Az ificsapat királya

Jézus Krisztus

Ilana Bonus: Mindenekelőtt meg kell kérdeznem, hogyan szólíthatom?

Jézus Krisztus: Maradjunk a Jézusnál. De a „Mester is megteszi. (nevet) Tudja mit? Inkább magázzon.

B: Mostanában Önt mintha csakis filmekben láthatnánk. Gondolok itt a nagysikerű amerikai rajzfilmsorozatra a South Parkra, vagy az éppen aktuális magyar filmre, Az ifjúság megnyugtatra. Mondja, mi alapján választ szerepet?

J: A South Parkról most nem beszélhetek. Az ifjúság rendezői tavaly kerestek meg a forgatókönyvvel. Elolvastam. Tetszett a szerep. Méltónak és megtisztelőnek találtam, hogy rám gondoltak. És mivel saját magamat kellett alakítanom nem tűnt oly nehéznek a szerep… ez persze később másképpen alakult.

B: Azt mondja, hogy itt önmagát alakította. Előfordult már Önnel, hogy valaki mást kellett játszania?

J: Erre nem válaszolnék…

B: Mit ért azon, hogy később másképpen alakult a szerep? Nehezebb lett?

J: Tudja, nagyon komolyan veszem a szerepeimet. Mind testileg, mind szellemileg igyekszem százegy százalékot nyújtani. Több napon át készülök minden egyes mondatra. Azt hiszem ez teljesen érthető egy olyan elfoglalt egyénnél, mint én. Itt azonban a felkészülésre csupán két hetem volt. De tetszett a könyv és a rendezők is szimpatikusak voltak. Persze magasabb gázsit követeltem, hiszen így semmi másra nem maradt időm.

B: Hogyan viszonyult ehhez a stáb többi tagja és a színészek? Ha jól tudom ők teljesen ingyen dolgoztak?

J: Igen. És ezúton szeretnék köszönetet mondani nekik, amiért gázsijuk teljes egészét átengedték nekem.

B: Az ezredfordulón túl világosan látszik, hogy ön egy igazi médiasztár. A film többi szereplője azonban egy kivétellel lelkes amatőrökből állt. Nem vezetett ez súrlódásokhoz?

J: A forgatás második napján összekülönböztem a dinoszauruszokkal. Fáradtak voltunk már, majd húsz napig vettük azt a jelenetet, mozdulatról mozdulatra. Az ilyen megesik. Végül is remekül sült el a dolog. A fiúk hihetetlen érzékenységgel hozták ki a legjobbakat a dinoszauruszokból.

B: Hol találtak rájuk?

J: Úgy hallottam egy Balaton melletti játékboltban.

B: Az említett jelenet animációs technikával készült. Hogyan viszonyul Ön egyáltalán ehhez a műfajhoz?

J: Személy szerint én az animációtól várom a filmművészet megreformálását.

B:Kifejtené pontosabban?

J: Talán majd máskor.

B: A filmben végig az ön isteni mivoltának „gúnyáját” próbálják lerántani magáról egy bizonyos anekdotán keresztül. Nem tart attól, hogy evvel roppant kínos helyzetbe hozza a családját és annak történetét?

 J: (rágyújt) Tudja, mint már mondtam a szerep roppant összetett volt. És mivel főszerepet kaptam…

B: Bocsánat! Ön csak egy mellékszereplő a filmben, nem?

J: Persze vannak, akik időben többet játszanak a filmben. Minthogy azonban a szálakat én mozgatom így vagy úgy, gondolom ezt nyugodtan hívhatjuk főszerepnek.

B: Az mennyiben okozott problémát, hogy egyszer kisméretű festett gipszszobor formában, máskor viszont kétdimenziós, rajzolt alakban tűnik fel a vásznon?

J: Profi vagyok. Az ilyesmi nem okozhat problémát.

B: Köztudottan nehéz Önnel együtt dolgozni, hiszen késztetése van mindenbe beleszólni…

J: Láttam persze ezen a forgatáson is hibákat. Szóltam is, de nem igazán hallgattak rám!

B: A filmnek két huszonéves a rendezője. Mennyiben volt nehéz vagy könnyű fiatalokkal dolgozni?

J: Mindez borzasztó motiváltságot jelent. A fiataloknál nekem szüntelen bizonyítanom kell rátermettségemet. Az idősebb rendezők inkább rám hagynak mindent.

B: Mondhatjuk, hogy a fiatal rendezők maximalistábbak? Vagy egyszerűen csak bizonytalanok?

J: Az az igazság, hogy kevésbé hisznek már bennem.

B: Nehéz lehetett párhuzamosan két rendezőnek megfelelni.

J: Tibortól a szövegi, dramaturgiai instrukciókat kaptam, míg László képileg formált, és igyekezett minél előnyösebben fotografálni.

B: Ennyire számít Önnek ez?

J: Igen. Hiú vagyok.

B: Az ifjúság megnyugtatot látva az emberi tulajdonságok legaljával találjuk szembe magunkat. Itt mindenki kisember a legrosszabb fajtából. Ki merné Ön jelenteni, hogy a filmben mindenki, egyszerűen szólva: hülye?

J: Igen.

B: Érti ezalatt az ön szerepét is?

J: (Itt válasz helyett egyszerűen felállt és faképnél hagyott. A menedzsere nyugtatott meg, hogy többször előfordult már ilyen. Eddig mindig visszajött. Ez jelen esetben tizenkét perc múlva történt meg.)


J: Folytassuk máshonnan!

B: A filmben megjelenik egy furcsa lény, egy ismeretlen állat, aki bár kilétét nem fedi fel, úgy tűnik a történet másik mozgatórugója. Persze Ön mellett. Jól gondolom, hogy ez a szörny az Ön sötét oldala? A rossz alteregója?

J: Ha most erre válaszolnék, a rendezők minden bizonnyal megfojtanának. Talán majd riporton kívül.

B: Az ezredforduló utáni magyar filmművészetet a kettészakadás jelzi. A fiatal filmesek két zászló alá vonultak. Egyik a biztonságos anyagi háttérrel rendelkező, filmművészeti egyetemet végzett rendezők, míg a másik tábor a pénztelen outsider rendezőkből áll. Ön az utóbbiban vett most részt. Milyen előnyeit és milyen hátrányait tudná felsorolni ennek a fajta filmcsinálásnak?

J: Nem tudnék semmilyet felsorolni. Én ebből a pénztelenségből semmit nem éreztem.

B: Hát persze! Hisz maga sztárgázsit kapott.

J: Nézze! Az a helyzet, hogy a filmesek mindig nyavalyognak. A profik is, persze. Meg az amatőrök. Nincs pénz, nincs kaja, nincs idő, nincs melegvíz, nincs film meg kamera. Tudom, hogy megy ez. A filmcsinálás megeszi az embereket. De itt kivételes jókedvvel dolgoztak az alkotók.

B: Semmiféle probléma nem volt?

J: Ezt nem mondtam.

B: Ön tehát jól érezte magát?

J: Büfé nem volt.

B: Az ifjúság megnyugtat című filmben a natúr részek mellett animációs betétek vannak. Ugyanúgy szokatlan a film hangvétele, a történet mesélése, az operatőri munka, a szereplők kiválasztása még akkor is, ha olykor mindez nem feltétlen jó irányba mozdítja el a filmet. Ön a magyarországi filmtermést figyelembe véve merésznek tartja-e a filmet?

J: Nem tudom. Nem nézek magyar filmeket. A film készítése igazán érdekel, megtekintése már kevésbé.

B: Azt akarja mondani hogy ezt a filmet sem látta?

J: Pár hete volt szerencsém látni.

B: A filmet a februári Filmszemlén egyedül a diákzsűri méltatta. Tőlük ugyan megkapta a legegyedibb hangvételű film díját, de egyébként a szakma csendben ment el mellette. Meglepi önt ez?

J: Nem vártam mást. Mindenesetre pár hete találkoztam a rendezőkkel. Elszántak voltak. Talán készültnek valamire.

B: Úgy gondolom, Az ifjúság megnyugtat tovább rombolja az Ön, több, mint kétezer éves történetét, mégis: mintha egy új ikon születne. Gondolja, hogy hülyét kell csinálnia a filmekben és a médiában magából, hogy a fiatalokat megszólítsa?

J: Nem érzem, hogy hülyét csinálnék magamból.

B: Ön ebben a filmben angol turistának, dinoszauruszoknak, almáknak prédikál. Ez természetes?

J: Ma más eszközök hatnak, mint korábban. Azelőtt más volt a fontos. Olyan ez, mint a foci. Régen a tudás volt a lényeg, ma pedig a látvány.

B: Maga pedig a csapatkapitány?

J: Igen. De csak az ificsapaté. A felnőtt ligát más vezeti. De megnyugtatlak. Ő is családtag…
 
 
A szerző író, filmkritikus. Jelenleg Londonban él és a „Moving Mind” című filmes szaklap munkatársa.