínos baki is, hogy csak egyet mondjak: Jézus a bal latornak mondja, hogy velem leszel ma a mennyben, úgy tűnik, MG a Teremtővel azonosította magát és a rendezői jobbra helyezte a megváltandó latort. Mindegy, hagyjuk.

Irigyellek, hogy nem te nem érzed a feszültséget és zaklatottságot a vallási, egyházi témák körül, az én szenzoraim határozottan mást jeleznek, de lehet, hogy csak túlérzékeny vagyok. A pro és kontra kampányok mértékét nem hiszem, hogy ecsetelnem kellene, uszkve egy hónapja bármit nyitok ki, csavarok fel, veszek kézbe, ez folyik zöldbe, kékbe, pepitába olyanokkal fűszerezve, hogy a „sátán műve”, „antiszemita vádirat” odáig, hogy „páratlan alkotás”, „kivételes művészeti érték” – mintha mindenkinek egyszerre ment volna el az esze. Ha te ettől megmenekedtél, még jobban irigyellek :))

Lehet, hogy ebben sem értünk egyet, de szerintem Az őrület határán egy megdöbbentően jó és maradandó film, a Született gyilkosok viszont egy elrontott jó ötlet.
A „keresztény szellem” alatt a keresztény szellemet értem: béke, szeretet, megbocsátás, valamint figyelem, türelem és segítőkészség.

Beállítások, vágások tekintetében az volt a gondom, hogy roppant invenciótlannak, elcsépeltnek éreztem, ugyanúgy a képi közhely-kelléktárból előkotortnak, mint az emocionális hatásokat. A probléma persze az, ami itt is előjött, hogy Gibson egyszerűen nem művész, hanem egy lelkes képiparos, ami bizonyos műfajokban jó eredményt hoz, de itt szerintem jócskán alulmaradt választott tárgya, a Szentírás erejével szemben, érzésem szerint a keze alatt kevesebb lett, nem emelt fel hozzá. És itt nem is a technikáról van szó (gondolj csak Pasolini végtelenül egyszerű, fekete-fehér filmjére), sokkal inkább arról, hogy a művészet ereje az átlényegítésben, minőségi transzformációban van (óriási a távolság a halászok tiszta, puritán egyszerűségében is megrázó erejű írott szövege és a szélesvászon lehetőségei között).
Nem mintha egyébként ez a mozi rosszabb lenne, mint mondjuk az ötvenes-hatvanas évek reprezentatív Jézus-filmjei (számos elemében sokkal inkább egy azok közül). Szvsz nem valami rettenet ez, egyszerűen csak egy felejthető, közepes alkotás, nem több, de nem is kevesebb ennél. Volt már jobb, lesz még rosszabb, én mindenesetre nem ennek a darabnak a megtekintéséhez szerveznék csoportokat (mert az már inkább afféle „trendiségből” fakadó aránytévesztés).
Hát nagyjából ennyi, igazából részemről többet nem is ér meg az egész. Akkor már inkább beszélgessünk a Brian életéről :))

Üdvözlettel
Fanyúl

Kedves Fanyúl!

Reméltem jól emlékszem, de gyorsan meg is néztem egy oldalon és így a "kiszemedett szemöldökű, make-upolt Máriák" gondolatod vicces, mert csak a sátán volt kiszedett szemöldökű, valószínűleg elírtad a szót is és akire írod (a múltkor olvastam egy kritikát, melyben Mária Magdolnát simán Jézus anyjának titulálták). No, mindegy. Nem sorban mondom a gondolatokat, de azért:
"semmitmondó feltámadás" kontra "pátoszos, giccses" film: nos, a feltámadás valóban jó okot adott volna arra, hogy MG kiélje ezek szerint pátoszos és giccses érzelmeit, de nem tette. Most baj, vagy nem baj? Természetesen azt válaszolod: lehetett volna akkor is hatásosabb a feltámadás jelenet. Valóban, de ez a film szerintem nem erről szól. Tisztán a szenvedésről. Van-e értelme? Szerintem igen.
Nem konkrétan a filmhez kapcsolódva: "A szélsőséges pro és kontra kampány és ellenkampány, kényszeres melldöngetés és átkozódás ami e közepes film körül felhabzott, szerintem éppen azt mutatja, mennyire képtelen a jelenlegi feszült és frusztrált nyugati félteke normálisan, (ha úgy tetszik „keresztény szellemben”, a megértés, egymásra figyelés és szeretet szellemében), beszélni a témáról."
Nem értem a nyugati (a feszült és frusztrált állapotot sem) féltekét. Nem értem a szélsőséges pro kampányt (hacsak nem a csoportos megtekintésekre gondolsz, de az nem szélsőséges). Nem értem a "keresztény szellem" ideráncigálását (gondolom olvastál interjúkat MG-vel, azt hiszem erre a szellemre gondolsz).
Az őrület határán-t én is szeretem, de van olyan jó idekötni, mint nekem a Született gyilkosokat :-). Már sajnálom is.
Mindenesetre én úgy érzem, hogy a film technikailag nem tökéletes (vágásokkkal, beállításokkal nem békültem ki), helyenként talán lehetne monumentálisabb (tömegjelenetek, háttér), valóban a szenvedéstörténet egy kis szeletét emeli ki, egy bizonyos célzattal, de azt jól, és felvállaltan (azt hiszem a Brian életén sem a történeti hűséget kell számonkérni, hanem azt amiért elkészült, a humort, és én imádom!)
Én csak egyetlen dolgot furcsállok. Rossz filmek vannak. Vannak olyan filmek, melyek megosztják a közönséget. Néha ez a megosztás eléggé hangsúlyosan terítékre is kerül (bár inkább csak nevetségesebb formában, mint a SW folytatások stb.). Azonban amit a Passiónál érzékelek az tényleg a legfurcsább az elmúlt időben. Én túl gyöngéd vagyok a filmekhez. Még az általam csapnivalónak tartott filmekhez is. Uhh, belebonyolódtam. Mára ennyi. Azért kösz, hogy elmondtad és elmondhattam. Remélem még találkozunk!
VillonG

Kedves VillonG,
én senkit nem beszélek le egyetlen film élvezetéről sem, különböző dolgokat szeretünk, és kevés ennél természetesebb dolgot ismerek. A saját véleményem az, hogy minden korszak és kultúra megtalálta a maga Jézus-képét és ábrázolásmódját, és nyilván az sem véletlen, hogy Mel Gibson a pátoszos, heroikus vérfürdőben találta meg a saját értelmezéséhez közel álló formát. Azzal lepett volna meg, ha nem így tesz. Ő ezt látta a történetben, ehhez volt szeme. Volt már ilyen, az Üdvtörténeten belül: a szenvedés kighangsúlyozása a gótikától, a „földi siralomvölgy” képzet kihangsúlyozásától eredeztethető (a korai kereszténység pl. nem a kereszthalálra és szenvedésre helyezte a hangsúlyt), a naturalista csúcspont a külsődlegességekre és illúzióra alapozó barokkban volt, Gibbon ezt a szálat viszi tovább. Hogy úgy mondjam: lelke rajta.

Én simán untam a filmet, mivel közhelyesen mond el egy kivételes történetet és pusztán a metonímiában (érintkezésen alapuló hasonlításban) bízik, miközben a katarzist/megváltást súrolva sem közelítve (a könnyező Úristen, az üvöltő ördög szvsz kifejezetten kínos giccs, a kiszemedett szemöldökű, make-upolt Máriák is elég neccesek, és ennél semmitmondóbb feltámadást én még nem láttam). A mozi felemelését a hivatkozási alaptól (evangéliumok) várja a rendező, pedig annak végső értelme éppen a metaforikus, metafizikus szint lenne (érdemes összehasonlítani a Máté evangéliumával).
A dolog természetéről éppen ezért sokszor sokkal többet mond egy témájában, tárgyában nem bibliai történet (pl. Malick második világháborús Az őrület határán című mozija ezerszer többet sűrít a biblikus eszenciából), mint ahogy a vallás, hit, bigottság, történelem és ember(ek) viszonyáról utánozhatatlan humorával pl. a Brian élete. Na, ez a tehetség nincs meg M. G.-ban, a mesterségesen gerjedt(sztett) botránymarketinggel most eladható a film, az újkonzervatív fundamentalizmus trendje is segít neki, de mivel alapvetően egy hatásvadász, harmatos darab, nyom nélkül el fog süllyedni (szemben Pasolini vagy Gilliam filmjével).

A szélsőséges pro és kontra kampány és ellenkampány, kényszeres melldöngetés és átkozódás ami e közepes film körül felhabzott, szerintem éppen azt mutatja, mennyire képtelen a jelenlegi feszült és frusztrált nyugati félteke normálisan, (ha úgy tetszik „keresztény szellemben”, a megértés, egymásra figyelés és szeretet szellemében), beszélni a témáról.

Barátsággal,
Fanyúl

Hát, úgy látszik sok minden megmaradt a filmből, ha ez volt az egyetlen dolog amin fönnakadtál. Ez aztán tényleg a film legfőbb gyengéje.

Köszönnyük az értékes hozzászólást!

VillonG: a magad szempontjából igazad van abban, amit mondasz, csak ne mondtad volna a Született gyilkosokat...
Amit hasonló hatásvadászattal lehet vádolni, mint ezt a filmet, tehát nem is rossz az összefüggés. Nem véletlen, hogy Tarantino semj szerette felvállalni forgatókönyvíróként, amit Stone úgy elrontott.
Egyébként pedig sajnos ezekben a vitákban azért nincs megállás, mert két dologról beszélni:
1. hitről és filmbeli megjelítéséről
2. egy film esztétikai helyéről
-- nem lehet egyszerre.

Csak annyit, hogyha valaki szerette a Született gyilkosokat, akkor most ne dumáljon arról, hogy mennyire nem érti meg az erőszakot, a naturalizmust ebben a filmben. Nem vagyok már hívő, de ennek ellenére érzékelem, hogy mennyivel többet ad a film az Újszövetség szikár leírása mellé és ez igenis fontos lehet, hogy az emberek jobban érezzék Krisztus értük való szenvedését. Könnyen mondjuk szerettünknek: "Meghalnék érted!", de vajon tényleg megtennénk-e? Akár így is?
A film azt adja, amit Gibson megígért. Átélhetünk valamit, és ha úgy érezzük átértékelhetjük eddigi elképzeléseinket a megváltásról. Nem kötelező, de ellene lenni és tenni abszolúte kicsinyes dolog. Érthetetlen...

Pasolini. Azóta sincs jobb.

Nagyon kiváncsi lenék hogy ezt a filmet miként készitené el mondjuk egy olasz rendező vagy egy francia ne agy uristen egy héber.

10 liter vér! egy emberből.Furcsa.

Hiába hangoztatják, hogy ez a film megdöbbentő, újító, hatásos stb., akkor is csak a hollywood-i sablon hatásmechanizmusokkal dolgozik, minden második snitt be van lassítva - és igazuk van, ez kell ahhoz, hogy egy átlagnéző sírvafakadjon. Értéktelen film.

Lehet, hogy érdemes volna...
Próbáld ki!

"Egy Haneke film után is furcsán érzi magát az ember" - a "furcsán érzés" egy művészi szinten létrehozott autonóm világ esetleges drasztikus hatása az emberre lsd. Haneke. és nem Gibson.
a húscafatok látványának alapján KELL ezt a filmet elítélni, mert öncélúan teszi és hatásvadászan, nem valami más művészi célnak alárendelve a naturalizmust. Az eszközből cél lesz tipikus esete.
A művészetről valóban mindenkinek más az elképzelése. De ha valami határt nem húzunk - márpedig gyakran nem húzunk kultúrsznobizmusból pl. - , az is művészet , ha most forgatnék egy ötpercet gyorsan a vágóhídon és összevágnám a disznó emlékeivel.

Egy Haneke film után is furcsán érzi magát az ember - és nincs is azzal gond, ha az ember kicsit kibillen az amúgy oly kellemes egyensúlyából. És hát, ha modern művészetről beszélünk, hova a nagy elvárások?! Harmónia, egyensúly, meg miegymás?!!
Egy műalkotást amúgy sem nagyon érdemes (hacsak nem történetileg kívánjuk azt értékelni) a saját kontextusán kívüli elvárásokkal bombázni.
A húscafatok látványára nyílván érzékenyebb a modern ember, mint párszáz évvel ezelőtt, viszont ezen az alapon egy filmet nem lehet elítélni - hiszen még az sem kötelező, hogy egy film a jelen elvárásainak egyáltalán meg akarjon felelni.
A film tulajdonképpen eredeti a maga módján, hiszen létrehoz egy sajátos képi minőséget, amit akár elfogadunk, akár nem, mégiscsak képes lehet arra, hogy megingasson bizonyos konvenciókat, és elgondolkozzon az ember.
A művészetről meg úgyis mindenkinek más az elképzelése!

Amúgy én sem vagyok vallásos (a szó kategorikus értelmében), csak nem sietek annyira leszögezni...

Sok filmet láttam már, de ilyen szarul még nem éreztem magam egy film után sem.

Sietek gyorsan leszögezni, hogy nem vagyok vallásos ember, és nem is azért éreztem furcsán magamat, mert „megérintett” volna valami. Inkább csak azért, mert a mai filmektől társadalmi elvárhatóság a történet végére való feloldás. Azaz minden történet mely a nézőben rossz érzést kelthet, azt a végére muszáj valamivel feloldani. Miért? Azért, hogy a néző mikor haza megy ne üsse szét a családját, ne hajtson át a szembeforgalomba vagy ne köpje le a titkárnőt a postán, stb. Nos, ez a film ezt a társadalmi elvárhatóságot nyilván azért nem volt hajlandó figyelembe venni, mert mondván, úgy tudja csak igazán elmélyíteni Jézus szenvedéseit és halálát, ha az elképesztő borzongást benntartja a nézőben. Valamint hű marad az evangéliumhoz.

Ezt talán, még érdekes újításnak is vehetnénk, ha nem lenne nagyon nagy baj a filmmel.

De sajnos van. Hiszen pont azt nem adja vissza, ami az egész Jézus történet lényege.

A Passió csak egy ember kínzásáról szól, aki néha mondott igaz és bölcs dolgokat, és aki isten fiának „képzelte” magát. Persze, általános alapműveltséghez tartozik, hogy tudjuk mi zajlott le a passió előtt és hogy mi történt utána. Viszont, ha valamit megfilmesítenek, akkor annak a maga teljességében kell szólnia a lényegről, és ezt az alkotóknak valahogy meg kellett volna oldaniuk a passió-történet keretein belül. Így viszont marad a kínzás és az „üres” lózungok. Ha van film melytől igazán elvárható lenne, hogy a dolgok mélyét tárja elénk, akkor az egy Jézus életéről szóló film. A film, melytől a leginkább elvárható lett volna, hogy a lényeg mögé mutasson, és így ismerjük fel, hogy Jézus miattunk halt meg, pont ezt nem tudta megtenni. Helyette elborította az egészet vérrel, hátha attól majd együtt érzünk. De nem kell valakinek tetőtől talpig véresnek lenni ahhoz, hogy sajnáljuk.

Úgy tűnik a mai civilizált kultúra még mindig nem érett meg arra, hogy Jézus gondolatait képes legyen prezentálni, és érzékeltetni annak lényegét. Ehelyett csak jól megverette és keresztre feszítette. Érdekes mód, ezt viszont nagyon kifinomultan és részletekbe menően meg tudta tenni.

Az alkotóktól én ezek után már csak annyit kérdeznék, hogy most akkor hogy is van az: hogy kardtól vész ki karddal él?

Könyörgöm, nem kell azért védeni egy filmet és támadni egy helytálló kritikát - , mert egy szent témát dolgoz fel?
Volt valakinek transzcendens élménye utána?
Valóban, Orsós kritikája több állítást tartalmaz, mint indoklást, de talán azért, mert evidenciákat ír le. Hát hogy ne volna pornográf valami, ami húscafattá tárgyiasítja Jézus alakját?
Mondja meg valaki, mivel lettünk többet, miután két órán át végignézették - valóban perverz módon az arcunkba tolták - a passiót? Ennyire nincs fantáziánk, ez kell ahhoz, hogy el tudjuk képzelni, á tudjuk élni? Ha így van, szomorú.
A film Krisztus tanításainak szöges ellentéte: aki arra tanított, hogy ne a láthatónak, a megfoghatónak higgyünk...
Hát itt van, a kézzelfogható, véres, a látható. Ez itt a teológiai probléma, vagyis inkább fel sem merül, a teológia fogalma Mel Gibson Passiójával kapcsolatban.
Valóban, mindenki amerikai, Jézus, a szereplők, a sztereotip ábrázolásmód, a hatás ádáz vadászata.
Tudtunk meg valamivel többet? Adott hozzá valamit is a tudásunkhoz? (A hitünkhöz?)

Érdekes, hogy itt is olvashatóvá tette valaki O.L. Jakab cikkét, mely kritikaként egyáltalán nem értékelhető, de amúgyis mind hangnemében, mind színvonalában inkább kívánkozik egy gyengébb bulvárlap hasábjaira, mint egy inteligens napilapba.
1. A kritika vagy antiajánló címe: A kukkoló. Hát igen, a téma kisszerűségének megfelelően kitalált cím, igen, a Blikkbe, vagy már odase, meg ilyesmi.
2. A "hitelesség" problematikája. Hogy az Orsós úrnak ugyan miért nem hiteles a film, nem tudjuk meg. A film a szenvedésről szól, a maga kegyetlen valójában, melyről a Biblia is a lehető "legszenvtelenebb" módon tudósít. Szikár stílusban, ősszinte módon.
2. Az Orsós úr a filmet nem a "szokásos értelemben" (???) tekinti rossznak, hanem csak úgy "velejéig" rossznak. Mintha a filmbe beleolvasott nagyzási hóbort, inkább a kritika stílusában gyökerezne...
3. "Igazságot oszt" a film? Ha Jézus kínszenvedését az Orsós úr igazságnak érzi...?!! Mindenesetre Krisztus szenvedését mutatja be a film. A "passiót", melynek okán minden szentmisén elhangzik a "Krisztus (értünk) kínhalált halt" tagmondat. A film erre vállalkozik, és ezt is teljesíti, a maga távolságtartó, misztikus festőiségében. Mert hát Krisztus nem a haverunk, akinek kedves kis élete el kéne hogy andalítson bennünket Zeffirellivel az élen. Illetve, lehet úgy is, de legyen szabad: így is!
4. "perverzió". Ha a kritikus úr ilyesmit olvas ki a filmből, legyen. De ezzel nem a rendezőről mond ítéletet, az is nyilvánvaló!
5. "Krisztus-ellenes" volna a film? Bizonyára annak a Krisztusnak az ellentéte, mely egy giccses műalkotásról mosolyog a kritikus úrra, és hát ugye most nehéz összeegyeztetni a dolgokat, ugye!
6. A "teológiai problémák"-kal kapcsolatban persze megint csak bizonytalanságban hagy bennünket a kritkus úr. Mert hát ugye vannak részek a Máté és/vagy a Lukács evangéliumban, melyek (Mel Gibson helyes döntése okán) nem kerültek bele a filmbe (mint pl. mikor a nép Pilátus kézmosása után mondja: a mi vérünkön és a mi magzatainkon, vagy ugyanez Lukácsnál, mikor Jézus elejti a keresztet, és mondja:..., stb.), hiszen Auschwitz után vagyunk, és tényleg tiszteletben kell tartani az emberek érzékenységét..., de akkor mi a baja az Orsós úrnak?
7. " Jézus sematikus". Szerintem akkor volna sematikus, ha nem távolítja el Jézust a nézőtől, mint az eddigi filmek. Jézus nem a haverunk! Értünk, vadidegen emberekért áldozta fel az életét. Mint ahogyan nekünk, mindannyiunknak is mindenkivel, vadidegen emberekkel szemben kell megértők és szeretetteljesek lennünk. És nem pedig eleve elutasítók. De ha erre képtelen vagyunk, legalább ne írjunk kritikát!
8. A kritkus úr úgy fejezi be remek írását, hogy odaveti nekünk, mi mentette meg a filmet a szakmai bukástól. Érdekes, hogy az általa leírtak után még lát ilyesmire lehetőséget....
Mindenesetre köszönöm neki, hogy mindezt elmondhattam!

Végülis tökmindegy, hogy a film milyen, mert a Népszabadság újságíróinak alapvetően a témaválasztás fáj, meg persze az, hogy sikeres lett.
Általában a keresztény témakört nehezen emésztik (általában a baloldali médiumok pl:Tilos).

Méltánytalannak tartom a kritikát, főleg az utolsó bekezdést (t.i. ez egy "pornográf") film.

Ilyen jellegű kritika nem országos napilapba, hanem bulvárlapba való. (oda meg túl hosszú)

üdv: Edgars

Szóval!

A Passió egy majdnem jó film. Mindenből egy kicsi hiányzik csak - egy kis spiritusz - a lényeg. Ha sorba veszem, nekem a következő benyomásaim votlak:

Kép: egy csomó idegesítő közeli, majdhogynem bántóan arcba mászó arcokkal, mindig egy magasságban tartott kamera; kb 178 cm magas állvány mindenhol és kész, illetve ezt fölváltandó: sajátos, fölső kameraállások, nem isteni szemszögből, csak úgy magasról, mer jól néz ki.
Ami TETSZETT: Jézus a kereszten. A megfeszített Jézust sikerült úgy fényképezni, mintha Caravaggio lenne. Nagyon szépre sikerült OTT az arcközeli.

Jelmezek, helyszínek, díszletek: ????? A díszlet; mint egy tévéfilm díszlete (ahogy a barátnőm mondta: mint a Hallmarkos filmeken), kicsi, erőltetett, mesterkélt hátterek előtt, ordítóan mesterkélt jelmezekben játszó statiszták. Elég egy pillantást vetni Kajafás és társai jelmezére! [Pilátussal, Jézussal, Máriával ilyen szempontból sem volt gond, sőt!]Minden jó és korhű és szép, és látszik a szakmai felkészültség (talán túlzott szakamai akarás) - DE. Valami apróság hiányzik! Valahogy minden ránc Kajafás fejfedőjén pontosan, szabályosan áll. Túl szabályosan. És kérdem én, Pilátus termének ketté hasadását ki hagyta benne a filmben? 2004-ben egy aprócska stúdió helységet kell széttörni úgy, mintha a 70'es Moby Dick hasítana ketté egy hajót???? Az a "trükk" nagyon fájt...
Hogy dícsérjek is: Nagyon tetszett a Golgota, meg Jeruzsálem utcaképei! (csak ott is az a sok közeli...)

Színészek: Előbb a jót: Jézus szerintem ( a rengeteg maszk ellenére) jó, sőt, nagyon jó. Bár a hegyibeszéd kissé furcsa Jézust ábrázol ( gondolkodik, kissé beképzelt arcot vág...), Caviezel az egyik leghitelesebb színész. Meg Pilátus, meg Mária. Ennnyi. Ők jók, hitelesek. De könyörgöm! Mik, vagy kik azok a vérszomjas, amerikai pofájú, ordító ORKOK, akik a Megváltót korbácsolják? Vagy miféle színészek a főpapok? Az apostolok??? Tönkre teszik a filmet. Ez jutott eszembe a film alatt: 'Egy amerikai csak amerikaiul tud nézni...'

Dramaturgia, zene: A zene szerintem csak majdnem illett a filmhez, még válogathattak volna! (ezt nem tudom indokolni, nem értek hozzá) DRAMATURGIA: lassan lassan beindul, nem vezetődik föl a korbácsolhoz, ott agyonveri a nézőt a látvány, aztán nem akar abbamaradni(!!!öncélú?), aztán egy kis út a porban csúszva, egyálatlán nem fölvezetett megfeszítettés ... éppen átélné az ember és akkor Jézus (mint az amerikai film összes többi hőse) Happy Endel kisétál a képből. (azt, hogy a keze, jó arcbarágósan lyukas....nem is említem!) Kisétál, és hopp

PUFF vége a filmnek.
éppen gondolkozni kezdtem volna...
Így viszont nem marad semmi bennem; ezt is láttam, igen lehetett volna jó film, szar lehet szenvedni...

U.I.: aztán hazafele beszélgetve azért jó volt elmélkedni, kritizálni...

"E néhol ténylegesen „greenaway-i” magasságokat elérő képi megvalósításban" ...???!!!
"láthatóvá váljék mindenki számára, mit jelenthet a hit, és mit képes az ember elérni általa…."
????????????????????????????????????????????
(lsd. feljebb)

Kéretik nem keverni a minőségeket, Bulgakov könyve zseniális, Melles Gibbon filmje pedig egy alig közepes melodráma sok málnaszósszal. Maga az Üdvtörténet ennél többet érdemelne, nem is kevéssel. Megnézésre Pasolini Máté evangéliumát javaslom, máig meg se közelítette senki azt a szintet.
Okkerrel egyébként teljes mértékben egyetértek.