Janisch a megkettőzött fődíj védelmében

Egy, vagy kettő?

„Fődíjból legyen egy, már csak azért is, mert akkor van rangja az elismerésnek” - nyilatkozta a filmhu-nak októberben Herendi Gábor a Szemletanács új elnöke. A zsánerdíj elhagyása kapcsán megkérdeztük Janisch Attilát, a leköszönő elnököt, illetve a megkettőzött fődíj bevezetőjét.

“Amikor két év után átadtuk a szervezői munkát, összeültünk, és írtunk egy listát arról, mit tartunk fontosnak az elmúlt évek újításaiból. A külföldi játékfilmes zsűri, a játékfilmes előzsűrizés és az hommage mellett negyedikként az újonnan felkért Szemletanács figyelmébe ajánlottuk a játékfilmes kettős fődíj céljait és bevezetésének indokait” - mondta el Janisch Attila.

A filmrendező a filmhunak is kifejtette, a fődíj megkettőzésének elsősorban ösztönző célja volt: a nemzetközi sikereket arató szerzői filmezés mellett megerősödjön idehaza a tehetséget és szaktudást egyaránt megkívánó műfaji filmkészítés, amely később az országhatárokat átlépve is piacképessé válhat, és nem utolsósorban ezáltal megszűnhetett volna a zsáner és a szerzőiség közötti ellentét.

Janisch a legutóbbi szemle záróünnepségén - a zsánerdíj gyerekcipőben jár

„2007-ig a Magyar Filmszemléken (az 50-es 60-as években megerősödött európai szerzői filmes kultúra hagyományainak megfelelően) szinte kizárólagosan szerzői film kapott fődíjat. Ebből aztán számos sértődés fakadt. Egyes producerek az utóbbi években már el sem indították a műfaji filmjeiket a versenyben, mondván: minek, hiszen úgyis esélytelenek. Ugyanakkor a szerzői filmeseink csak ritkán gondolnak arra, hogy maguk is kipróbálják képességeiket egy ilyen nagyon is pontos fogalmazást, alapos szakmai felkészültséget, dramaturgiai tudást és nem utolsó sorban kreatív tehetséget is kívánó filmtípusban. E típusú filmjeink jelenleg csaknem mind vígjátékok, és ezek sajnos gyakran a legolcsóbb poénokra épülő blődlik. Más műfajokban (akció, thriller) többnyire az amerikai minták dominálnak és ezeknek a „szelídített” másolatait lehet látni. Ilyen „hazai” szemléletű műfaji filmekkel viszont nagyon nehéz betörni a külföldi piacra. Márpedig a műfaji filmek esetében a piacképesség legalább annyira a minőséget jelző mutatónak számít, mint a szerzői filmek esetében a külföldi fesztiválsiker.

És az sem véletlen, hogy miközben a külföldi piacoknak az élvonalbeli forgalmazói szinte bevehetetlen várak maradnak, már a magyar közönség körében sem könnyű azt a nézettséget fenntartani, amit sokszor csupán ügyes marketinggel sikerült eddig elérni, azoknál a műfaji filmeknél, amelyek egyébként nem voltak elég színvonalasak. A nézettségi visszaesésnek az is oka, hogy a magyar néző számára már nem kielégítő magyar műfaji filmként az amerikai, angol, francia, német... műfaji filmek másolatait látni, igény lenne arra, hogy megjelenjen a kreatív eredeti tehetség, amely ezeket a már lekoptatott témákat és formákat képes lenne megújítani.

A másolat kevésbé versenyképes az eredetivel, mint egy új eredeti. Ugyanakkor világosan kell látnunk azt is, hogy magyar műfajiság 2007-ben még javában gyerekcipőben jár, és a legtöbbször még a korai 60-as 70-es évek műfaji kísérletinek színvonalát sem éri el. Miközben igenis szükség lenne a műfaji filmezés megerősödésére, hiszen az átlag magyar közönség csak a jó színvonalú magyar műfaji filmtípusok megkedvelésén át juthat el addig, hogy számára az egész magyar filmkultúra szerethetővé váljon és hogy ne szitokszó legyen egyes – a nagyvilágban jelentős sikereket elért – szerzői filmeseink neve. Mindebből talán kitűnik, hogy itt egy komplex problémáról van szó, amelynek megoldásához az út a magyar műfaji filmezés megerősítésén keresztül vezet.

Nos ezt a célt szolgálta volna – nem egy év alatt, hanem – hosszútávon a Magyar Filmszemle kettős fődíja. Azt gondolom ez egy olyan probléma, amely túlmutat a filmszemlén magán is, ezért nem nagyon értek egyet Herendi Gáborral, aki külföldi mintákra hivatkozva – „más külföldi fesztiválokon nincs külön zsáner fődíj” – kívánja megszüntetni a kettős fődíjat és azon belül a legjobb műfaji filmnek odaítélhető díjat. Nekünk a saját magyar filmkultúránk egészére kellene koncentrálni és azt segítő lépéseket tenni, nem pedig állandóan a külföldi mintákhoz hasonlítani magunkat. Egyébként a világban számos nagyszabású fesztivál van, amelyen kizárólag a műfaji filmek versengenek egymással (Sitges, Manchester, Valladiod stb).

 
Egy év eredményei alapján pedig aligha lehet megítélni egy ilyen, jelentősebb és hatását tekintve csak hosszabb távon érvényesülő változtatás pozitívumait és negatívumait. Például az előző évben nem azért ítélte oda a nemzetközi zsűri olyan gyorsan zsánerdíjat, mert nem érdekelte volna a műfaji film fődíjára vonatkozó döntés, hanem ezért, mert a nyertes Konyec című filmnek nem volt igazi versenytársa. Ez azonban inkább a fentebb felsorolt problémákat húzza alá, és nem jelentheti azt, hogy a díj maga értelmetlen. A műfai-zsáner film fődíjának megszüntetésével a gyerekcipőben járó és gyermekbetegségekkel küzdő magyar műfaji filmezés ismét a perifériára fog szorulni, és csak sokkal nagyobb és kilátástalanabb küzdelmek árán tud majd megerősödni. (Hogy mást ne mondjak, sokkal nehezebb lesz elérni, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folyó filmes oktatásban is jelentősebb arányban jelenhessen meg a műfaji képzés.)

Nem volt igazi versenytárs - Rohonyi Gábor tavalyi zsánerdíjas filmje, a Konyec

 
De aligha gondolhatnak erről mást azok a producerek, akik – tudomásom szerint – maguk is levélben keresték meg a Herendi Gábor vezette Szemletanácsot a kettős fődíj rendszerének megőrzése érdekében. Azt sem érzem a magyar filmkultúra egésze szempontjából megnyugtatónak, hogy a kettős fődíj helyett a zsűri összetételét úgy változtassák meg, hogy zsánerfilm kerülhessen ki győztesen – amint az a mostani szervezők terveiből kiderül. Ez azt jelentené, hogy valójában nem oldottunk meg semmit, csak az egyik oldalról áttettük a hangsúlyt a másikra.

Véleményem szerint a komplex magyar filmkultúra egyes ágazatait és kezdeményezéseit nem egymással kell versenyeztetni, nem egymás ellen kell azokat kijátszatni, egyiknek a másiktól a teret elvenni, hanem az egész játékteret kell egységesen formálni és növelni. Valójában a közgondolkodásunk formálásáról van szó. Arról, hogy mozgóképes kultúrában a kereskedelmi televíziók műsoraiban (tisztelet a kivételnek) érvényesülő negatív esztétikai tendenciák lesznek-e az egyedüli meghatározók vagy hogy a minőség pártjára állunk és a minőség megteremtésére és befogadására ösztönözzük az alkotót és nézőt egyaránt, a műfaji (szórakoztató) és a szerzői filmek vonatkozásában egyaránt. Ez ügyben minden lépésünk nagy hangsúlyt kap. Nagyobbat, mint gondolnánk.

Ezért tartom rossz üzenetnek azt is, hogy egy szervezési ötlet fontosabb lett (ne legyen nyitófilm-vetítés a szemlenyitón), mint az, hogy a Magyar Filmszemle egy olyan jelentős magyar filmalkotással kezdhesse meg a vetítésinek sorozatát, mint Tarr Béla legújabb filmje. Az érték képviselete nem lehet választás vagy egyéni kezdeményezés kérdése – nekünk mindannyiunknak az értékek mentén és az értékek védelmében kell felsorakoznunk. Addig amíg vannak értékeink, amelyeket védenünk érdemes” - fejtette ki az egykori Szemletanács elnök.

Megpróbáltuk megszólaltatni Herendi Gábort is, aki éppen külföldön tartózkodott, de annyit elmondott, kedd délután a Szemletanács kerekasztalt tart a zsánerdíj megtartásáról - az esemény után reagálni fog Janisch Attila felvetéseire.