Gael Garcia Bernal

A forradalom gyermeke

A fiatal mexikói színészt könnyen elvetemült lázadónak gondolná az ember. Pedig korához képest érett gondolkodású, látszik rajta, hogy nem pozőrségből foglalkozik a társadalmi témákkal: 16 évesen szegényeket tanított írni-olvasni Mexikó Isten háta mögötti hegyvidékein. A mi kis forradalmárunk végső soron laza, kisfiús mosolyú, aranyos farkaskölyök - a fekete üstöke meg a pajesza teszi. Folyékony angolsággal fejezi ki magát, amit még Penelope Cruz is megirigyelhetne.

- Tudod, hogy ha Latin-Amerikában bármelyik gyereket megkérdezik, ki a legnagyobb hegedűművész, azt fogják rávágni: Laszlos Los Las.

Még Penelope Cruz is megirigyelhetné Almodóvar: Rossz nevelés (Gael Garcia Bernal)

filmhu: Ilyen nevű virtuózról nem hallottam….

Gael Garcia Bernal: Volt egy népszerű rajzfilmsorozat, abban hívták így az egyik állatot, aki hegedült.

filmhu: Hát ennek igazán örülök… De most inkább a két filmedről kérdeznélek, amikkel Cannesba érkeztél. A Rossz nevelésben tetőtől-talpig átalakulsz, női ruhába is bújsz. A Che Guevera-moziban viszont beutazol egy egész kontinenst. Melyik volt megerőltetőbb színészileg?

G.G.B.: A két film nagyon jól kiegészíti egymást. A motoros naplóját forgattam előbb. Abban egy jóval befelé fordulóbb, visszafogott karaktert játszottam, a Rossz nevelésben ehhez képest szabad játékot űzhettem. Az első film forgatásán mindig azt mondogattam, úgy várom már, hogy a Rossz nevelésen dolgozhassak, mert annyira felszabadító lesz a szerep. Amikor meg annak a forgatásán voltam, visszakívántam a másik filmbe magamat. Che a maga módján sokkal szabadabb volt, mint az a srác, akit Almodóvarnál játszottam. Szabadon tudta átadni magát a szemlélődésnek és a keresésnek. Egyébként nem hiszem, hogy a Rossz nevelés sokkolni fogja a nézőket. Szerintem egészen normális sztori.

filmhu: A Rossz nevelésben a fiú szinte eladja a testét, hogy megkaphassa a kívánt szerepet. Mit gondolsz erről?

G.G.B.: (Nevet) Ez is a szakma része. Úgy értem, egy karriernek ez is lehet az ára. Néhányan így próbálnak érvényesülni. Felőlem, hadd csinálják…

filmhu: A fiatal Che ábrázolásával Salles egyértelműen az ikon demisztifikációjára törekszik.

G.G.B.: Az volt a szándékunk, hogy ismét életközelbe hozzuk az ikont, és hozzáférhetővé tegyük mindenki számára. Mexikóban azt tanítják nekünk az iskolában, hogy mi a Forradalom Gyermekei vagyunk, én szó szerint az vagyok, mert a Forradalom hozta össze a szüleimet. Nálunk tehát Che alakja nagyon releváns mítosz mindenki számára. Le kell bontani a felesleges rétegeket, amik rárakódtak az ikonra. Mert az impulzus, amit Ernesto akkor és ott érzett, mielőtt a híres Che lett belőle, ma is aktuális. Mindig 23 évesek vagyunk, nem? És mindannyian Latin-Amerikaiak vagyunk. Meg akartuk osztani a nézőkkel ennek az utazásnak az élményét, hogy honnan jött ez az impulzus. Végigmentünk egy csomó országon, és ugyanazt láttuk, amit Che látott. Argentínát éppen történelmének legsúlyosabb mélyrepülésében találtuk 2002-2003-ban. Összeomlott az ország gazdasága. Amerika ma is a hátsó udvarának tekinti Latin-Amerikát. A filmben szereplő perui Anaconda Bányaművek a Guggenheim-családnak, az altruista múzeum-alapítóknak a tulajdonában állt. Aztán államosították. Majd újra privatizálták. Most éppen az olaszok birtokolják. Talán a „talján” Guggenheimeké.
 
filmhu: Szerinted Che Guevara született forradalmár, vagy az úton lett azzá?

Ismét életközelbe hozni az ikont Walter Salles: Che Guevara: A motoros naplója

G.G.B.: Tény, hogy küzdenie kellett az életéért. Súlyos asztmában szenvedett. Abban az időben nem voltak még inhaláló-készülékek. Ha egy kisgyerek asztma-rohamot kapott, két napig feküdnie kellett, nem tudtak vele mit csinálni. Valamennyi életrajzírója kiemeli, hogy a sok betegeskedésnek köszönhetően lett olyan művelt ember. 12 éves korára elolvasta az összes Jules Verne-regényt. Mire felnőtt, ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy ne csak a könyvekből, hanem végre „igaziból” megtapasztalja a világot.

filmhu: A film nagy jelenete az, amikor Che átússza a folyót, hogy eljusson a leprások táborába. Ezzel tiltakozik az orvosokat és a betegeket elkülönítő előírások ellen.

G.G.B.: Három estén keresztül forgattuk azt a jelenetet. Az Amazonasban és két másik folyóban.

filmhu: És sehol egy kajmán?

G.G.B.: Dehogynem. Meg pirányák. Meg minden, amit el tudsz képzelni. Mint az őrültek úgy köröztek mindenütt. De nem történt semmi. Ép bőrrel megúsztam.

filmhu: Igazi leprások szerepeltek a filmben?

Egészen normális sztori Almodóvar: Rossz nevelés

G.G.B.: Igen. Nagyon megható volt találkozni velük. Ez a legcsodálatosabb élmény, ami valaha történt velem. Egészen rendkívüli látni, hogy ha egy kis figyelmet szánsz nekik, a kedvességedért százszor annyi hálát sugároznak vissza. Ezeket az embereket senki sem érinti meg. Tehát nem kapnak visszajelzéseket a világból, nincsen valóságérzetük. Az életüknek nincs célja, jelentése. Lehet, hogy a bennszülöttek voltak a szegregáció áldozatai, de a leprások az igazi kitaszítottak: a társadalom legalsó fokát jelentik a világ minden táján, évszázadok óta. De amint képes vagy megtörni a tabut, elárasztanak a hihetetlenül nagy szeretetükkel. Ezért maradhatott Ernesto (Che Guevara) ott náluk.

filmhu: A film díszvetítésén a Fesztiválpalotában könnyes lett a szemed…

G.G.B.: Sírtam! Óriási este volt! Úgy érzem, mintha e film prológus lenne. Bevezető egy nagyobb dologhoz, ami csak most következik. A történet nyilvánvalóan véget ért, de az érzések tovább élnek a közönségben. Azt hiszem ösztönös dolog ez: jön egy film, megbizserget valamit az emberekben. Ez olyan kohézió, összetartás, amit nehéz elmagyarázni. A film a latin-amerikai emberek tiszteletére készült. Jó dolog felismerni, hogy összetartozunk. Hogy az ember otthona nagyobb, mint gondolta. Mexikó hagyományosan egyfajta kikötő volt a menekültek számára. Én is argentinok, chileiek, peruiak, spanyolok között nőttem fel. Természetesnek tűnik, hogy szóba állunk egymással. Felismerjük, hogy elsősorban emberek vagyunk, és csak másodsorban állampolgárok, akiknek különböző útleveleket adnak a markukba. Biztos vagyok benne, hogy izraeli és palesztin gyerekekkel is történik hasonló: rájönnek, hogy mindannyian ugyanolyanok. Felismerjük, hogy azt, hogy a határ itt és itt van, és innentől ez itt Mexikó, nem mi, hanem a gyarmatosítók szabták meg, akik nemcsak egy adminisztratív intézményrendszert állítottak fel, de gyakran viselkedési normákat is előírtak az őslakosok számára. A filmjeimmel ezt a közösségérzést szeretném elősegíteni. Éledőben van a tisztelet az őslakosok iránt, talán egyfajta hamis, álszent respektusról van szó. Ma már legalább nem hívják őket rabszolgáknak. De még sok mindennek meg kell változnia.
 
filmhu: Che Guevara termékké vált. Találkozhatunk az arcképével pólókon, öngyújtókon, meg miegymáson. Ez segít, hogy tovább éljen az üzenete?

G.G.B.: A szabadság szimbólumaként használják az alakját, de ezzel el is koptatják. Olyan ikonná válik, amit minden ügyre rá lehet erőltetni. Látjuk az arcát focimeccseken, pakisztáni tüntetésen, londoni május elsejei felvonuláson. Egyesek úgy viselik ezeket a pólókat, hogy tisztában vannak a jelentésével. Ha Britney Spears-en látom, lehet, hogy neki fogalma sincs róla, mit jelent.

filmhu: Che vajon mit szólna a kultuszához?

G.G.B.: Megkérdeztük erről Albertót. (A Cannesba ellátogató 81 éves Alberto Granado volt  az, aki a fiatal Guevarával megtette a hosszú utat, amit a film ábrázol – K.L.) Albertót egyébként a legmodernebb emberek egyikének tartom. Azt felelte: „Che nem bánná. Főleg akkor nem, ha a képét viselő póló alatt egy szép leányzó található.”

filmhu: Te mit választanál? A pólót, vagyis a forradalmat, vagy a ciciket alatta?

G.G.B.: (Tanácstalanul) Nem is tudom…

filmhu: A filmben eljátszod, hogyan éled fel a szegények iránti szolidaritás és az elnyomás, diszkrimináció elleni düh ebben a fiatalemberben. Könnyen tudtál azonosulni a Che-ben éledező forradalmárral?

Végre „igaziból” megtapasztalja a világot Walter Salles: Che Guevara: A motoros naplója

 

















G.G.B.: Azért mentem iskolába, hogy megtanuljak írni-olvasni, és megtaníthassam az ábécét másoknak. Nyaranta ellátogattam törzsekhez a Sierra magaslatain, és tanítottam az embereket. Sokat utaztam. A barátaimmal is. Aztán egyszer felkerekedtem, és elmentem egy évre Kubába. Nem azért, hogy ott tanuljak. Csak tekeregni egyet. Meg akartam tapasztalni, milyen érzés kimozdulni a világba. Teljesen egyedül. 16 évesen. Abszolút felszabadító élmény volt. Akkor új időszámítás kezdődött az életemben. Az ilyen kalandok mindig fontos pontok az ember életében: van az „előtte”, meg van az „utána”.
 
filmhu: Végül miért mentél haza?

G.G.B.: Mert meguntam, hogy nincs egy fityingem sem, és bárokban kell dolgoznom, hogy pénzt keressek. Eldöntöttem, hogy otthon beiratkozom egy színészkurzusra. Elmentem a Színművészetire, felvettek, jól éreztem magam a színpadon. Szerencsém volt. Az Anyádat is az a fajta film, amire kiskoromban úgy gondoltam, ilyeneket szeretnék csinálni.

filmhu: Nem kacsingatsz Amerika felé?

G.G.B.: Éppannyira érdekel Hollywood, mint bármely más iparág. Ha olyan filmeket ajánlanak fel, amik nem igazán érdekelnek, nem fogom elvállalni őket. De minden álmom, hogy egy nap Martin Scorsesével dolgozhassak. Egyszer találkoztunk. Ez persze nem jelent semmit. Nem hiszem, hogy ezzel a két külföldön forgatott filmmel fordulóponthoz ért volna a pályám. Felelősségemnek érzem, hogy olyan filmekben dolgozzak, amik sokat jelentenek a számomra. Amikben az én személyes világlátásom is képviselve van. A motoros naplójában ezt az jelentette, hogy a film az igazságtalanság ellen szól. Az egyetlen kötelességem, hogy ne feledkezzek meg Latin-Amerikáról, különösen ma, amikor a világ a nagyvállalatok nyomására abba az irányba tart, hogy egyre egyformábbá és homogénebbé válik. És ebből a világból kifelejtik az őslakosokat. Mexikó az otthonom. Az identitásunk és a kultúránk megőrzése mindennapos harc. Vannak mexikói filmterveim, de nem akarom elkiabálni őket. Egyszer ugyanis nyilatkoztam, hogy játszani fogok egy filmben, de végül nem én kaptam meg a szerepet. A seb azóta sem gyógyult be. Tudod mi akartam lenni kissrácként? Kalóz vagy vámpír. Ezeket szívesen eljátszanám. Vagy egy vámpír-kalózt!