sex hikaye

Az első CEPF díjazottjai

Ismét nyert a weekend

2007. október 5. - filmhu
Az első CEPF díjazottjai
A legjobb kelet-európai forgatókönyv díját a Tóth Csaba-Gál Péter szerzőpáros kapta a Weekend-ért, Madarász István pedig a Loop című szkriptje alapján a legjobb rövid prezentációt, azaz pitch-et produkálta - derült ki a játékfilmes és televíziós forgatókönyvírással foglalkozó Fade In által szervezett pitchfórum díjátadóján szerda este.Az olasz Paolo Poti a nemzetközi zsűri különdíjával, a Svájcban élő makedón Mitko Panov pedig a legjobb forgatókönyv díjával távozhatott Pécsről – adta hírül a Moveast.

Az ötletek és a producerek találkozása

“A pitchfórum nem más, mint egy nemzetközi filmötlet-börze” - mondta Krigler Gábor, a háromnapos szakmai fórum főszervezője. A Filmhu Forgatókönyvíró Iskola alapítója nagyon fontosnak nevezte, hogy az európai filmfesztiválok mintájára Magyarországon is létrejöjjön a lehetőség, hogy a hazai filmírók és rendezők nemzetközi finanszírozót találhassanak filmtervükhöz.

Az esemény a térségben először hozza össze a régió legtehetségesebb fiatal forgatókönyvíróit Európa prominens producereivel, abban a reményben, hogy határokon átívelő munkakapcsolatok és szakmai ismeretségek alakulnak ki, melyek előrelendítik a kontinens és szűkebb környezetünk filmiparát. Mindehhez ideális helyszínt nyújthat Európa 2010-es kulturális fővárosa, Pécs és fejlődő nemzetközi filmfesztiválja, a Moveast.

Bárki hozhat egy jó ötletet!
Miből lesz a cserebogár?!

A beküldött forgatókönyvek alapján az előzsűri májusban választotta ki a programban résztvevő tizenkettőt. A CEPF zsűrije ezután részletes szakmai véleményt írt a tucatnyi szkriptről, így a résztvevőknek volt alkalmuk egy érettebb változattal készülni a pitchfórumra.

Így öt magyar résztvevőn kívül három lengyel, valamint egy-egy szlovák, macedón, olasz, holland, brit, spanyol, német író mutatkozhatott be a nemzetközi zsűrinek: a görög Christina Kallasnak, a lengyel Maciej Karpinski-nak, a brit Richard Kwietniowski-nak, valamint az olasz Giovanni Robbiano-nak. A háromnapos, Pécsett megrendezett fórum zárónapján, szerdán a résztvevők mindössze 5 percet kaptak arra, hogy 15 fős produceri testület előtt “eladják” forgatókönyvüket.

2009-re moziban lehet a Weekend

“Egy vadásztársaság kirándul Erdélyben. Meglehetősen arrogánsan viselkednek a csángókkal, súlyos sértéseket vágnak a fejükhöz, amit ezek a derék emberek ősi törvényeik szerint torolnak meg - mesél a Weekend, a legjobb kelet-európai forgatókönyv tartalmáról Tóth Csaba, az egyik szerző - a feszültség gyilkosságig fajul. Egy polgári jogi ügyvéd is szerepel a filmben, így mutatjuk be, hogy a jogi gyakorlat sokszor ütközik a természetes erkölcs diktálta szabályokkal”.

A pitchfórummal kapcsolatban Tóth Csaba elmondta: “a zsűri előtt a thriller-vonalat emeltük ki a történetből, mert úgy gondoltuk, ez a producerek számára ez a legizgalmasabb, a leginkább eladható” A díjnyertes forgatókönyv története sokrétegű, így akár kiemelhettük volna a drámát, a vadásztársaság széthullását, de az talán rossz döntés lett volna”. Tóth Csaba remek alkalomnak találta a bemutatkozási lehetőséget, hiszen - mint mondta - a producereknek általában nincs arra idejük, hogy ennyi energiát fordítsanak egy-egy forgatókönyvre”. Az sem mellékes, hogy mintegy kéttucatnyi producerrel ismerkedhettek meg a fórumon.

CEPF nyertesei
Gál Péter, Tóth Csaba, Paolo Potti, Madarász István, Mitko Panov

“Valószínűleg könnyebben fogunk szerződést kapni. Már most több producer megkeresett engem és Gál Pétert, így van esély rá, hogy 2009 február elején már nem csak papíron, hanem a filmvásznon is létezni fog a vadásztársaságot felmorzsoló Weekend”.

“Ebben a szakmában rugalmasan kell kezelni ezeket a döntéseket - felelte Tóth Csaba arra a kérdésre, nem tart-e attól, hogy a Weekend leendő producere túlságosan sokat változtat majd a forgatókönyvön - ugyanakkor nem gondolom, hogy áthelyezhető lenne a történet például a tenger mélyére vagy a dzsungelbe.”

A díjazottak névsora

Best Screenplay (sponsored by MTV): Mitko Panov ( Macedonia/Switzerland)

Special Jury Award
(sponsored by Allianz): Paolo Poti (Italy)

Best Eastern European Screenplay
 (sponsored by Filmjus): Tóth Csaba és Gál Péter (Hungary)

Best Pitch
(sponsored by Oberon): Madarász István (Hungary)



Bánky Bea



Címkék

hír



nka emblema 2012