sex hikaye

Bántalmazták Tarr Béla asszisztenseit

Tettlegességig fajuló konfliktus Korzikán

2005. március 12. - filmhu
Két héttel a Londoni férfi forgatásának megkezdése után „Béla iránt érzett lelkiismeret furdalással, nyugtalan szívvel, vert seregként” volt kénytelen elhagyni Korzikát és egyben a produkciót is Kenyeres Bálint első-, és Nemes Jeles László másodasszisztens, mivel veszélyben érezték saját testi épségüket. A Tanit névre hallgató helyi gyártó-kiszolgáló céggel fennálló folyamatos konfliktus, a március 3-ról 4-re virradó éjszakán tettlegességig fajult.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

„3-4 héttel ezelőtt szólt nekem Tarr Béla, hogy váltsam fel a korábbi elsőasszisztenst Jeroen Frantzen-t. 3 hete kiutaztam Korzikára és a repülőtérről egyenesen a díszletbe érkeztem, hogy felvegyem a munkát. Jól látszott, hogy folyamatos a konfliktus a helyi kiszolgáló céggel. Amolyan nyúl viszi a puskát helyzet alakult ki.” mondta el Kenyeres. A helyszínek kiürítése és biztosítása például a Tanit cég feladata lett volna, akik azonban folyamatosan szabotálták a munkát.

„Nem tudom miért történt ez, nem láttam át az egészet, hiszen csak néhány hete szálltam be a produkcióba. Csak a végeredménnyel szembesültem, hogy napi küzdelmet kell folytatni olyan dolgokért, amelyek evidenciák egy filmforgatáson. Az energiák 80-90 %-a  ezeknek az alapfeltételeknek a biztosítására ment el.” Kenyeres beszámolója szerint a filmnek legalább egyharmada a helyi kikötőben játszódik, aminek hatalmas parkolóját minden jelenet felvételéhez ki kell üríteni, hiszen nem jöhetnek-mehetnek Fiat Unók egy kosztümös filmben.

„Nem lehetnek a képben mai autók, civil járókelők. Ez magától értetődő. A helyi gyártás, bár szerződés kötelezte rá, ezt nem tudta, vagy nem akarta elintézni. Így aztán képtelenek voltunk elindítani a bepróbált jelenetet. A helyi gyártásvezető, akivel korábban én egyetlen alkalommal, a bemutatkozásunkkor beszéltem, a következő találkozásunkkor már szabályosan rám rontott. Szó szerint anyázni, majd rugdosni kezdett. Mindezt a díszlet kellős közepén. Ez volt az a pont ahol László meg én kénytelenek voltunk felállni. Egy filmforgatást teljesen felesleges utcai harccal fűszerezni. A Tanit munkatársai a helyi kisvárosi fél-gengszter közegből kerültek ki. A következő lépés már az lett volna, hogy lőnek, mint ahogy ezt kilátásba is helyeztek. Azonnal otthagytuk az egészet.”

Nemes Jeles László másodasszisztens korábban halálos fenyegetést is kapott. Amikor kitört a balhé, Kenyerest rugdosni kezdték. „Ennek a tettlegességig fajuló forgatási szituációnak a kellős közepén ráadásul meg a saját, magyar gyártásunk is ellenünk fordult. Velünk kezdett üvöltözni, amivel csak adta a lovat a helyiek alá.

Azt gondoltuk, hogy ha megveretjük magunkat, azzal sem Bélának, sem a produkciónak nem segítünk.” Kenyeres Bálint és Nemes Jeles László jelenleg Párizsban tartózkodik, az elsőasszisztens nem szenvedett maradandó sérüléseket és holnap érkezik haza Budapestre. „Végig azt éreztem, hogy ha egyetlen rossz mozdulatot teszek, hogy megvédjem magam, ezek a börtönviselt korzikai fiuk darabokra szednek. Tarr Béla elfogadta és megértette döntésünket, amit fájó szívvel hoztunk meg. Nagyon megkedveltem Bélát és a legnagyobb lelkesedéssel segítettem volna a filmje létrehozásában. Lelkiismeret furdalást érzek, hiszen segíteni szerettem volna, de nem maradt választásom. Lászlónak még fájóbb a dolog, hiszen ő másfél éve dolgozott a produkcióban.”

A felmerülő kérdésre, miszerint a konfliktust a produkció pénzügyi problémái szülték, Kenyeres nem tudott választ adni. „Ilyen szinten nem látom át a helyzetet. Ez nem is egy asszisztens dolga.” Kenyeres Bálint és Nemes Jeles László levélben indokolta döntését Tarr Béla és Téni Gábor felé egyaránt.



Címkék

hír


(11) 
Hozzászólások
11-9  /  11
2005. március 17. csütörtök, 15:54#11| torolt felhasznalo

nem tárgyalok veled
hülye..!!!!

.)))))
2005. március 17. csütörtök, 15:52#10| torolt felhasznalo

nekem azt modják hogy a piacra kell dolgozni...

most akkor mi van...? nem mindenkinek

zokni(a skizofrén)
2005. március 17. csütörtök, 15:49#9| torolt felhasznalo
szemét vagy 'zokni" Tarr Béla egy nemzetközileg elismert rendező
nem érted a mélyművészetet
Kussoljál!

zokni'
 
Előzmény: torolt felhasznalo #8
 

nka emblema 2012