Mostra: A Távol-Kelet varázsa

velence nemzetközi filmfesztivál

Míg az előző években az amerikai filmek, elsősorban a stúdióprodukciók uralták a Lidót, idén noha öt amerikai film is szerepel a versenyprogramban, mégis érezhető a fesztivál eltávolodása Hollywoodtól. 2008-ban az olasz filmeknek szánta a főszerepet Marco Müller és csapata, legyen szó retrospektív vetítésről, vagy versenyfilmről, ám az utóbbi szekció eddig látott filmjeiről sajnos nem sok jó mondható.

Úgy látszik az olaszok idén Cannes-ba küldték a nagyágyúikat: Paolo Sorrentino Il Divóját és a Matteo Garrone rendezte Gomorrát, hogy biztosan versenybe kerüljenek a rivális fesztiválon. Az itt látható Ferzan Özpetek film az Un Giorno Perfetto (A Perfect Day) olyan rémesen giccses mélyrepülésre sikeredett, hogy már közben is többször fütyültek a sajtósok a végét pedig egyöntetű ’buuuuuuu’ és füttykoncert kísérte. Pupi Avati Il papá di Giovanna című filmje pedig a legjobb indulattal is csak konvencionális eszközökkel dolgozó, közepes tévédrámának mondható.

Jók a fogaid, Natie! - Portman állítólag Drakula szerepére készül

A prímet (Guillermo Arriaga The Burning Plainje és Jonathan Demme Rachel Getting Married című filmjét is megelőzve) egy japán animációs Miyazaki-mese, a Gake no ue no Ponyo (Ponyo on the Cliff by the Sea) viszi. Elégedettek tűnnek a kritikusok Takeshi Kitano filmjével is, az Akires to camével (Achilles and the Tortoise), de Ponyót nem lehet felülmúlni. Egy olyan bűbájos gyermekmeséről van szó, amelyet nem véletlenül vetítettek minden egyes alkalommal telt házzal és jutalmaztak hosszú tapssal. Csodálatosan megrajzolt, imádnivaló karakterekkel, örök emberi érzelmekről, a barátság és a szeretet mindent legyőző erejéről mesél nekünk a 2003-ban a Chihiro Szellemországban-ért Oscar-díjjal jutalmazott animátor, Hayao Miyazaki.
 
A Ponyo története egy öt éves kisfiúról, Sosukéről szól, aki játék közben egy befőttes üvegbe szorult aranyhalat talál a tengerparton. Ponyónak kereszteli a feltűnően emberi vonásokat mutató halacskát és pillanatok alatt barátság szövődik kettejük közt, ám a tenger háborgó hullámai és félelmetes teremtményei elszakítják őket egymástól. Ponyo azonban nem akar hal lenni, minden vágya visszakerülni Sosukéhez és igaz emberré, pontosabban, kislánnyá változva új életet kezdeni vele.

Miyazaki az idén könnyedebb filmmel szállt versenybe

Nem ezt szokhattuk meg Miyazakitól, hiszen a Chihiro Szellemországban, és  a Vándorló palota is komolyabb hangvételű alkotások voltak, abban a tekintetben azonban folytatja a hagyományt a rendező, hogy a Ponyo is kézzel rajzolt, a legapróbb részletekig kidolgozott rajzfilm, ami már önmagában is ritkaság számba megy manapság. Nemcsak Miyazaki eddigi filmjeitől tér el könnyedsége és gyermekmese jellege miatt a Ponyo, de az is érdekes, hogy a Velencei Mostra a hivatalos versenyprogramba válogatta, ahol mindig is a drámai, fajsúlyos alkotások uralták a mezőnyt. Sőt! Már maga az is különös, ha egy-egy animációs film becsúszik valamelyik nagy fesztivál versenyébe, noha ez a Persepolis2007-es sikere és a Waltz with Bashir idei cannes-i fogadtatásának köszönhetően biztosan változik majd. Velence mindenesetre belekapaszkodott a változás szelébe és példamutató módon nem csak Miyazaki filmjét, de egy másik japán animációt is versenybe állított az Arany Oroszlánért.

Mamoru Oshii The Sky Crawlers című animációja gyerekekről szól ugyan, de korántsem gyerekeknek. A film főhősei ’Kildren’-ek, azaz örökké fel nem növő, meg nem öregedő gyerekek, akik egy képzeletbeli ország képzeletbeli háborújában teljesítenek vadászpilótaként szolgálatot. Kamasz testben élnek, de felnőtt módjára gyártják a stratégiákat, vesznek részt a bevetésekben. Ugyanolyan szigorú hierarchia és szabályok uralják a világukat, mint bármely más katonai testületet. Vágyaik és problémáik is hasonlóképpen felnőttesek, amelyre örök fiatalságuk keményen rányomja, inkább átoknak, mint áldásnak mondható bélyegét.

Oshii élet-halál kérdését boncolja animációs szikéjével

A katonai állomásra érkező új vadászpilóta Yuichi Kannami is ebbe a világba csöppen bele, ami tele van kérdésekkel, titkokkal. Például, hogy ki is a szép, de rejtélyes és örökké önmarcangoló parancsnok Suito Kusanagi valójában, akinek Yuichi is a hálójába kerül és mi is okozta elődjének rejtélyes halálát? A The Sky Crawlers jól megírt története és lélegzetelállító képei mellett valószínűleg aktuális mondanivalója miatt is került be a versenyprogramba, miszerint lehetetlen háború nélkül élni, mert az emberek csak így képesek méltányolni az életüket. „Mi értelme lenne végleg leszámolni az ellenséggel, az csak felborítaná ennek a világrendnek az egyensúlyát.”

Mamoru Oshii 1996-os Ghost in the Shell című animációja igazi technikai áttörést hozott a műfajban, nem véletlen, hogy Quentin Tarantino is Mamoru Oshiit kérte fel a Kill Bill I. (itt megnézhető) animációs betétjének elkészítéséhez, 2004-ben pedig a Ghost in the Shell 2: Innocence volt az első animációs film, amelyet valaha is Arany Pálmára jelöltek a Cannes-i Filmfesztiválon.

A Vegas stábja: Naderi (fekete pólóban) és színészei

Amir Naderi filmjét, a Vegas: Based on a True Storyt sokan otthagyták az első húsz percben. Nem is meglepő, hiszen alacsony költségvetésből készült film semmitmondóan indul. Egy szerény körülmények közt élő, átlagosnak tűnő amerikai család életét fenekestül felforgatja magát tengerésztisztnek mondó idegen, aki gyanúsan nagy árat kínál a család takarosnak mondható, de igencsak egyszerű otthonáért. 

Ugyanis a telken van elásva egy legendás vegasi kaszinónyeremény mesés összege, amiről mindenki hallott ugyan, de soha senki nem találta meg. Az apa és fia azonnal lázas kincskeresésbe kezd, az anya minden rosszallása ellenére, ám amikor egy bőrönd leszakadt fülére bukkannak, amely egyezni látszik a korabeli fotókon látható bőrönd márkájával, az anya is ásót ragad. Először a szépen gondozott kert semmisül meg, majd fokozatosan egész otthonuk és addig felépített életük lesz az ábrándkergetés áldozata lesz. Vajon volt-e a kertjükben elásott kincs, vagy valóban csak egy újabb valóságshow kegyetlen tréfája volt mindez, nem derül ki, de nem is tűnik igazán lényegesnek. Sokkal fontosabb annál, milyen könnyen odadobnak mindent a gazdagság reményének legapróbb szikrájáért.