sex hikaye

Mundruczó: sci-fi vagy operafilm?

Ismét Oberhausenben

2003. április 30. - filmhu
Miközben A kis apokrif a héten Oberhausenben versenyez, addig már az MMK fiókjában van egy sablonmentes sci-fi terve Mundruczó Kornél tollából. De akár egy másik nagyjátékfilm is megszülethet még idén: hisz A 78-as Szent Johannáját egész estés operafilmmé szeretné kibővíteni. A filmek megvalósulása nagyban függ a két hét múlva kezdődő Cannes-i Filmfesztiválon feltárulkozó lehetőségektől.
A kis apokriffal Mundruczó Kornél idén ismét résztvevője a május 1-6. között zajló Oberhauseni Rövidfilmfesztiválnak. Az experimentalista etűdöt a rendező kísérőfilmnek szánja a mozikba. Forgalmazót eddig még nem kerestek, mert előbb megvárják, hogy a film "végigfussa ezt az egész fesztiválcirkuszt", és így esetleg némi hírnévre tegyen szert.

Ez azonban csak a legkisebb Mundruczó idei tervei közül. A Jött egy buszból önálló életre kelt A 78-as Szent Johannájának nem biztos, hogy a cannes-i szereplés lesz a pályasúcsa, ugyanis a rendező még két rész hozzáforgatásával szeretné egész estés operafilmmé bővíteni a meglévő 22 percet. Mint elmondta, "beleszerettem a műfajba. A teljes film egyfajta szakrális triptichont alkotna, ahol A 78-as Szent Johannáját tekinthetük a Purgatóriumnak. Hiányzik még a Menny és a Pokol, amelyeket ugyanilyen profanizált módon, "földhöz ragadtan" fogalmaznék meg. A commedia dell'arte szabályainak megfelelően ugyanazok a színészek játsszák a másik két részben is a szerepeket." A film koproducereként az állandó társ Petrányi Viktória mellett megmaradna a Jött egy buszt készítő Budai György. A forgatást jövő novemberben szeretnék letudni.

Mundruczó és Petrányi különleges lehetőséget remélnek a Cannes-ban történő
májusi bemutatkozástól, ahol a tervhez esetleges külföldi forrásokat hajthatnának fel. A cél elérésre a legalkalmasabb fórum a European Film Promotion lehet francia filmfővárosban. A Magyar Filmunió által koordinált programon Mundruczó és Petrányi is részt vesz. Az EFP-n 21 fiatal és kevésbé fiatal európai producer tehetség gyűlik össze, akik először egy zárt ülés keretében mesélnek  következő projektjeikről - az információcserén túl tanácsokkal segítik egymást, de Petrányi szerint az is előfordulhat, hogy koprodukciós megállapodások születnek. Ennek igazi színtere azonban a 400 producer részvételével zajló nyílt találkozó lesz, ahol Petrányi nagyon reméli, hogy támogatókra lelhet az operafilmhez ill. Kornél másik forgatókönyvéhez, melyben meglepő mód egy science-fictiont álmodott meg.

Ez utóbbi, Delta munkacímen futó projekt egy másfél éve a Duna-deltában tett látogatás élményén alakult, mely olyan mély benyomást tett a rendezőre, hogy elhatározta, filmet forgat ebben a környezetben. A fura hangulatú táj mellé fura hangulatú film dukál, egy sci-fi. "Ez egy hazatalálás története lesz a kettészakadt glóbuszon. De nincs szó utópiáról, az összes futurisztikus filmekkel kapcsolatos sablont szeretném elkerülni. Ez egy különös, de nem rémséges világ." A jelenleg az MMK döntnökei előtt lévő projekt 250-300 millió forintot kóstálna. A megvalósuláshoz vezető úton már meg is tették az első lépést, hisz a Szép napokat világforgalmazásba vivő Philippe Bober koproducerként társult Petrányi mellé.

Címkék

hír



nka emblema 2012