Moritz Bleibtreu

Lúzer vagy Keresztapa?

Ha a nevére rákeresünk a neten, fan-clubok özönlik el a képernyőt.  De Bleibtreu váltig állítja, hogy nem számít sztárnak -ezt azért kétlem… Mi is láthattuk fogvatartói ellen fellázadó kísérleti alanyként a Kísérletben, az Elemi részecskékben szexuálisan deviáns, felnőni nem akaró tanárbácsiként, az Ágnes öcsénkben introveltált, aberrált szexmániásként. A Lé meg a Lolában Mannit alakította,  Spielberg Münchenében pedig egy terroristát. Szabó István Furtwängler-filmjében egy amerikai katonát alakított. Az idén többnyire a keményfiú-vonalat folytatta: egy maffiafőnököt játszik a  Németországban áprilisban mozikba kerülő Chikóban.

Filmhu: A film jó kis botrányt kavart a Berlinale-premieren. Sokan túl erőszakosnak vélték, másoknak az a baja, hogy bűnözőként tüntetitek fel a német-török fiatalokat, egyesek meg kikérik maguknak, hogy ez lenne a mai Németország. Te mit gondolsz a filmről?

Moritz Bliebtreu: Ez egy tipikus gengszterfilm, ezért erőszakos. Szó sincs arról, hogy a film azt akarná sugallni, hogy minden bevándorló bűnöző, hanem arról szól, hogy a bevándorlók többsége rossz szociális körülmények közt él, akárcsak a világ bármely országában, és emiatt könnyen sodródhat bele a bűnözésbe. Ezek a bűnözők történetesen bevándorlók, török szülők gyermekei, de egyáltalán nem akarunk általánosítani ezzel. A németek legalább annyira erőszakosak, mint a bevándorlók, az erőszak már régóta jelen van Németországban, jó lenne ezt végre tudomásul venni. Amikor egy olyan társadalomban élsz, ahol az az ideál, hogy proseccót iszol aranypohárból, mert megteheted, hisz jó helyre születtél, akkor nem kéne azon csodálkozni, hogy a szegényebb fiatalok is lépést akarnak tartani a trenddel, a különbség csak az, hogy ők nem gazdagnak születtek, ezért elveszik, ami kell.

Kísérleti alanyként a Kísérletben

M.B: Mindez együtt. Tény, hogy Akinnal barátok vagyunk már 15 éve, sok mindent végigcsináltunk együtt, és keressük is az alkalmat az újabb együttműködésre. Ez egy nagyon jó film, Özgür Yildirim, bár elsőfilmes rendező, olyan, mintha már a tizedik filmjét csinálná, mindent tud erről a műfajról. Özgür Duisburgban nőtt fel, hasonló környezetben, mint ahol a film játszódik, ezért jól ismeri ezeket a figurákat és ettől hiteles, mert tudja miről beszél. Én hamburgi vagyok, ez az én dialektusom, a filmjeimben általában irodalmi németet kell beszélnem, most – nagy örömömre – végre azt a nyelvet beszélhettem, amiben felnőttem.

Filmhu: Te színészként jóval ismertebb vagy, mint Yildirim rendezőként. Végül is te segíthetsz a népszerűségeddel a filmnek.

M.B.: Ha segíthetek egy filmnek az jó, de soha nem jut eszembe ezen gondolkozni. És azzal sem foglalkozom, hogy ki elsőfilmes ki nem. Németország még nem tart ott, hogy mindenki rohan a mozikba, ha játszom egy filmben. Az viszont igaz, hogy az emberek beszélni kezdenek a filmről, ha látják a nevem. Ez jó, ha ezzel segíthetek, ez boldoggá tesz.

Franka Potentével a Lé meg a Lolában

M.B.: Javier Bardem, Vincent Cassel, Daniel Brühl, vagy Jürgen Vogel neve nekem garancia. Szerintem Németországban még mindig nagyon érződik, hogy sérült az identitásunk a világháború miatt. Egyik nemzedék szembenállt a másikkal, hiszen a szüleik még harcoltak a háborúban és ezért ez a generáció harcolt a saját szülei ellen. Akkor erre volt szükség, így a németek nem tanulták meg szeretni és értékelni a saját hazájuk művészetét. Amikor 16-17 éves voltam utáltam a hazámat egy csomó mindenért. Török gyerekekkel nőttem fel, nem hallgattam német zenét, nem néztem német filmeket. Külföldön tanultam meg szeretni és értékelni a hazámat. Itthon nem cool németnek lenni, de ez már szerencsére változik. Az emberek most jutottak el abba az állapotba, hogy már ki tudják fejezni az érzéseiket, régebben senki nem beszélt Németországban érzésekről. Sikítoztak az amerikai sztárokat látva, de a sajátjaikat látva nem. A mi generációnk már felfedezte az identitását, mi már nyitottabban és őszintébben tudunk történeteket mesélni. Mi már nem azzal foglakozunk, hogy milyen is a német film, hanem a sztorira koncentrálunk, és ez segít a német filmnek.

Filmhu: A német filmek mellett játszol hollywoodi produkciókban is. Merre visz az utad?

M.B.: Valljuk be, Hollywoodban van elég színész nélkülem is. Minek szaporítsam a munkanélküli hollywoodiak sorát, nekem itt sok munkám van. Hollywoodban a németekre még mindig a rosszfiú szerepét osztják a James Bond-filmekben, ehhez azonban tipikus németnek kell, hogy kinézzél, én meg nem igazán nézek ki tipikus németnek.  Azért sem vonz Hollywood, mert itt Németországban most nagyon érdekes dolgokat csinálok. Azt érzem, hogy Németország most kezdi igazán felfedezni magát, újraéled egy csomó művészeti ág, mint a zene, vagy képzőművészet, ilyen a film is, és jó ennek részese lenni. Azt látom, hogy az amerikai filmek is egyre európaibbak, most ez a tendencia és a trendek össze fognak érni, és akkor nemzetközi nyelve lesz a mozinak, erre a pillanatra várok. A Good Bye Lenin! nagyon jó példa arra, hogy nem kell feltétlenül angol nyelven filmet készíteni ahhoz, hogy meghódítsd a világot.

Gyenge, esendő tanárként az Elemi részecskékben

Filmhu: A legtöbb filmedben gyenge fickókat, lúzereket játszottál. Most kemény maffiafőnök vagy. Nem hiányzott a kicsit esetlen, sete-suta Moritz?

M.B.: Nem, nem hiányzott. Az általam alakított karakterek, bár lúzerek voltak bizonyos értelemben, nagyon különbözőek voltak és különbözően kellett megformálnom őket. Mindig teszem a dolgom, szeretek más műfajokat, eltérő karaktereket megformálni, szeretem az átváltozást és remélem ez a jövőben is így lesz. Próbálom magam is meglepni, és nem ismételni magam. Amúgy a klasszikus német hős a moziban igazából mindig antihős és lúzer. Szerintem a németet és a hőst egyszerűen nem lehet kombinálni egy filmben.

Filmhu: Most min dolgozol? Lúzer leszel vagy rosszfiú?

M.B.: Most került a mozikba Franciaországban egy francia film, a Les Femmes de l’ombre (Az árnyék asszonyai), amiben Sophie Marceau-val, Julie Depardieu-vel játszottam. Aztán szeptemberben jön Uli Edel filmje, a Baader-Meinhof Komplex. Félek is, magát Andreas Baadert játszom, egy igazi hőst. Ez nem sülhet el jól…..
 

Kemény maffiafőnökként a Chikóban

M.B.: E szélsőbaloldali terrorista szervezet, (a R.A F. - a szerk.) nevéhez tragikus események kötődnek. A háború utáni Németország történetének drámai fejezete ez. Sok gyerek nem is tudja, hogy kik voltak ők, pedig mozgalmuk sok mindent megváltoztatott, Németország nélkülük ma nem lenne ugyanez az ország, ezért fontos hogy megmutassuk, mit akartak, és mit cselekedtek.