sex hikaye

Almodóvar 55 éves

A női lélek legjobb ismerője

2006. szeptember 25. - filmhu
Almodóvar 55 éves
Szeptember 25-én ünnepli ötvenötödik születésnapját Pedro Almodóvar spanyol filmrendező, akiről sokan úgy tartják, férfi létére ő a női lelket legjobban ismerő filmes. A kasztíliai Calzada de Calatravában született Almodovar első filmélményei a falusi mozihoz kötődtek, Volver (Visszatérés) című legutóbbi mozijában az időközben Madridban letelepedett rendező visszatér gyermekkorának falubeli történeteihez, újabb mitikus nőalakokat teremtve.

Saját bevallása szerint filmjei mindig személyes indíttatásúak, nem is tudna másképp dolgozni. Mit vétettem, hogy ezt érdemeltem (1984) című filmjének nőalakjait családja nőtagjairól mintázta, Rossz nevelés (2004) című filmjének kiindulópontját saját, az egyházi középiskolában szerzett élményei adták. Filmjeiben gyakorta vonultat fel homoszexuális karaktereket - a rendező saját másságát is nyíltan vállalja. Az 1986-ban forgatott A vágy törvénye című filmje Dominique Fernandez a neves francia kultúrtörténész szerint az egyik legszebb és -becsületesebb melegfilm.

Az ötvenöt esztendős direktor a csokoládénak köszönheti a mozi iránti rajongását: gyermekkorában a csokoládépapírokat számára addig ismeretlen sztárok képei díszítették, a gyermek Almodóvart ezek a képek inspirálták, hogy többet tudjon a film világáról. Amikor kamaszként Madridba ment, már a történetmesélést tekintette életcéljának, amelyhez a film kínálkozott legalkalmasabb eszközül.

Azonban a filmfőiskolát Franco diktatúrája alatt bezárták, így a fiatal Almodóvar jobb híján Madrid underground művészetével kötött életre szóló barátságot. Első Super 8-as kameráját húszéves korában vette. Eleinte rövidfilmeket forgatott. Közben, hogy megélhetését is biztosítsa mindenfélével foglalkozott: dolgozott telefontársaságnál, novellákat és képregényt írt, játszott a Los Goliardos nevű független színtársulatnál. Itt ismerkedett meg filmjeinek egyik gyakran visszatérő szereplőjével, Carmen Maurával.

A budapesti Cervantes Intézet Almodóvar sorozatot indít


A hetvenes évek végén a Vipera című képregénylap munkatársa lett, és Általános erekció című fotoregény-sorozatával megduplázta az addig sem sikertelen orgánum példányszámát. Első nagyjátékfilmjét 1980-ban készítette, három évvel a spanyol demokrácia születése után. A 16 mm-es kamerával forgatott A Pepi, Luci, Bom és más lányok a negyedből című filmje a madridi underground képeslapja, s hamar kultuszfilmmé vált. A rá két évre készített Szenvedélyek labirintusa – Bikácsy Gergely szavaival – enciklopédiája a rendező témáinak. A bonyolult nemi identitásokkal és szerepcserékkel teli történet, a valószerűtlen alaphelyzetek és fordulatok, az erős nőfigurák azóta is visszatérő elemei filmjeinek.

1980 óta tizenhat játékfilmet készített, amelyeknek gyakran producere, forgatókönyvírója, zeneszerzője és látványtervezője is egyben. Filmjeit nem csak a közönség és a kritikusok, de a fesztiválok zsűrije is szereti. Tűsarok című alkotása 1991-ben César-díjat kapott, az 1999-es Mindent anyámról pedig a César-díj mellett elhozta a legjobb rendezés díját Cannes-ban és megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat is. A Beszélj hozzá (2002) Golden Globe-díjat kapott továbbá Oscart nyert a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában.

A budapesti Cervantes Intézet a rendező születésnapján Almodóvar sorozatot indít, amelynek keretében Magyarországon eddig be nem mutatott filmjeit is levetítik.



Címkék

hír



nka emblema 2012