A karhatalom feltűrte még vértől foltos ingujját
A Vizsga a Fényíró Filmklubban
A BKF Fényíró Filmklubja már külsősök számára is látogatható. Ennek apropóján indítottuk el cikksorozatunkat, melyben a BKF diákjai számolnak be az eseményről. Legutóbb Bergendy Péter A vizsga című filmjét vetítették, a vendég pedig Tóth Zsolt, a film operatőre volt.
A faluban, ahol felnőtt, egyszer gyerekként látott valakit super8-as kamerával forgatni, ami felkeltette a figyelmét a szakma iránt. Később magyar tanára megérezte a benne rejlő készséget, és filmtörténeti könyvekkel ajándékozta meg őt. A katonai szolgálat során egy társa hozott neki jelentkezési lapot a főiskolára, nemsokára egyenruhában állt a bizottság előtt, a sikeres felvételi után pedig osztályfőnöke nem más, mint Szabó Gábor lett. Nem tartja magát technokratának, de elsősorban a jó minőségű objektívek érdeklik. A formátum és az, hogy milyen elektronika, véleménye szerint másodlagos, hiszen a stílus fontosabb.
A színészekkel mindig jó kapcsolatot ápol a forgatások során, hiszen bizalmi viszony nélkül a neki kiszolgáltatott szereplőkkel nehezen volna kivitelezhető a munka. Akkor sem érzi magát másodrendű polgárnak, ha netán a B-kamera mögött foglal helyet, hiszen ilyenkor is meg tudja ki tudja fejezni magát, Csukás Sándorral gyakran dolgoznak ilyen felállásban, operatőr párost alkotva.
Az este során a Filmklub Tóth Zsolt legutóbb fényképezett nagyjátékfilmjét, a Bergendy Péter által rendezett A vizsga című thrillert vetítette. A film az elmúlt évekbeli magyar filmgyártás azon kevés üdvös pillanatának egyike volt, amikor valaki (értő kezekkel) műfaji filmhez nyúlt. Talán a hollywoodi nyomás az oka, de a hazai felhozatal sokáig a zsánerek környékére sem merészkedett (lévén, hogy úgysem értünk mi ehhez), pedig A nyomozó óta is már tudjuk, hogy igenis van erre itthon igény és kompetencia.
Története 1957 Karácsonyán játszódik, amikor a magához tért karhatalom feltűrte még vértől foltos ingujját, és szovjet típusú átvizsgálást folytatott saját ÁVO-s állományán. Normál körülmények között öröm lenne látni, hogy az egymással szemben is bizalmatlan, paranoiás módon örökké ellenséges ügynökök után kutató pufajkások sáska módjára hogyan zabálják meg egymást. A helyzet azonban az, hogy mindegyik szereplőnk e dicső szerv tagjai közül való, így kénytelenek vagyunk megpróbálni azonosulni az aktuálisan legkevésbé unszimpatikusabbal. Jung András (Nagy Zsolt) klasszikus pribék karriert befutott, faluról a porból "felemelt" cselédkölyök, aki tartótisztként (még Szenteste is) hálásan törleszt a rendszernek. A halászlé még várhat tanítómestere, Markó Pál (Kulka János) számára is, aki kollégájával, Kulcsár elvtárssal (Scherer Péter) a szemközti lakásból figyeli és hallgatja le saját tanítványát. Feltűnik Jung szeretője, a gyönyörű Éva (Hámori Gabriella), aki miatt tevékenysége a konspirált lakáson megkérdőjeleződik, és a szereplők hamar cselszövések összegabalyodó hálójában találják magukat, amiben már nem lehet tudni ki elvtárs és ki ellenség.
A film érdekessége operatőri szempontból első sorban az, hogy DSLR-re forgott, pontosabban egy 5D Mark II-re, a Canon gyári fix objektívsorával (50-es volt a legszűkebb, de 24-est is használtak, a 35-ös volt a kedvenc, mert közel lehetett kerülni vele a színészekhez). Köbli Norbert forgatókönyvét eredetileg tv-filmnek szánták, csak elkészülte után derült ki, hogy moziba kerül. A reklámfilmek világából érkező Bergendy Péter (Állítsátok meg Terézanyut!) hamar beleszeretett a fényképezőgépbe, habár annak egyaránt voltak pozitívumai és árnyoldalai. Egy ilyen kis géppel intimebb közelségbe merészkedhet a színészhez, utólag mégsem ezzel forgatna, mert sokkal alaposabb és hosszabb tesztelést kíván meg, amire akkor nem volt mód (elég csak a monitorrendszerrel való összehangolást említeni, ami a "monitorrendező" Bergendy és az operatőr között félreértésekhez vezetett), ráadásul ilyen kis mélység-élesség esetében az élességhúzás egy vakrepülés – árulta el Tóth Zsolt. Akkoriban még nem létezett az úgynevezett Magic Lantern kiegészítő szoftver, amivel RAW formátumban lehetett volna rögzíteni, így az utómunka során érezhetőek voltak a tükörreflexes gép adta korlátok. Csukás bátor dolognak nevezte, hogy sok helyen a beállítás akkor is kézből lett kitartva, amikor fixen is állhatott volna a kamera. Elmondta, hogy szerinte az élesség pengeélen táncolását a vágás is kreatívan kihasználja, ez pedig kialakított egy markáns stílust. Tóth szeretett a jelenetekben a színészekkel együtt mozogni és tartani a fókusztávolságot. Az érzékenyebb kamera egyébként azt is lehetővé tette, hogy zömmel sárga fényű lámpákat használjanak fémhalogén helyett.
Csukás Bergendy-t határozott, tudatos rendezőként jellemezte. Tóth Zsolt ehhez hozzáfűzte, hogy a leszorított kompozíciókat, a kevés levegőt, a fejbevágásokat kifejezetten ő kérte, illetve amellett, hogy a képre is állandóan figyelt, a dramaturgiát is 100 %-osan kézben tartotta. A rendező a próbák után legfeljebb háromszor vett fel egy jelenetet, maga a film forgatása nem tartott tovább 20 napnál. A lakásbelsőket műteremben rögzítették, az itt esetenként tapasztalható díszletszerűséget az éles pontra való koncentrált figyelem viszont jótékonyan elkente, ez esetben a részletgazdasággal „a több kevesebb lett volna” – mesélte Tóth. Az operatőr azt is elárulta, hogy ilyen jó minőségben, mint most a Művész Mozi 2K-s vetítőjén, még sosem látta a filmet.
Az operatőr beszélt további munkáiról is, így a Terápiáról, ahol B-kamerán Máthé Tibor mellett segédkezett. Itt rendezői koncepció volt a minimális kameramozgás, a statikusság, amire Gigor Attila és Enyedi Ildikó rendezők különösen ügyeltek (bár meglehet, hogy ez a szabványhoz tartozó stílusjegy, az eredetileg izraeli sorozatot ugyanis az HBO sok országban újraforgatta, a történetet pedig a helyi viszonyokhoz igazította). A dramaturgiai pontokhoz kötött, a nézőt nem megzavaró tengelyugrások pedig a redukált helyszíneken zajló történéseket változatosabbá tették.
Tóth Zsolt a játékfilmmel teljesen egyenrangú műfajként tekint a dokumentumfilmre. Beszélt a filmre forgatás nosztalgikus érzéséről, és, hogy manapság milyen ritkán van rá alkalom. Ezzel szerinte nincs baj – mármint, ha egy film digitális kamerával készül – de a negatívnak még mindig van egy varázsa, elég csak a True Detective képi világára gondolni, ahol 35 mm-re forogtak. Zárszóként úgy méltatta a Fényírókat, hogy szerinte ez a legjobb filmklub, ami az elmúlt 30 évben született.
