sex hikaye

Kálomista lemondásra szólította fel Grunwalskyt

Nyílt levelezés

2008. december 18. - filmhu
Kálomista Gábor, a Magyar Producerek Szövetségének képviseletében nyílt levelet juttatott el a szakma számos tagjához, amelyben lemondásra szólítja fel Grunwalsky Ferencet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány Kuratóriumának elnökét. A háttérben az állami filmstúdiók privatizálása zajlana, ám a pályázatot időközben visszavonták.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt 2008. november 18-án az Objektív Filmstúdió Kft., a Budapest Filmstúdió Kft., valamint a Hunnia Filmstúdió Kft. száz százalékos állami tulajdonának értékesítésére írt ki pályázatot. A megállapított minimális ár az Objektív és a Hunnia esetében 11 millió forint, a Budapest Filmstúdió esetében pedig 30 millió forint. Az első fordulóban az ajánlatok benyújtásának határideje 2008. december 19. lett volna, ám a Vagyonkezelő Zrt. a pályázatot december 12-én visszavonta. 

Kálomista Gábor nyílt levelében ( a teljes terjedelmében itt olvasható ) sérelmezi, hogy az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottság Ellenőrző albizottságának december 11-i ülésén Grunwalsky Ferenc képviselte az állami filmstúdiók privatizálásáról szóló szakmai konszenzust. Kálomista szerint nem igaz, hogy a szakma egésze támogatta volna a kiírásban megfogalmazott elképzeléseket, hiszen a Magyar Producerek Szövetsége is megtámadta azt. Kálomista szerint a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ezért is vonta vissza a három stúdió értékesítésére kiírt pályázatot december 12-én, ezért a magyar producerek nevében kéri a " Kuratórium tagjait, hogy a filmszakma túlélése és a maradék filmvagyon (Magyar Filmlabor, Mafilm, stb.) védelmének érdekében haladéktalanul gyakorolják a szakma által rájuk ruházott hatalmat és ne asszisztáljanak, nyilvánvalóan rossz és hibás döntésekhez. A Magyar Producerek Szövetsége a továbbiakban is partner kíván lenni egy új, korszerű támogatási és vagyonkezelési rendszer kidolgozásában." -  áll a levélben.

Szomjas György, a Filmszövetség képviseletében a nyílt levélre reagálva elmondta,  hogy az Ellenőrző albizottság ülésén Grunwalsky Ferenc, Gyürey Vera a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója, és Armuth Klára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ügyvezető igazgatója válaszolt a felmerült kérdésekre. Érdemi vita nem volt. Kálomista Gábor jelen volt, de nem szólalt fel. Kósa Ferenc (Objektív Filmstúdió) kifogásolta, hogy a jelenlegi kiírás szerint az első fordulóban még szakmai szempontok szerint választják ki az új tulajdonosakat, a második fordulóban azonban már csak megajánlott összeg dönt. A Vagyonkezelő másnap azonban mégis visszavonta a pályázatot, egyelőre nem ismert okokból. 

Szomjas azért áll értetlenül Kálomista levele előtt, mert az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottság Ellenőrző Albizottsága elé terjesztett anyag egy kétéves egyeztetésen alapuló szakmai konszenzus végeredménye. Ennek nyomán már a 203/2006-os Kormányrendeletben is megfogalmazásra került, hogy "első alkalommal kiírt pályázat bírálati szempontjainak meghatározásakor előnyként kell értékelni, ha a pályázó a felhívásban érintett filmalkotások eredeti filmelőállítója vagy annak jogutódja (azaz a Hunnia Filmstúdió Kft., az Objektív Filmstúdió Kft., a Budapest Filmstúdió Kft., a Dialóg Filmstúdió Kft. és a Pannónia Filmgyártó és Forgalmazó Kft.)." A stúdiók filmvagyonnal már nem rendelkeznek, hiszen azok a Filmarchívumhoz kerülnek, ez indokolja alacsony árukat. De értéket képviselnek, hiszen az általuk gyártott  filmalkotások terjesztésére elővásárlási joguk van.

A pályázatok elbírálásáról egyébként a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. dönt, Grunwalsky esetleges lemondásával sem állna meg a privatizáció folyamata. Szomjas György végül elmondta, nem volt tudomása arról, hogy megbomlott volna a szakmai konszenzus, az erre vonatkozó egyetlen jelzés a Producerek Szövetségének levele volt 2008. november 26-án. A Filmszakmai Kerekasztal ülése 2008. október 20-án tárgyalta ezt a témát, ahol Kálomista Gábor meghívás ellenére sem jelent meg, és ahol érdemi vita ugyancsak nem alakult ki.  Amennyiben a Magyar Producerek Szövetsége nem ért egyet a pályázati kiírásban megfogalmazottakkal, az év elején a Filmszakmai Kerekasztal keretében vitára bocsátják a kérdést.

Címkék

szakma , hír


(11) 
Hozzászólások
11-9  /  11
2009. január 21. szerda, 23:58#11| Snatch
Lövésem sincs, miről van szó, nem is nagyon érdekel ez a szánalmas cirkusz, de Kálomista úr hozzászólása hemzseg a helyesírási hibáktól. Szerintem ez gáz.
2008. december 29. hétfő, 20:22#10| szakmabeli
én is unom, hogy ne unnám. és unom a korrupciót, az ónos esőt, az égett pirítóst etc. de a kérdés egyébként jogos, szívesen olvasnék egy mega-grün interjút, amolyan filmhusan alákérdezős stílusban (bár a demokrácia intézménye önmagában nem zárja ki, hogy 15-20 évig ugyanazok irányítsanak egy alapítványt, sőt akár egy országot is, szóval csak óvatosan).
 
Előzmény: tonda #9
 
2008. december 22. hétfő, 08:19#9| tonda
A "feljelentősdi" kifejezést meglehetősen unom. Miért feljelentősdi az, 15-20 éve változatlan struktúrájú és vezetőségü szervezet problémái ellen valaki vagy valakik mernek kifogással élni? NE má. Inkább azt kérdezném, függetlenül a konkrét esettől, hogy lehet az még egy négyévenkénti demokratikus választással élő országban az MMK még mindig ugyanazzan a vezetéssel működik. Ez önmagában vicc.
 
Előzmény: szakmabeli #6
 

nka emblema 2012