Szamuráj

Elolvastam mindkettőtök írását. Érdekes a megvilágítás, magam sem tudom hovatenni a filmet. Sem mint a többi Takesi Kitano kategória, sem mint Kill Bill vagy hasonlók. Sokkal inkább egy Kuroszava - Testőr utánérzés az, ami eszembejutott. Ja és ott is fontos szerepe van egy forgótáras pisztolynak! :)

Nem biztos, hogy a film minden (kulcs)jelenetét egy másik filmre vagy filmműfajra való reflektálásként kell értelmezni. Adott esetben, lehet, hogy sokkal egyszerűbb a 'megoldás'. Nézzük a legutolsó jelenetet. Tényleg vehetjük úgyis, hogy itt maga Kitano az, aki megbotlik, de mivel itt egy keleti kultúrkörben élő ember filmjéről eszélünk, talán nem hülyeség a filozófia szempontjából is megnézni a dolgot. Valami ilyesmit mond Zatoichi a végén: Tágra van nyitva a szemem, mégsem látok semmit. A kézenfekvő értelmezés: azért nem lát semmit, mert mégiscsak vak. És -ezt már én teszem hozzá- azért nem 'látja' a követ, mert az nem mozog. Aki pedig csak a mozgó azaz a változó, tűnékeny, múlékony dolgokat érzékeli a világból, az nem csak konkrét, de átvitt értelemben is vak. Talán erre utal Zatoichi önironikus mondata a végén, ti.: hogy ő, a nagy mester, "a gyógyító" sem több mint egy szerencsétlen, 'földhözragadt' öregember.
De nézhetjük abból a szempontból is, hogy Zatoichi mégsem vak. Az idézett mondat ugyanúgy elhagyhatja egy látó száját is, sőt, úgy van csak igazán értelme.

(Egy hosszú Kitano interjú, amiben azt állítja, hogy nem akarta dekonstruálni a Zatoichi legendát. Érdemes elolvasni!
http://www.viewlondon.co.uk/home_feat_int_takeshi.asp)

Kedves Bandiko,

elismerem, kicsit elszaladt velem a ló, ezért is tettem oda a végére a zárómondatot.

Ennek ellenére fenntartom, hogy a Zatoichi ironizáló film. Az tény, hogy maga a rendező alakítja a szuperhőst, ráadásul egy vizuális művész egy vak szuperhőst, szerintem nem lehet sima műfaaágító humorként értelmezni, ennél itt többről van szó.

A pisztoly motívuma egy szamurájfilmben, hasonlóan gúnyos áthallás a westernfilmek felé, ami épp a japán szamurájfilmek amerikanizált változata (Hét szamuráj- Hét mesterlövész, hogy csak a legnyilvánvalóbb példát említsem.)

Továbbra is úgy gondolom, hogy ez a film alapvetően a kibogozhatatlanul összefonódott amerikai-japán, western-szamuráj, eredeti-remake párbaállítások abszurd voltára reflektál gúnyosan. Ha úgy gondolod, hogy ez erőltetett, én akkor is így érzem. Továbbá szerintem egy film akkor jó igazán, ha több rétege, illetve értelmezési lehetősége van.

Ennek ellenére álláspontunk annyira nem különbözik egymástól, csak amit te műfajtágításnak hívsz, azt én drasztikusabb és főként dacosabb lépésnek érzem. Még egyszer hangsúlyozom a rendező alakítja a főhőst a filmben!!!! Ezt nem lehet kizárólag műfaji szempontból értékelni. Ezért nem értek veled egyet az utolsó kép értelmezésében sem. Akkor miért kell megbotlania a mindent érző szamurájnak? Elég lenne egyszerűen elhagynia a helyszínt, miután dolgát végezte. Mi szükség van erre a teljesen váratlan fordulatra, hogy megbotlik?

Az utolsó előtti bekezdés éppen erről szól. Hogy egy film mely elsősorban egy vak szamurájról szól, saját témáját is kigúnyolja. Hiszen egyszer szemet festenek rá, aztán azt mondja hogy nem is vak, aztán mégis vak aztán elesik. A film utolsó képén már nem egy szuperhőst látunk, hanem egy szerencsétlen vakot, aki minden fűszálban megbotlik (ő Kitano). Ezzel párhuzamosan kiderül (csak nem akartam lelőni a film utolsó fordulatát, azért fogalmaztam talányosan), hogy az öreg, beteg, vendéglői kisegítő a főgonosz. Ezzel tehát a két réget (nehézfiúk és kisemberek) átjárhatóvá válik. Számomra ez a film filozófiai mondanivalója: az ártalmatlanság és az eredendő gonoszság a másik oldalon összeér. Ezt a mondanivalót viszont egy sima amerikai filmes becsapós fordulatban meséli el a film: az a gyilkos akire a legkevésbé gondoltunk. Ez mind a japán filozófia, mind az amerikai film szempontjából tabudöntögetés, vagy szentségtörés, ilyesmi.

Ja és elidegenítésről én nem beszéltem.

Talán most már érthetőbb voltam.

kedves dániel,
érdekes az zárómondatod, s valóban, értelmezésedeted kissé erőltetettnek érzem, és leginkáb az volt a gondom, hogy nem nagyon értettem, ami viszont az én univerzumomban azt is jelenti, hogy nem jól írtál. Kiindulópontjaid, pl. hogy a film egyszerre akciófilm és gagyi-remake vagy hogy a dekonstrukció lenne a fő kompozíciós elem nehezen alátámaszhathatók. Szerintem a felsorolt motívumok nem elidegenító-effektusok, hanem inkább kibővítik a műfaj által meghatározott világot. Számomra a film leginkább a munka, a mindennapi élet, a kisemberek és az erőszak, politika, hatalom viszonyáról szól. A hatalom benyomul az emberek mindennapjaiba, tönkreteszi őket, mígnem zatoicsi, a gyógyító megszabadítja őket, ám felhatalmazása (én így értem az utolsó képet)csak eddig tart. Az addig melléktémaként jelentkező ritmus (ami majdnem mindig a munkához kapcsolódik a filmben) a film végén válik főszereplővé: az ünnep a gonoszok, a betegség legyőzéséről szól. A humor a filmben pedig inkább a világ gazdagítását szolgálja, mint az elidegenítést vagy tarantinos iróniát: a humor segít kitágítani a bosszú ill. szamurájfilmek "egysíkúságát", műfaji homogenitását.
Nos ennyi. Viszont érdekelne, hogy az utolsó előtti bekezdésed miről szól. (Mert nem értem.) Ha elmagyaráznád, megköszönném.