sex hikaye

Forog az Álomvadászat

Akcióban a Buharovok

2005. november 3. - filmhu
Forog az Álomvadászat
Álomvadászat címmel forgatják új, egész estés kísérleti játékfilmjüket a Buharovok, azaz Ivan Buharov (Szilágyi Kornél) és Igor Buharov (Hevesi Nándor). Free-animáció után kerekebb történet a harmadik nagyjátékfilmben. 

A nagyközönség utoljára a három éve a Hotel Tubu kapcsán találkozhatott Igor és Ivan Buharov nevével, de az alkotócsapat azóta sem tétlenkedett. Befejezték például free-animációs sorozatukat, amelynek első darabja még a síkanimációs Mesék kegyetlen embereknek volt 1999-ben, majd erre következett Hans Blume (Csáki László) csatlakozásával a Vajon a gyilkos kimegy a temetőbe? című bábanimáció. A free-animáció szabados technikája az alkotócsoport külön-külön végzett munkáján alapszik, amely csak a vágóasztalon szervesül egyetlen történetté. A harmadik epizód, a pixcillációs technikával készült az Egyvezérszavas védelem premierje a palicsi filmfesztiválon volt.

A másik ember iránti féltés diadala
Madaras József és Vasile Croat
Az Álomvadászat című nagyjátékfilm tervét már régóta dédelgették: az MMKA pályázatán tavasszal harmincmillió forintot kaptak támogatásként, így neki tudtak látni a forgatásnak, de még számítanak további támogatásokra.

Szilágyi Kornél, azaz Igor Buharov a filmhunak elmondta, hogy a forgatókönyv három fő etapra tagolódik, ebből az első etap rögzítésén vannak túl. A mintegy tíznapos vidéki forgatás helyszíne Hajdúnánás volt, vagyis egy vidéki fürdőváros. Egy múltbeli történet, amely majd a véglegesítés során valószínűleg egy „film a filmben” szerkezetet fog képezni. „A sztori szerint egy nyugdíjas csoport megérkezik ebbe a vidéki fürdővárosba, de egy hirtelen tragédia miatt mindenki hazautazik, és csak ketten maradnak a helyszínen” – foglalta össze röviden a filmhunak Igor Buharov. A helyzetet természetesen egy nő fogja bonyolítani, de fontos szerep jut majd egy kisfiúnak is, akinek a nőhöz fűződő viszonya nem tisztázott.

Noha az Álomvadászat forgatásakor a Buharovok célja az volt, hogy előző munkáikhoz képest kerekebb, átgondoltabb filmet készítsenek, ez természetesen nem jelenti azt, hogy az eddig megszokott szürrealitás nyom nélkül eltűnne a munkájukból, a történet alakításában nagy szerepet kapnak saját álmaik és ötleteik.

„Ez a fajta filmkészítés, amit mi folytatunk, megenged egyfajta flexibitást”- tette hozzá Igor Buharov. A szereplőválogatás során karakteres amatőr szereplőket sikerült találni, akik megjelenése a sztoriban nagyban befolyásolta a filmbéli események kimenetelét.

Egyfajta flexibitás
A program
A nagyjátékfilmet eredetileg 35 mm-es nyersanyagra rögzítették volna Nagy András operatőr segítségével, ám anyagi okokból a produkció továbbra is Super 8-ra forgat, így továbbra is a Buharovok állnak a kamera mögött. 

A filmet valószínűleg csak májusban fogják befejezni, de mivel a szerződéseket augusztusban kötötték, nincsen ez évre vonatkozó bemutatási kötelezettségük. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a 2006-os Filmszemlén már láthatunk részleteket az Álomvadászatból.

A csapatnak ez a harmadik nagyjátékfilmje lesz a sorban. Az első egész estés mozijuk A program volt az 1997-ben, ezt követte a Másik ember iránti féltés diadala 2000-ben.



Címkék

hír



nka emblema 2012