Rendezők és producerek vitája

A kör négyszögesítése?

A Játékfilmes Szakosztály és a Magyar Rendezők Céhe közös kezdeményezésére hozták létre a szerda délutáni eszmecserét, melynek fő témáját – elsősorban a játékfilm-gyártás területén – kialakítandó támogatási struktúra és az elosztás arányainak kérdésében jelölték meg. A filmtörvény szerint az MMK-nak ki kell dolgoznia a normatív támogatási rendszert is, amely a szelektívvel szemben a korábbi filmek nézettsége és fesztiválsikerei alapján ítél támogatást az alkotóknak új filmterveikre.

Sipos Áron

A Magyar Producerek Szövetsége (amely a hazai producerek egy részét tömöríti) még június elején megírta javaslatát ebben a témában. Mint Sipos Áron, az MPSZ elnöke elmondta, egy ideális cél érdekében és a legutolsó európai fejleményeket figyelembe véve alkották meg anyagukat. Legerősebb mintájuk az olasz filmtörvény volt, amely világos különbséget tesz a normatív és a szelektív támogatások között, de figyelembe vették az ír és a holland példákat is, valamint a saját hazai tapasztalataikat.

Kizárni a szubjektív elemeket

Lugosi László felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a részletek tárgyalása előtt a normatív és szelektív támogatás arányát kell megvizsgálni. Lugosi szerint a 70%-os normatív arány túlzott, a producerek saját érdekeik szerint hozták meg ezt a javaslatot, mégpedig azért, hogy a döntéshozásból kizárják a szubjektív elemeket. Innen ered a javaslat azon része is, miszerint a szelektív pályázaton mindössze egyszer lehetne indulni, utána már csak a normatív út marad. „Ez a javaslat alapjaiban kérdőjelezi meg az MMK-t”, mondja Lugosi, „a kurátor azonban nem gép”. Az MPSZ „normának kikiáltott képletei” azonban épp azt a filozófiát ásnák alá, amely szerint a többféle értékrend megtermékenyíti egymást.

Grunwalsky Ferenc, az MMK Kuratóriumának elnöke a filmtörvény első mondataira hívta fel a figyelmet, miszerint az állami támogatások elosztásáért felelős MMK nem támogathat bármilyen filmet, a cél a kulturális értékek védelme és biztosítása, így a szellemi értékekre pezsdítően ható támogatás ítélhető csak meg. „A filmtörvény nem gazdasági törvény”, hangsúlyozta Grunwalsky, aki szerint a producerek javaslatából hiányzik az indoklás, nincs kifejtve, miért gondolják ideálisnak a 70-30%-os arányt. Felhívta a figyelmet a javasolt normatív szabályzat pontrendszerében mutatkozó hiányosságokra és aránytalanságokra is. „Jelen gazdasági körülmények között, amikor havonta új manővereket kell végezni, a szelektív és rugalmas elosztás biztosíthatja csak a magyar film folyamatosságát.” Grunwalsky hozzátette, a rendezők maximálisan 50-50%-os arányt tudnak elképzelni, de még ez is erősen vitatott. A rendezők között többen a 20-80%-ban látják a megfelelő elosztást.

Hadüzenet a filmművészet ellen?

Mészáros Márta

Kende János az MPSZ állásfoglalását egyenesen „a filmművészet elleni hadüzenet”-nek nevezte, Mészáros Márta pedig kijelentette: „Magyarországon nincsenek producerek”. A rendezőnő szerint az ugyanis még sosem fordult elő idehaza, hogy egy producer forgatókönyvet ajánlott volna egy rendezőnek, hogy készítsen belőle filmet. Jelenleg a rendező „összegányolja a pénzt, a producer pedig megcsinálja a költségvetést”. Mészáros szerint a produceri szakma akkor létezhetne, ha volna filmipar, és ebben a Magyar Televíziónak kellene komoly szerepet játszania, tévéfilmek és sorozatok révén biztosítani a folyamatos gyártást. A lengyeleknél például évente 50 tévésorozat készül, és ennek mentén működtetik a munkaerőt. Mészáros Márta azt javasolta a producereknek, inkább harcoljanak a „Moloch-hal” (MTV), ne pedig az MMK-val.

Janisch Attila szerint a tervezeten végigvonul a producerek és a rendezők közötti konfrontáció. Ugyanakkor megemlítette saját producerével, Miskolczi Péterrel való harmonikus viszonyát, ahol hasonló konfrontáció fel sem merült. De „kilóg a lóláb”, mondja Janisch: a normatív alapon megkapott támogatásokat a producerek is szelektíven, a maguk szubjektív módján osztanák fel újra a nekik bizalmat élvező rendezők között, így be kell látni, hogy a szubjektív elemet, amire a művészet épül, nem lehet kiszorítani a rendszerből. A 70-30%-os arány Janisch szerint a producereknek sem lenne jó, mert ennek következményeként a magyar film hamarosan csupán egy nagy „bérmunkahalom” lenne. 

Sipos Áron a reakciókra válaszul elmondta, hogy nem ellenséges szándék vezette őket, jelen tervezet csupán az első lépcsője a gondolkodásnak. „Munka van benne, kérjük a becsületét”, mondta, majd Mészáros Márta beszédére reagálva hozzátette, éppen ő maga ajánlotta fel nemrégiben Szabó Istvánnak Szerb Antal Utas és holdvilágának megfilmesítését. Sipos szerint fontos lenne a producerekre végre másképp tekinteni, és elutasította Mészáros Márta kritikáját, amely egységesen gyártásvezetői minőségben tünteti fel őket.

A normatív támogatás alapja a bevétel lehet

Kézdi-Kovács Zsolt, - aki mint elmondta: nem fog több filmet rendezni, így pártatlanul ítélheti meg a helyzetet – megerősítette: a filmtörvény alapvetésével ellentétes dolgokat olvas az MPSZ dolgozatában. Kézdi-Kovács maga sem elégedett a jelenlegi támogatási struktúrával, de idegenkedik az MPSZ bürokratikus szövegétől, amely mögött egy „paranoid gyanakvástömeg”-et vél felfedezni. Mint az Eurimages magyarországi képviselője (és korábban 9 évig a Filmunió elnöke) felhívta a figyelmet az uniós normákra, miszerint 50%-ig lehet közpénzből támogatni a kultúrát. „Hosszú csata eredménye, hogy ez nálunk nem így van”, mondta, ezt pedig csak annak köszönhetjük, hogy kis ország vagyunk nehéz nyelvvel, és a piacon a kultúrának nincs esélye. De itt is csak a filmekre lehet pénzt ítélni, cégeket, vállalkozásokat nem lehet támogatni.

Janisch Attila

Az Unióban néhol létezik normatív támogatás, de általában nagyobb országokban, ahol a piac erős. Az ír példa azért kivétel, mert filmgyártásuk az angol révén világnyelven történik. „A normatív támogatás alapja mindenhol a bevétel, ez az egyetlen objektív szempont”, mondja Kézdi-Kovács. Franciaországban a legnagyobb a normatív támogatás aránya (háromszorosa a szelektívnek), de ez csak azért lehetséges, mert nagy a piacuk, és ebből sok bevételt kaszálnak. 

Cirkó József producer, az MPSZ-dolgozat egyik felének szerzője beszélt a javaslat hátterében húzódó megfontolásokról. Mint elmondta, céljuk a produceri szemlélet meghonosítása volt, de a normatív támogatás révén nem csak róluk van szó, hanem a filmstúdiókról is, akiknek a helyzetén ez a rendszer segíthetne, valamint a stúdióvezető rendezőkről is, akik így maguk is producerré válhatnak. Szeretnék ezzel biztosítani, hogy a producereknek a kezdőfilmre meglegyen a pénze. A külföldi koprodukciós tárgyalásokon a „mitek van?” kérdésre a 20%-os közvetett támogatáson kívül (adókedvezmény, amely Cirkó szerint ténylegesen csak 17-18%-ra jön ki) csak az MMK-támogatás említhető. „Nekünk nincs pénzünk”, állítja a producer, „de ha normatív alapon eleve megvan 30-40%-a a költségvetésnek, akkor meg lehet kötni a  koprodukciós egyezményeket, és a privát befektetők is jönni fognak, hiszen látják, hogy több ország is beszállt a filmbe.”

A szabályszerűség és a felelősség legyen a norma!

Miskolczi Péter, a másik produceri tömörülés vezetője szerint az MPSZ javaslatának legfőbb érdeme a hiánypótló szándék egy olyan kérdésben, ami az utóbbi időben a szakma látóköréből sajnálatosan kikerült. A nemzetközi kitekintést is pozitívumként értékelte, de hiányolja a külföldi példák tényleges eredményeinek ismertetését, valamint a dolgozatot a hazai piac méretére vonatkozóan körültekintőbben kellett volna megalkotni. Miskolczi is úgy véli, a szubjektivitás nem zárható ki, az általában jellemzi ezt a szakmát. Ugyanakkor nemrégiben a közfigyelem csemegéje lett az MMK-döntés körüli vita. „Egyedül Magyarországon sikerült csak ilyen frontot is megnyitni”, tette hozzá.

Kézdi-Kovács Zsolt

A normatív támogatás túlsúlyával szemben Miskolczi a szabályszerűség és a felelősség fogalmára teszi a hangsúlyt. A felelősség az alkotókat és a döntnököket is érinti. Nem kell az MMK-n belül főproducereket létrehozni, hanem legyenek valódi producerek, valódi rendezők, forgatókönyvírók, stb. A szelektív pályázatokra olyan anyagokat kell leadni, amiben eleve tovább gondolkodik a pályázó – tudja, hogy fog rá pénzt kapni, mert az anyag olyan. A döntéshozók felől pedig ott történhet nyitás, hogy bizonyos fázisaiban rátekintenek a készülő filmre, beszélgetnek az alkotókkal, stb.

A normatív támogatás egyik hazai lehetőségét a producer a visszafizetésben látja: a sikeres filmekből az alapítvány kasszájába folyna vissza valamennyi, és ez feltölthetne egy normatív módon elosztható alapot. (Ausztriában ez az eljárás működik természetes módon).

Keretek között szomorúan

Grunwalsky Ferenc szomorú teljesítménynek nevezte, hogy az évi 14 milliárd Ft-os bérmunka-forgalomból a producerek nem tudnak áthozni tőkét a magyar filmgyártásba. Pedig az adókedvezménynek éppen volt az egyik célja. Közpénzből viszont nem lehet tőkefelhalmozást csinálni. A támogatási szabályzatról elmondta: vannak hibák, és zajlik az állandó korrigálás. Az új támogatási szabályzat 2 hónapja a kulturális minisztériumnál van, ahol egyeztetni kell arról, hogy „mi mehet, mi nem mehet”.

Makk Károly az MPSZ javaslatát, miszerint a szelektív pályázat lenne a beugró, majd a továbbiakban ebből lenne objektív mérce, a „kör négyszögesítésé”-nek nevezte”, és reálisabb gondolkodásra kérte a producereket.

Tóth Erzsébet, az MMK főtitkára elmondta: a normatív szisztéma a felelősségen dől el. Az MMK fedezet nélkül nem vállalhat kötelezettséget. A normatív támogatásra mindig kell legyen elegendő pénz, hiszen azt nem lehet évközben lezárni. Az adott évi keretek figyelembevételével az alapítvány modellezi a feltételrendszert, és így kalkulálhatja ki, mekkora kötelezettségvállalást tehet. Úgy azonban nehéz belőni ezt az összeget, ha nem tudjuk a jövő évi állami támogatás összegét.