sex hikaye

Készülő filmek 2008-ban Vol. 1.

Jön! Jön. Jön?

2008. augusztus 4. - filmhu
Készülő filmek 2008-ban Vol. 1.
Jubilál a Filmszemle, negyvenedik alkalommal rendezik meg 2009 februárjában a magyar filmek seregszemléjét. A filmhu összegyűjtötte milyen filmek vannak készülőben, kik forgatnak és mit, talán ezekkel a filmekkel is találkozhatunk majd fél év múlva.

Daniel Young: Pinprick

A filmben a két angol színésznő, Rachael Blake és Laura Greenwood mellett három magyar színész kapott főbb szerepet: Nagy Ervin játssza a kissé gyanús, ám sármos fiatalembert, míg Rátóti Zoltán a család életéből frissen kivonult apát, akinek a helyére tör a betolakodó. Szervét Tibor pedig az anya aktuális szeretőjét alakítja, aki egy közösségi házban karatetanár. A történet egy meg nem nevezett városban játszódik, itt él a fiatal, alig 16 éves lány, aki éppen szülei válását szeretné átvészelni. Egyik nap egy titokzatos férfivel ismerkedik meg, akinek nincs hova mennie, ezért a lány felajánlja, hogy a szekrényében bújtatja majd. A lány és a férfi között furcsa kapcsolat szövődik, mígnem az unatkozó hím szemet vet a jó karban lévő anyukára is, felborítva ezzel a család addig is törékeny egyensúlyát. "Engem egy kicsit a Tótékra emlékeztet ez a történet, ahogyan egy idegen fenekestül felforgatja egy család életét." - mondja Havas Ágnes producer.



Riportunk a Pinprick forgatásáról
Bővebb infó a gyártó Skyfilm honlapján

Szereplők: Rachael Blake, Laura Greenwood, Nagy Ervin
Gyártó: Skyfilm, Kontraproduktion AG
Tervezett költségvetés: 120-130 millió forint
Várható bemutató: 2009. Filmszemle
IMDb


Herendi Gábor: Valami Amerika 2

"Kegyetlenül jó lett a sztori, nincs benne semmi sallang, talán még jobb is lett, mint az elsőé volt." -állítja a rendező. A második epizód az első történetének a folytatása, két évvel később, de az előzményeket nem ismerőknek is élvezhető, önálló mű lesz. Az első részből ismert összes színész újra feltűnik, de új arcok is gazdagítják a sztárparádét: a korábban Lorát alakító Lucia Brawley, a maffiózóként feltűnő Csuja Imre, és az újonc énekes-táncos Tompos Kátya. Az első epizód végén Szervét Tibor karaktere csúnyán lelepleződött, a nem-amerikai, nem-producer lelépett a pénzzel és a nővel. Alex azonban visszatér, és leleményes módon igyekszik ott folytatni, ahol abbahagyta. Mivel a stáb pár napot az Egyesült Államokban forgatott, valószínűleg Alex és Timi ide szöktek az első rész végén, és itt veszik fel a történet fonalát.

 

A Valami Amerika 2 sajtótájékoztatójáról

Szereplők: Szabó Győző, Pindroch Csaba, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Csuja Imre, Tompos Kátya, Lucia Brawley
Gyártó: Skyfilm
Tervezett költségvetés: kb. 320 millió forint
Várható bemutató: 2008. december
IMDb


Mátyássy Áron: Utolsó idők


Mátyássy Áron 2000-ben kezdett a Filmművészeti Egyetemen Simó Sándor osztályában. Osztályfőnökük halála után az osztályt Grunwalsky Ferenc vette át. Mátyássy az osztályból (Kocsis Ágnes: Friss levegő, Faur Anna: Lányok, Gigor Attila: A nyomozó után) negyedikként készíti nagyjátékfilmjét Utolsó idők címmel. A Kelet-Magyarországon játszódó borongós hangvételű történet szerint az autószerelő Iván fogyatékos nővérével, Eszterrel él és „jövedelemkiegészítésként” olajcsempészettel foglalkozik. Egy napon Esztert megerőszakolják, de a nyomozás nem hoz semmi eredményt. Iván azonban rájön kik erőszakoskodtak nővérével, és bosszút áll, de ez sem hoz igazi megoldást.



Szereplők: Kádas József, Vass Teréz, Földes Eszter, László Attila, Varga József, Kasinszky Attila, Szalay Mariann
Gyártó: Unio Film
Tervezett költségvetés: 140 millió forint
Várható bemutató: 2009. Filmszemle
IMDb

Mátyássy Áron első filmje az Utolsó időkről


N. Forgács Gábor: Pillangók

A nevetésre ingerlő, de egyben megrázó történetet a siroki barlanglakások, illetve a siroki vár teszik meseszerűvé. A film az itt élő szereplők beszűkült világát állítja kontrasztba a városban kinyíló lehetőségekkel. László HVCS-ként (Helyi Vagány Csávóként) az önmegvalósítás magasiskolájaként focipályát épít, hogy a gyakorlatilag nem létező Tetőhatár FC benevezhessen a kispályás bajnokságra. Az idült alkoholizmusban szenvedő, örök pesszimista Veronika egy új szerelemben látja a boldog élet lehetőségét. Végül, de nem utolsó sorban, ott van köztük a kilenc esztendős Márk, az utcakölykök koronázatlan királya, aki mindenkinél nagyobb lehetőséget kap a sorstól, amikor egy kiégett öreg muzsikusnak köszönhetően először fog hegedűt a kezébe.  E négy ember sorsa összefonódik és számtalan tragikomikus szituáción keresztül halad a nem kis meglepetéssel szolgáló végkifejlet felé.  S talán még Kaliforniába is eljuthatunk… - olvashatjuk a szinopszisban.



Szereplők: Rudolf Péter, Kéri Kitty, Sipek Nicolas, Galkó Balázs, Andórai Péter, Nádasy Erika, Vencel Valentin
Gyártó: HCC Kft.
Tervezett költségvetés: 270 millió forint
Várható bemutató: 2009. Filmszemle
IMDb

A siroki várból Kaliforniába - forog a Pillangók


Fonyó Gergely: Made in Hungária

Fonyó Gergely rendezésével és Neményi Ádám produceri vezetésével készül a Made in Hungária filmváltozata. A magyar Grease producere megfiatalította a 60-as évek jampeceit, hogy a mai tizen-, huszonévesek még közelebb érezzék őket magukhoz. A film a tervek szerint a következő Valentin-napon kerül majd a  mozikba. A sztori Fenyő Miklós életének azt a szakaszát öleli át, amikor kamaszként a 60-as években szüleivel együtt visszatért Amerikából, ahol hatalmas rock and roll-rajongóvá vált. Ezt a rajongását adja tovább a Szent István parkban újra megtalál barátainak és a körüludvarolt lányoknak. A főjampi vezetésével zenekar alakul, amely, akár a Grease-ben összeakaszkodik a rivális, Sampon névre keresztelt bandával. Végül nem kérdéses, hogy a Ki mit tud?-on elindult Hungária nyeri a vetélkedőt, a Csavard fel a szőnyeget című dallal.



Elindult a Made in Hungária forgatása

Szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Puskás Peti, Széles Iza, Kiss Tünde, Fenyő Iván, Valentin Titánia, Scherer Péter, Hegedűs D. Géza, Bereményi Géza, Dunai Tamás, Vándor Éva, Kocsis Judit
Gyártó
: Next Station Productions
Tervezett költségvetés: 500 millió forint
Várható bemutató: 2009. február 14.
IMDb


Goda Krisztina: Kaméleon


Farkas Gábor azt csinálja, amiben a legjobb: hazudik. A harmincas, jóképű férfi magányos, csúnyácska nőket hálóz be, elhalmozza őket bókokkal, ígéretekkel,  egy boldog élet illúziójával, majd pár hét múlva távozik a megtakarított pénzükkel. Az üzlet jól megy, Gábor és barátja Tibi, felderítik mire vágynak a nők, és teljesítik minden álmunkat - egy ideig.  Gábor azonban unatkozni kezd, elege van a középszerű, butácska nőkből, valódi kihívásra vágyik. Megismeri Hannát, a gazdag és híres balerinát, és elhatározza, hogy magába bolondítja a lányt. Hanna azonban nem dől be az olcsó bókoknak, és Gábor rájön, nála egészen más stratégiára van szükség. Goda Kriszta harmadik egész estés filmje ezúttal thriller kategóriában.



A Kaméleon az első magyar film a Korda Stúdióban

Szereplők
: Nagy Ervin, Hámori Gabriella, Trill Zsolt, Csányi Sándor, Kulka János, László Zsolt
Gyártó: Megafilm
Tervezett költségvetés: 550 millió
Várható bemutató: 2008. december
IMDb


Fazakas Péter: Para

A főszerepben Csuja Imre, a halál torkából visszatért, pohos, ötvenes ex-rendőr, Lajos szerepében. Főhőseink, spirituális hóbortjaiknak hódolván webkamerát szerelnek fel egy elhagyatott, állítólag kísértetek járta vidéki iskola pincéjében, hogy aztán otthonról, az interneten keresztül figyelhessék a szellemeket. De szellemek helyett egy emberrablás tanúi lesznek. Lajos pedig megérzi: eljött végre az idő, hogy egyszer és végre életében átlépje saját árnyékát, a pancserek közül átálljon a túloldalra, kihúzza magát és végre győzzön. Meggyőzi a többieket, hogy szöktessék ki a túszt és kaparintsák meg a váltságdíjat is. Ám a biztosnak tűnő terv végzetesen félresiklik….



Riportunk a Para forgatásáról

Szereplők: Csuja Imre, Szervét Tibor, Bánsági Ildikó, Für Anikó
Gyártó: Szupermodern Filmstúdió, Film Positive
Költségvetés: 120 millió forint
Várható bemutató: 2008. október.
IMDb

Folytatása következik...



Címkék

ismertető



nka emblema 2012