sex hikaye

Másodszor is Busho

Újra szól a hatlövetű!

2006. március 7. - filmhu
Másodszor is Busho
A 2005. augusztusában első alkalommal megrendezésre került BUSHO Fesztivált szervezői eredetileg hiánypótlásra szánták, hogy az egyre szaporodó rövidfilmes társadalom számára bemutatkozási lehetőséget biztosítson a fővárosban, és nemzetközi mezőnyben bizonyíthassanak az ifjú titánok. 2006-ban ismét itt a lehetőség.

A 2005-ben első alkalommal megrendezett BUSHO VISION Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál (Kultiplex, 2005. augusztus 6-9.) az előzetes elképzeléseket túlszárnyaló sikert aratottaz alkotók és a közönség soraiban egyaránt. A résztvevő filmesek és alkotásaik szempontjából a magyar vonalat a legnevesebb produkciók képviselték, miután az Inforg Stúdió, a Duna Műhely, a Mediawave valamint a MAFSZ is azonnal igent mondott a felkérésre és legjobb alkotásaikkal vettek részt a fesztiválon. A felsoroltakon kívül azonban szerencsére nem várt mennyiségű magyar valamint külföldi – többek közt francia, német, angol, finn, olasz, kanadai, lengyel, cseh, szlovén, libanoni - alkotás érkezett. Összesítve mintegy 250 filmből - amely 50 órányi anyagot jelent - kellett az előzsűrinek kiválasztania a legjobbakat a fesztivál minőségének emeléséhez.

A támogatók közül kiemelkedett a pozsonyi székhelyű IVF, az MMKA, a Ferencvárosi Önkormányzat, az International House és a Cseh Centrum. Médiatámogatónk volt a TV2, a Duna Televízió (melynek kulturális alelnöke, Pörös Géza úr nyitotta meg a Fesztivált), a Filmmúzeum illetve a Klub Rádió, a Budapest Rádió és a Dunakanyar Rádió. Díjfelajánlók között a Kodak, a Magyar Turizmus Rt, a VOX mozimagazin és a Filmvilág szerepelt kiemelten. A Busho jelent volt a Sziget Fesztiválon, ahol a nagy moziban vetítették a BUSHO válogatást. Terveik szerint tavasszal országos turnéra küldik a legjobb filmeket, amelyeket több televízió műsorára tűz majd.

Mivel az egész rendezvény ingyenes az alkotók (külföldi valamint vidéki résztvevők részére a szállást és az étkezést is biztosítják) valamint a közönség számára, a teljes költségvetést pályázatok útján valamint szponzorok és támogatók bevonásával kívánják fedezni.

Egy nagyszerű fesztivált zártak és az a néhány nap bebizonyította, hogy valóban szükségünk van egy nemzetközi rövidfilmes mustrára fővárosunkban, ezért találkozunk 2006-ban is Budapesten. Az eseménnyel kapcsolatos információk, a zsűri jegyzőkönyve valamint a beszámoló megtekinthetők a www.busho.hu weboldalon.

A Nemzetközi Szemle célcsoportja elsősorban a feltörekvő fiatal filmes generáció. Nevezni az idei fesztiválra három kategóriában (kísérleti-, kisjáték- és animációs film) lehet. Nevezési lap letölthető angolul és magyarul.

Nevezési határidő: 2006. június 4.
        
A rendezvény leírása

„Az Off és a Menekülés a rövidfilmbe megszűnésével egy bizonyos űr keletkezett a filmes fesztiválok palettáján Magyarországon…” Minden kezdet nehéz – állítja a bevált rigmus, azonban a BUSHO fiatal és nagyon lelkes stábjának sikerült megdöntenie ezt a közhelyet, melyet az első alkalommal megrendezett fesztivál ideje alatt telt házas nagy teremmel lehet alátámasztani.

A több mint 200 nevezett alkotást az előzsűri szelektálta és rendezte a filmeket verseny és információs blokkokba. A rengeteg film miatt végül 3 helyszínen folytak a vetítések még az esti vetítéseken, a kerthelységben is tele volt a nézőtér, pedig párhuzamosan a nagyteremben koncerteken szórakozhatott volna a közönség. Szerencsére sok külföldi alkotó érezte úgy, hogy a helyszínen szeretné végig élvezni a fesztivált és kíváncsian várta az öttagú nemzetközi zsűri véleményét.

Európa szerte nagy jelentőségű mustrákat rendeznek a rövidfilmek szerelmeseinek, bebizonyosodott tehát, hogy igenis szükségünk van egy ilyen jellegű rendezvényre az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Budapesten. Ezúttal is meghívják az európai országok filmes műhelyeinek alkotóit és vezetőit azzal a céllal, hogy az alkotó közösségek részére egy olyan jellegű tartalmas együttlétet biztosítsunk, mely az alkotásokon keresztül egymás értékrendszeré-nek, másságának megismerését teszi lehetővé. Az egyéni alkotók programja mellett különböző európai fesztiválok díjnyertes alkotásainak bemutatója illetve az európai fiatal filmesek helyzetét, együttműködési lehetőségeinek hátterét tárgyaló konferencia is megrendezésre kerül. Az EU csatlakozás jelenlegi szakaszában egy lehetőséget kínálnak a fiatalok számára a tagországok közötti együttműködés, közösségeik érdekérvényesítési alternatíváinak megismeréséhez.

A versenyfilmeken kívül minden meghívott műhely és stúdió egy úgynevezett „Best Of” összeállítást, a fesztivál szervezők pedig saját rendezvényük díjnyertes alkotásait küldi el a bemutatóra, így a szakmai minőség és a szórakozás garantált. A vetítések után a nemzetközi szakmai zsűri  konzultációt, majd értékelő beszélgetést tart az alkotók és az érdeklődők intenzív részvételével, ahol a szakemberek ösztönzik az egyéni illetve a csoportos alkotókat a további munkára és hasznos, fejlődésüket segítő szaktanácsokkal látják el őket. A szemle ideje alatt több szakmai vitára is sor kerül, melyeknek egy része nyilvános lesz, így bárkinek lehetősége nyílik bepillantást nyerni az európai filmes kapcsolatok és együttműködési lehetőségek hátterébe.

A Gombolyag Alapítvány szervezésében megrendezésre kerülő BuSho Fesztiválnak 2006-ban ismét a Kultiplex ad otthont és nyújt egyúttal technikai segítséget. A rendezvény nonprofit jellegű, minden programja ingyenesen látogatható. A vidéki és a külföldi résztvevők szállását és étkezését térítésmentesen biztosítjuk. A szervezésben és a lebonyolításban részt vevő kollégák, valamint a vidéki munkatársak szállásáról és étkezéséről szintén gondoskodunk.

A fesztivál fővédnöke: Cselényi László, a Duna Televízió elnöke.
Közvetlenül Európa legnagyobb szabadtéri rendezvénye, a Sziget Fesztivál előtti napokban teremtsünk hagyományt a legfiatalabb képzőművészet területén alkotó fiatalok munkáinak bemutatásával Magyarországon. 

További információ:

Gábeli Tamás
Gomolyag Alapítvány
1141. Bp. Szugló u. 83.
+36/70-313-58-77, +36/1-422-10-83
SKYPE: BUSHOTAMI
WEB: WWW.BUSHO.HU



Címkék

nevezz , nevezes



nka emblema 2012