A passió

Kedves VillonG,
szerintem értjük egymást, ha nem is értünk egyet; az egyet nem értés alapja meg nyilván csupán annyi, hogy neked tetszett a film, nekem nem – de másként nem is beszélgetnénk, nem igaz? :)))
A problémás pontokra válaszolva.
Igen, a sátánnak annyira ki volt szedve a szemöldöke, hogy nem is volt neki (http://www.imdb.com/gallery/ss/0335345/Ss/0335345/1202.jpg?path=gallery&path_key=0335345). Monica Bellucci (Mária Magdaléna) és Maja Morgenstern (Mária) akiket én egyébként színésznőkként nagyon szeretek, a filmben szvsz hollywoodi módira lettek belőve, amit viszont adott esetben nem tartok szerencsésnek (itt egy kép, szépek, simák, szomorúak, plusz némi Caravaggios beütés is feldereng: http://www.imdb.com/gallery/ss/0335345/Ss/0335345/939.jpg?path=gallery&path_key=0335345).
Az evangéliumírók szerint Szűz Mária és Mária Magdolna (pontosabban: „a magdalai Mária”) egyaránt ott voltak a keresztrefeszítésnél, lehet, hogy ott kevertek valamit.

„A most baj vagy nem baj?” kérdésre természtesen azt tudom mondani, hogy mind a pátosz és giccs, mind a semmitmondás baj a maga műfajában. A pátosz és gics ellentéte az ízlés és művészi arányérzék, a semmitmondó jelenetnek pedig a pedig a sokatmondó (olyan ez, mint ahogy például szomjhalál és vízbefulladás egyaránt rossz válasz a szomjúságra).
MG véleményem szerint nem azért csinált minimálverziós feltámadást (amely például minden evangélistánál sokkal hangsúlyosabban és nagyobb részletességgel szerepel, mint mondjuk a kínzás és ostorozás), mert valamiféle visszafogott puritanizmus vett erőt rajta, hanem mert egyszerűen a történetnek ez a része nem érdekelte, pontosaban: nem volt hozzá eszköze, kanala, a látványos és teátrális szenvedéssel szemben, Semmi gond, ő ilyen alkat, ezt tudja csinálni, erre fogékony Meglehetősen egydimenziós fogékonyság, számomra szimpla és üres, de olyan is van, akinek bejön Nyilvánvaló mindenki a szívéhez közelálló Jézus-ábrázolást és interpretációt választja. (Éppen ezért végtelenül hülyeségnek tartom például a néha felhangzó „azt mutatja meg, ahogy történt” című dokumentum-hevületet). Van néhány egészen kínos baki is, hogy csak egyet mondjak: Jézus a bal latornak mondja, hogy velem leszel ma a mennyben, úgy tűnik, MG a Teremtővel azonosította magát és a rendezői jobbra helyezte a megváltandó latort. Mindegy, hagyjuk.

Irigyellek, hogy nem te nem érzed a feszültséget és zaklatottságot a vallási, egyházi témák körül, az én szenzoraim határozottan mást jeleznek, de lehet, hogy csak túlérzékeny vagyok. A pro és kontra kampányok mértékét nem hiszem, hogy ecsetelnem kellene, uszkve egy hónapja bármit nyitok ki, csavarok fel, veszek kézbe, ez folyik zöldbe, kékbe, pepitába olyanokkal fűszerezve, hogy a „sátán műve”, „antiszemita vádirat” odáig, hogy „páratlan alkotás”, „kivételes művészeti érték” – mintha mindenkinek egyszerre ment volna el az esze. Ha te ettől megmenekedtél, még jobban irigyellek :))

Lehet, hogy ebben sem értünk egyet, de szerintem Az őrület határán egy megdöbbentően jó és maradandó film, a Született gyilkosok viszont egy elrontott jó ötlet.
A „keresztény szellem” alatt a keresztény szellemet értem: béke, szeretet, megbocsátás, valamint figyelem, türelem és segítőkészség.

Beállítások, vágások tekintetében az volt a gondom, hogy roppant invenciótlannak, elcsépeltnek éreztem, ugyanúgy a képi közhely-kelléktárból előkotortnak, mint az emocionális hatásokat. A probléma persze az, ami itt is előjött, hogy Gibson egyszerűen nem művész, hanem egy lelkes képiparos, ami bizonyos műfajokban jó eredményt hoz, de itt szerintem jócskán alulmaradt választott tárgya, a Szentírás erejével szemben, érzésem szerint a keze alatt kevesebb lett, nem emelt fel hozzá. És itt nem is a technikáról van szó (gondolj csak Pasolini végtelenül egyszerű, fekete-fehér filmjére), sokkal inkább arról, hogy a művészet ereje az átlényegítésben, minőségi transzformációban van (óriási a távolság a halászok tiszta, puritán egyszerűségében is megrázó erejű írott szövege és a szélesvászon lehetőségei között).
Nem mintha egyébként ez a mozi rosszabb lenne, mint mondjuk az ötvenes-hatvanas évek reprezentatív Jézus-filmjei (számos elemében sokkal inkább egy azok közül). Szvsz nem valami rettenet ez, egyszerűen csak egy felejthető, közepes alkotás, nem több, de nem is kevesebb ennél. Volt már jobb, lesz még rosszabb, én mindenesetre nem ennek a darabnak a megtekintéséhez szerveznék csoportokat (mert az már inkább afféle „trendiségből” fakadó aránytévesztés).
Hát nagyjából ennyi, igazából részemről többet nem is ér meg az egész. Akkor már inkább beszélgessünk a Brian életéről :))

Üdvözlettel
Fanyúl

Kedves Fanyúl!

Reméltem jól emlékszem, de gyorsan meg is néztem egy oldalon és így a "kiszemedett szemöldökű, make-upolt Máriák" gondolatod vicces, mert csak a sátán volt kiszedett szemöldökű, valószínűleg elírtad a szót is és akire írod (a múltkor olvastam egy kritikát, melyben Mária Magdolnát simán Jézus anyjának titulálták). No, mindegy. Nem sorban mondom a gondolatokat, de azért:
"semmitmondó feltámadás" kontra "pátoszos, giccses" film: nos, a feltámadás valóban jó okot adott volna arra, hogy MG kiélje ezek szerint pátoszos és giccses érzelmeit, de nem tette. Most baj, vagy nem baj? Természetesen azt válaszolod: lehetett volna akkor is hatásosabb a feltámadás jelenet. Valóban, de ez a film szerintem nem erről szól. Tisztán a szenvedésről. Van-e értelme? Szerintem igen.
Nem konkrétan a filmhez kapcsolódva: "A szélsőséges pro és kontra kampány és ellenkampány, kényszeres melldöngetés és átkozódás ami e közepes film körül felhabzott, szerintem éppen azt mutatja, mennyire képtelen a jelenlegi feszült és frusztrált nyugati félteke normálisan, (ha úgy tetszik „keresztény szellemben”, a megértés, egymásra figyelés és szeretet szellemében), beszélni a témáról."
Nem értem a nyugati (a feszült és frusztrált állapotot sem) féltekét. Nem értem a szélsőséges pro kampányt (hacsak nem a csoportos megtekintésekre gondolsz, de az nem szélsőséges). Nem értem a "keresztény szellem" ideráncigálását (gondolom olvastál interjúkat MG-vel, azt hiszem erre a szellemre gondolsz).
Az őrület határán-t én is szeretem, de van olyan jó idekötni, mint nekem a Született gyilkosokat :-). Már sajnálom is.
Mindenesetre én úgy érzem, hogy a film technikailag nem tökéletes (vágásokkkal, beállításokkal nem békültem ki), helyenként talán lehetne monumentálisabb (tömegjelenetek, háttér), valóban a szenvedéstörténet egy kis szeletét emeli ki, egy bizonyos célzattal, de azt jól, és felvállaltan (azt hiszem a Brian életén sem a történeti hűséget kell számonkérni, hanem azt amiért elkészült, a humort, és én imádom!)
Én csak egyetlen dolgot furcsállok. Rossz filmek vannak. Vannak olyan filmek, melyek megosztják a közönséget. Néha ez a megosztás eléggé hangsúlyosan terítékre is kerül (bár inkább csak nevetségesebb formában, mint a SW folytatások stb.). Azonban amit a Passiónál érzékelek az tényleg a legfurcsább az elmúlt időben. Én túl gyöngéd vagyok a filmekhez. Még az általam csapnivalónak tartott filmekhez is. Uhh, belebonyolódtam. Mára ennyi. Azért kösz, hogy elmondtad és elmondhattam. Remélem még találkozunk!
VillonG

Kedves VillonG,
én senkit nem beszélek le egyetlen film élvezetéről sem, különböző dolgokat szeretünk, és kevés ennél természetesebb dolgot ismerek. A saját véleményem az, hogy minden korszak és kultúra megtalálta a maga Jézus-képét és ábrázolásmódját, és nyilván az sem véletlen, hogy Mel Gibson a pátoszos, heroikus vérfürdőben találta meg a saját értelmezéséhez közel álló formát. Azzal lepett volna meg, ha nem így tesz. Ő ezt látta a történetben, ehhez volt szeme. Volt már ilyen, az Üdvtörténeten belül: a szenvedés kighangsúlyozása a gótikától, a „földi siralomvölgy” képzet kihangsúlyozásától eredeztethető (a korai kereszténység pl. nem a kereszthalálra és szenvedésre helyezte a hangsúlyt), a naturalista csúcspont a külsődlegességekre és illúzióra alapozó barokkban volt, Gibbon ezt a szálat viszi tovább. Hogy úgy mondjam: lelke rajta.

Én simán untam a filmet, mivel közhelyesen mond el egy kivételes történetet és pusztán a metonímiában (érintkezésen alapuló hasonlításban) bízik, miközben a katarzist/megváltást súrolva sem közelítve (a könnyező Úristen, az üvöltő ördög szvsz kifejezetten kínos giccs, a kiszemedett szemöldökű, make-upolt Máriák is elég neccesek, és ennél semmitmondóbb feltámadást én még nem láttam). A mozi felemelését a hivatkozási alaptól (evangéliumok) várja a rendező, pedig annak végső értelme éppen a metaforikus, metafizikus szint lenne (érdemes összehasonlítani a Máté evangéliumával).
A dolog természetéről éppen ezért sokszor sokkal többet mond egy témájában, tárgyában nem bibliai történet (pl. Malick második világháborús Az őrület határán című mozija ezerszer többet sűrít a biblikus eszenciából), mint ahogy a vallás, hit, bigottság, történelem és ember(ek) viszonyáról utánozhatatlan humorával pl. a Brian élete. Na, ez a tehetség nincs meg M. G.-ban, a mesterségesen gerjedt(sztett) botránymarketinggel most eladható a film, az újkonzervatív fundamentalizmus trendje is segít neki, de mivel alapvetően egy hatásvadász, harmatos darab, nyom nélkül el fog süllyedni (szemben Pasolini vagy Gilliam filmjével).

A szélsőséges pro és kontra kampány és ellenkampány, kényszeres melldöngetés és átkozódás ami e közepes film körül felhabzott, szerintem éppen azt mutatja, mennyire képtelen a jelenlegi feszült és frusztrált nyugati félteke normálisan, (ha úgy tetszik „keresztény szellemben”, a megértés, egymásra figyelés és szeretet szellemében), beszélni a témáról.

Barátsággal,
Fanyúl