sex hikaye

Putyinfilm Hámori András keze alól

Lencsevégen a célkereszt

2007. május 16. - filmhu
Putyinfilm Hámori András keze alól
Hámori András, a Los Angeles és London között ingázó magyar producer, Vlagyimir Putyin elnöki hatalmát leleplező film forgatását tervezi. Már meg is vásárolta a 2006-ban meggyilkolt világhírű orosz újságírónő életét feldolgozó könyvek szerzői jogait. Hámori saját cége, az öt éve létrehozott amerikai illetőségű H20 Motion Pictures több hazai alkotás gyártásába is beszállt.

A magyar származású producer, Hámori András öt éve alapította a Los Angeles-i és londoni illetőségű H2O Motion Pictures nevű filmes céget. A korábban Kanadában tevékenykedő alkotó számos filmes vállalkozásban vesz részt, így a 2004-ben Mark Horowitz-cal közösen alapított H20 World Sales-ben is, amellyel évente 12 film forgalmazását tervezi.

Hámori András több külföldi, főleg kanadai film létrehozását vállalta, és több magyar vagy magyar érdekeltségűét is. Hámori volt a Bűvös vadász (1994), A napfény íze (1999) producere, és ő vette át a Sorstalanság (2005) irányítását is.

A H20 Motion Picture produkciója volt Szász János Ópium című filmje. Hámori András cége évente körülbelül hat film létrehozását vette tervbe, köztük magyar alkotásokét is. 2007 augusztusában fogják forgatni Hajdu Szabolcs negyedik játékfilmét, a Gyöngéd kezelést (más címen: Bibliothèque Pascal). Ez igazi koprodukció: brit-magyar-német; magyar, angol és román nyelven tervezik elkészíteni, és 2008-ban fogják bemutatni.

A H20 Motion Pictures szintén figyelemreméltó vállalkozásának ígérkezik egy másik, nemzetközi produkció. A Screen Daily 2007. május 14-ei tudósítása szerint Hámori cége megvásárolta annak a három könyvnek a szerzői jogait, amelyek a 2006-ban meggyilkolt világhírű orosz újságírónő történetét dolgozzák fel. E könyvek alapján - filmet akarnak forgatni Anna Politkovszkaja életéről. Az Orosz napló (A Russian Diary) tüzes vád Putyin elnöki intézménye ellen, a Putyin Oroszországa (Putin's Russia) bemutatja a rezsim ideje alatti életet, az Egy kifüggesztett fej (A Severed Head) pedig Politkovszkaja publikálatlan kézirata az erőszakos csecsen tartományban tett látogatásáról.

A film be fogja mutatni azt a nőt, aki vakmerő kritikusa volt Vlagyimir Putyin elnöki uralmának. A négy héttel Politkovszkaja halála után urániummal végzetesen megmérgezett volt KGB-tiszt, Alekszander Litvinyenko szerint az újságírónő likvidálását maga Putyin elnök rendelte el személyesen. Politkovszkaja két gyerek anyja volt; karrierje során több életveszélyes fenyegetést kapott. 2004-ben, amikor közvetíteni indult a beszláni túszdráma helyszínére, megmérgezték; az orosz katonák foglyul ejtették, bántalmazták, három napra víz és ennivaló nélkül élve eltemették, és azzal ijesztettek rá brutálisan, hogy alávetették egy nem valódinak bizonyult kivégzésnek.

A film nem csupán a megtörtént események drámai prezentációjaként ígérkezik jelentősnek. Egy ilyen alkotás politikai és társadalmi tett is. Tükröt tartva a világnak szerepet játszhat a volt kommunista országok demokratikus fejlődésének megerősítésében, és megmutathatja, hogy a befolyásos politikusok keze még napjainkban is mennyire elér a privát szférába, hogyan tehet tönkre életeket.

(* A cikkben található utólagos javításokat Hámori András kérésére tettük meg - szerk.)



Címkék

hír



nka emblema 2012