Fábri, az "öttusázó"

Életmű-kiállítás

"Mi, alkotók örökké ki vagyunk téve az idő megpróbáltátásainak." - ezzel a gondolattal indította Janisch Attila, a Filmszemle Tanács elnöke az egykori Ludwig  Múzeum helyén rendezett kiállítás megnyitóját. Fábri Zoltán emléke is - bár filmjeit máig rendszeresen vetítik a televíziók és a filmklubok - ki van téve a feledés próbájának.

Ezen kísérelnek meg az idei évtől a filmszemle szervezői változtatni, minden évben emléket állítva egy jelentős alkotónak, neki ajánlva az aktuális év mustráját. Hogy miért pont Fábrival kezdődik a sorozat? Janisch beszédében szubjektív és objektív szempontokat egyaránt említett az 1994-ben elhunyt filmrendező neve mellett; Fábri Zoltán tanítványaként számára az első pillanatban természetes volt a választás, amit később külső szempontok is megerősítettek. "Fábri neve előtt minden olyan ajtó kitárult, amely máskor becsukódik". Janisch kiemelte a 100 méternyi kiállítási falfelületet biztosító Nemzeti Galéria segítségét, akik Fábrihoz méltó szakértelemmel dolgozták fel, és állították ki az anyagot. A Filmszemle Tanács elnöke megköszönte az ORTT támogatását, valamint Sipos József producer szervezőmunkáját, "aki nélkül ez a kiállítás nem jött volna létre." Ahogy Fábri Péter, a rendező unokája nélkül sem, aki a szervezők rendelkezésére bocsátotta a hatalmas Fábri-életművet.

"Mi, alkotók örökké ki vagyunk téve az idő megpróbáltátásainak."

Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója leszögezte: számukra is nagy örömet szerzett a kiállítás megrendezése, és hosszútávú kapcsolatot remél a Szemle szervezőbizottságával. Ezt követően Fábri Zoltán életművét méltatta, kiemelve azt, hogy a képzőművészet számára is nagyon fontos alkotóról van szó. Mert bár a filmrendezés terén aratta a legnagyobb sikereit, mégsem feledhetjük el, hogy a Képzőművészeti Főiskolán kezdte tanulmányait, és onnan került a színházon keresztül a film világába, dacára annak, hogy a főiskolán már tanársegéd lehetett volna. A főigazgató röviden összegezte a kiállítás tartalmát, amely a főiskolás akt-tanulmányoktól kezdve (amelyeken Bereczky szerint már jól látszik Fábri "pontos és éles szeme"), a színházi díszlet -és filmes látványterveken át egészen az öregkori festményekig ível. "Az idős Fábri festményei egy sokat megélt, bölcs művészt tükröznek" - fogalmazott a főigazgató.

"Ha csak meghallom Fábri Zoltán nevét, rögtön megdobban a szívem."

Végül, Fábri talán kedvenc, legfoglalkoztatottabb színésznője, Törőcsik Mari mondta el gondolatait, aki elsősorban személyes emlékeivel kívánta a hallgatóságot a kiállításra hangolni. "Ha csak meghallom Fábri Zoltán nevét, rögtön megdobban a szívem." - árulta el a Körhintában, Fábri első sikerfilmjében felfedezett színésznő. Szigorú alkotónak ismerte, de mégis olyannak, aki tudott bánni a színészeivel. A Körhinta után például zavartan, szinte bocsánatkérően megkérdezte Törőcsiket, eljönne-e a következő filmjébe akkor is, ha nem tud főszerepet adni neki. Törőcsik nem is értette Fábri kérdését, hisz ő elment volna "még statisztálni is bármikor, akár ingyen is a Zolinak". Erre másnap jött a szigorú telefon a gyártástól: "Törőcsik művésznő próbafelvételre szíveskedjék megjelenni a filmgyárban."

Bacsó Péter, aki évtizedeken keresztül stúdióvezetőként, forgatókönyvíróként közvetlen munkatársa volt Fábrinak; elárulta a filmhunak, hogy előtte sosem maradtak titokban a kolléga új művei, Fábri még képet is ajándékozott neki. Kovács András is tudott arról, hogy pályatársa a 80-as években a képzőművészet felé fordult. "Érezte, hogy az a filmkészítés, amit ő művelt, ekkor már nem volt korszerű, ezért váltott, és ezért lehetett benne némi zaklatottság, mert mi filmesek, hiú emberek vagyunk." - fogalmazott. A Rossz irány? című kép kapcsán pedig Fábri univerzális tehetségéről beszélt: "Egy öttusázó volt, mindenhez értett: rendezett, rajzolt, kamerázott, írt, díszletet épített. Döntenie kellett a tehetségét illetően, sokszor ezért élt át nehéz pillanatokat". Majd még hozzátette: "Jól ismertem őt, nagyon rendes pasas volt".

fotó: Szandtner Dániel