Nagy Ervin

„Magamat határozom meg”

Alakításaiért elnyerte a legjobb epizódszínésznek járó díjat. Mindemellett szerepet kapott Bergendy Péter Állítsátok meg Terézanyut! és Mészáros Márta A temetetlen halott – Nagy Imre naplója c. filmjében. A Katona József Színház tagjaként sorban játssza a főszerepeket.

A Szezon ürügyén a színészről mint kaméleonról, a  „kispályás” álmokról, a hosszú távra lekötött-gyors hozamú betétekről, és a szűnő félelemről beszélgettünk.

Két férfi – egy eset?

filmhu: Két - teljesen eltérő - karakter bőrébe bújva láthattunk a Szemlén. Az egyiket szereposztási tévedésnek tartom… (Böszörményi Zsuzsa: Mélyen őrzött titkok – H.K.)

A Mélyen őrzött titkokban Bagaméri Eszterrel

Nagy Ervin: Miért vállaltam el?… Itthon – általánosságban – a rendező, amikor éppen filmet csinál (úgy négy évente egyszer) váratlanul beesik különböző színházakba szereplőt keresni, illetve a jól bevált arcokat mozgatja a filmjében, kockázatvállalás nélkül. Böszörményi Zsuzsa megnézett vagy’ húsz előadást, így A talizmánt is. Majd azt mondta: Ervin ez nem a te szereped, de gyere ki a castingra, nézzük meg. Ekkor az ember kell, hogy legyen annyira hiú, hogy neki fusson, kitalálja magát, átváltozzon. Eszembe jutottak olyan „óriások”, mint Dustin Hoffman, Marlon Brando, De Niro. Futottam is a sminkes-lányhoz, mutassuk meg, hogy lesz belőlem lúzer. Miközben a felkészülési idő, a technikai feltételek összehasonlíthatatlanok - nem beszélve a tehetségről.

filmhu: Megfigyeltem, hogy a nagy átváltozók majd’ mindegyike teljességgel jellegtelen megjelenésű férfiember.

N.E.: Jellegtelen?!

filmhu: Igen. Vagy, Brando esetében, olyan színész, aki férfieszményként már „kifutotta”, kiváltképp: megunta magát.

N.E.: A küllem egyfelől nyereség, másfelől veszteség. Tudom, milyen karakterbe sorolnak, sorolnának be. Ezt vagy elfogadom, vagy nem, úgyhogy beszéljünk a vágyról. Gyermekded, diákszínjátszós attitűd ez: nézd, ilyen vagyok, olyan vagyok, és te nem „veszel észre” engem. Mácsai Pált két szerepben láttam úgy színpadon – Salieriként és egy „bűnügyi” színdarabban - hogy legalább három percig nem ismertem fel. Ezt a varázslatot szerettem volna én is elérni. Megadatott az a szerencse, hogy Zsuzsa azt gondolta: vagyok annyira jó színész, hogy ezt meg tudom csinálni. Valamiért velem akarta leforgatni a filmjét - talán néha kis is derült az oka. De amikor visszanéztem magamat, észrevettem, hogy egy bizonyos ponton  elvesztem. Nem látom még magamat olyan pontosan kívülről, hogy egy ilyen figurát egyedül meg tudnék oldani. Kicsit egyedül maradtam. Mindenesetre nagyon jól esett a Szemlén, hogy a filmben Grunwalsky nem ismert fel.

filmhu: Ez különös.

Csuja Imre és Nagy Ervin (Mundruczó Kornél: Nincsen nekem vágyam semmi)

N.E.: Lehet, hogy aludt. (nevetés) De a felesége ismer, úgyhogy mondta neki: ez az ember ugyanaz, aki a (nekem talán jobban „fekvő”) Szezonban játszott. A „kigyúrt csávó”.

Fizetek, főúr!

filmhu: Miért is, hogy a Szezon „jobban fekszik”?

N.E.: Ilyen közegből jöttem, a társadalomnak ezt a rétegét ismerem. Egy színész egyébként is figyeli-hallgatja az utcát, a strandot vagy a kocsmát. És habitusában hasonló ember vagyok, mint Virág.

filmhu: A strandjelenet – a blődli, mégis teljesen életszerű mondatokkal, amikkel a két lányt akarod-akarjátok befűzni – igen meggyőző. Legalábbis erős rutinról árulkodik.

N.E.: Van bennem ilyen… De ezt az ócska dumát el lehet lesni egy dunaújvárosi medence mellett is. Ott van ebben az epizódban az a „lazaság”, amivel a három statiszta lányt fűztük, miközben megcsináltuk a jelenetet. Ettől jó a forgatás. Főleg ha ez belekerül, és van egy napszemüveg, ami közben leesik a fejről.

filmhu: Túl a „leszedő fiú” munkakörén, tevékenykedtél-e a vendéglátóiparban?

N.E.: Leszedő fiú Balatonszemesen voltam. Egy hónapig csináltam a kulimunkát. De nem dolgoztam pincérként, így nem voltam közvetlen viszonyban vendéggel. Az átlagpolgár kivagyisága pedig ilyen helyen mutatkozik meg. Itt mindenki nagyfőnöknek képzelheti magát, igazán jól le lehet szűrni egy társadalom morálját, kultúráját. Erre kitűnő „lakmuszpapír” egy pincér – többek között erről akar szólni a film.

Benzinkúton is dolgoztam. Agyaltam, milyen jó rövidfilmet lehetne forgatni belőle. Elképesztően gyorsan, tíz másodpercenként változik a közönség. Az egész magyar társadalom beköszön a „Baszd tele dízellel!”-től a Trabanttal érkező, kisfiának fagyit vásárló anyuka „Parancsoljon, uram”-jáig.

filmhu: Az első szó, ami beugrott a Guli-Nagy Zsolt és a Te élethelyzetedet nézve, a „menekülés”.
 

Kamarás Ivánnal a Somlói galuskában

N.E.: Ez már rálátást feltételez; esetükben ezek csupán ösztönös dolgok. Érzik, hogy baj van. És az élet – kényszerből – egymás mellé rendelte őket. Ezért is jó, hogy nincs a konfliktusuknak dramaturgiailag fölfuttatott csúcspontja, semmi sem túl „látványos”. Az én karakterem a kiútkeresésben agilisabb, agresszívabb és kevésbé melankolikus, de talán kétségbeesettebb. Nagy Zsolt figurájában nekem az a fontos, hogy a helyzete alkalmatlanná teszi arra, hogy megtalálja azt az eszményt, ami után annyira kajtat. Az ambíciói pedig hiányoznak ahhoz, hogy a vágyait valóra váltsa. Virág magasról tesz az eszményekre, azt hiszi, a hazai média-parádéból ellesett trükkök – leginkább az agresszió és a gátlástalanság – viszik majd előre, elhozva a karcagi pornócsillag „ragyogását”. Ő hazánk fia – akit majd összeütköztetnek a fallal. Nem mindenkiből lesz ám Pongó „művész úr”!

Mert hát mi lehetne a film folytatása? Még egy kicsit szerencsétlenkedünk Pesten, aztán el kell menni pizza-futárnak; de kinéznek minket, mert vidéki parasztok vagyunk; tulajdonképp már anyám is hiányzik; haza megyek; eszem egy levest; utána elmegyek a helyi cukorgyárba targoncásnak. Nekem a Szezon egy generáció „betöréséről” szól. Arról, hogyan foszlanak szét a kispályás álmok.

A postás mindig két csekkel csenget

filmhu: Van-e benned félelem, hogy fölzabál az élet?

N.E.: Nemrégiben összeszámoltam, hány mobilom volt: hányat hagytam el, hányat törtek szét, hányat cseréltem le… A főiskolán, tizenkilenc-húsz évesen vettem az elsőt. Majd – összerakva a mobil-történeteket - jöttek a nők: amikor azt a mobilt használtam ő esett bele a vízbe, aztán őt „lopták el” tőlem… Kérdés,  meddig tarthatnak ezek a történetek. Mikor van lezárás.

Felelősségérzés-féle - amit a hétköznapi praktikumok hoznak el: a postás a csekkel. Ezek persze nem túl izmos gondolatok, csak – momentán – számomra újszerűek.

A kőművesnek, vagy a bankhivatalnoknak talán egyszerűbb. Őket kötelező erővel elhelyezi az élet. Ellenben a színházban megbocsátóak: „Jól van, kis bohókás gyermeklélek!” Ez csapda: nekünk sok mindent megengednek. Nekünk ezt-azt úgy lehet. Mi maradhatunk gyerekek, mi maradhatunk linkek.  „Kurvák, stricik, habókos színészek”. A magyar színházi életben rengeteg színész éldegélt el, lebegett a felszínen azzal az adottsággal, amit kapott. Miközben a magyar színész-zseni kultusza lejárt. (Ternyák Zoltán volt talán az utolsó.)

Ha az ember, életében először, azt észleli, zabálja az élet, az azt is jelzi, hogy fogy az ideje. Nekem ez furcsa. Körülbelül egy éve érzem, kopnak a rózsaszínű képek. Nincs időm arra, hogy úgy menjen el néhány főszerep, hogy nem csináltam megjegyezhető dolgot. Nincs idő kapatos próbákra, sem érzelmi renyheségre. Nincs idő arra, hogy „Majd a jövő nyáron!”. A bevételeket mostantól jól kamatozó „csomagokba” kell elhelyezni, hosszú távú lekötéssel. Különben a gondtalan ifjúsági élet és sportmozgalom azzal jár, hogy rengeteg minden megy el mellettem, ebből minden hatodikat megcsípem, aztán leszek valahol, mert jó helyen állok – ideális esetben maradok ott, ahol voltam.

Szláv virtus

A Bakkhánsnők Dionüszoszaként

filmhu: Az utóbbi időszakban a színházadban eljátszottál két olyan szerepet, amelyről az volt az érzésem: szenvedélyből oldottad meg - Borkint  az Ivanovban, Rogozsint Az Idiótában. (Csehov Ivanovja Ascher Tamás, a Dosztojevszkij regény-adaptáció Máté Gábor rendezése – H.K.)

N.E.: Szenvedélyből?! Szenvedtem vele.

filmhu: Magyarán: úgy érzem, veszik el, vagy nem bukkan elő belőled valami, amit nevezhetnék intellektusnak is  - ha nem néznének félkegyelműnek, amikor ezt kimondom.

N.E.: Az én karakterem első jelentése nem az intellektus. Egyelőre az erőt, az energiát és a dinamizmust látják bennem.
 
filmhu: Így a pontos.
 
N.E.: Te ezt primitívnek éled meg, mások meg gratulálnak. Az említett szerepekben nehéz „túlmutatni”, nehéz megcsinálni azt, amire a Bakkhánsnőkben, Dionüszoszként – mondjuk úgy, manipulátorként - képes voltam. Ónodi Eszter mondta - és persze nem hittem neki - : tíz év múlva lesz Rogozsin az én szerepem. Akkor majd nem ifjúkori hevület lesz, hanem élet-halál kérdés. Akkor majd be tudok jönni mindenféle ricsaj, perpatvar nélkül, lerakni egy köteg pénzt az asztalra, és azt mondani: „Tessék.” A Kis Apostol kocsmában, részegen, a mosdóban gyakran ébred rá az ember, mit, hogyan kellett volna csinálni. Az a kérdés, merek-e – a színészetben is – befelé indulni.
 
filmhu: Ezt ésszel fölfogod, de érzelmileg még nem tartasz itt.

N.E.: Inkább nem hiszek magamban  – eléggé. Nem is hihetek. Mindig kirázott a hideg azoktól a fiatal kollégáktól, akik azt gondolták: rendkívül jelentőségteljesen csinálták a „minimált”. Ezt Törőcsik Mari megteheti - én még nem. Egyelőre a virtus van meg. Külső eszközökkel, hőzöngve, harsányan oldottam meg sok mindent; minekelőtte eldöntöttem: én nem leszek orosz paraszt! Aztán találmányokat eszeltem ki, hogyan tépem ki aranyfogamat, mert annyira szeretem ezt a nőt. Majd nem bíztam a saját hangomban. Pótcselekedtem, pótszereztem, hogy hiteles legyek önmagam előtt. Időbe telik, míg felnő az ember egy ilyen zseniális műhöz. Az Ivanov más kérdés: kifejezetten élvezem, és nem gondolom, hogy rossz irányba mentem. Ott a humor a csapda – ez ennél a szerepnél igazi veszély. Azt senki nem adja be nekem, hogy nem szereti a visszajelzést. De ennél fontosabb, hogy mitől szabadul meg az ember. Tudni kell eldobni dolgokat. Tudni kell nem a közönség kedvébe járni. Próba közben látom, három másodperc alatt mi mindentől szabadul meg Máté Gábor. Mert a kontroll nem lentről, hanem belülről jön. Én még nem tanultam meg eldobni valamit azért, mert noha sikeres, és jól mutat – de nem illik oda.

Hamlet a szigeten

filmhu: Milyen könnyen tudsz megszabadulni a szerepeidtől a „magánvilágodban”?

Rogozsinként Fekete Ernővel Az idiótában

N.E.: Agyalok én az ágyamban este tízkor, meg a fürdőkádban, de a magánéletemre ez nincs – nem is lehet - közvetlen hatással. A hétköznapok zűrösebbek annál, hogy picit kikocsizzak a Margitszigetre, és közben  Hamletként merengjek. Ma már nem ilyen az élet. És ebben a régimódi színészromantikában egyáltalában nem hiszek. Szerepekbe benne ragadni, miután kilépek a Ferenciek terére, és egy homeless fél-karral, derékig a saját vizeletében ott fekszik előttem?! Aki ilyenkor benne tud „ragadni”, annak gratulálok. Ráadásul ennek nem sok köze van a munkához. Ahogyan annak sem, amikor hajnali négyig megváltom a világot… Mindenesetre azzal, hogy tíztől kettőig koncentrált legyek, még adós vagyok. (Beszélgetőtársam itt a színházi próbáról beszélt – H.K.)

Viszont megszűnt bennem az az érzés, hogy azáltal hitelesítsem magam, mit játszom, mekkorákat, mennyit. Nincs bennem félsz, vagy féltékenység – és ez nem elkényeztetettségből, nagyképűségből, vagy túlzott magabiztosságból fakad. Nagyon sokat kaptam, kevesebbet végeztem el jól – miközben nem volt ez sikertelen időszak. A saját pozíciómat most már sokkal inkább a munkám minősége,  sem mint a mennyisége alapján ítélem meg.

filmhu: Nem lehetséges, hogy sokat kapsz, talán túl korán? De ennél lényegesebb: nem biztos, hogy azt kapod, amit „kellene”, és aminek itt volna az „ideje”.

N.E.: Nem érzem, hogy ez ennyire ki volna élezve… És azt sem, hogy mások, a nekem adott feladatok által határoznak meg. Már nem ez alakítja a mindennapi önbecsülésemet. Mondjuk úgy: magamat határozom meg. Nyugodtabban tudok dolgozni, mert már túl vagyok a megfelelési kényszeren. Jó, hogy ez gyorsan következett be.
 
filmhu: A másoknak tetszésről: mit gondolsz magadról – mint szex-szimbólumról?

N.E.: Érdekes, hogy ezt megkérdezted… Én ezt egyáltalán nem élem meg. Nekem nincs ezzel kapcsolatos tapasztalatom.

 filmhu: Mert hogy nem merik a tudomásodra hozni?

Nagy Ervin A talizmánban

N.E.: Talán. Azt hiszem, tartanak tőlem. De nem értem, miért.

filmhu: Ez így szerencsés. Mert – bár a Katona tagjaként ez problematikus lenne – a médiában, közvéleményben nem „prostituálódtál”.

N.E.: Alkalmatlan vagyok rá. Nem tudnék olyan korán kelni a tévé-sikerért.
 
filmhu: Rajongói oldalról mindez hogyan fest?

N.E.: Három bátor jelentkező egy évben. Az egyik képeslapokkal bombáz, a másikat elhagyta a férje. A harmadik vadászkürtös.