Román Filmhét 1.

„Ceausescunak is volt tejfoga?”

Elég gyakori a kelet-európai filmekben, hogy a történelem nagy viharait vagy hosszú, kínzó átmeneti időszakait a gyermeki nézőponttal ütköztetik. A Román Filmhéten bemutatott (és korábban Cannes-ban is díjazott) Hogyan töltöttem a világvégét?, Catalin Mitulescu filmje a felnőtt valóság ellenpontjaként egyszerre jeleníti meg a kisgyerek- és a kamaszvilágot is – méghozzá egy testvérpár, a hét év körüli Lali és a 17 éves Eva alakján keresztül. Kusturica A papa szolgálati útra ment című művének keserédessége így a Megáll az idő dühös fiataljainak kezdeti lázadásával keveredik.

Catalin Mitulescu filmjében tehát három szinten történik minden. Három különböző korosztály (gyerek, kamasz és felnőtt) három különböző módon reagál a permanens elnyomásra. A gyerek, Lali játszik, de azért már tisztában van néhány dologgal, például azzal, hogy otthon nem ildomos Ceausescu nevének említése, hogy utazni csak játékból lehet és hogy minden bajának valószínűleg a diktátor a fő okozója („Ki bántott?” / „Ceausescu.”). A kamasz lázad – és nem ok nélkül. Evával megtörténik kicsiben az, ami akkor sokakkal: egy véletlenül (?) a földre rúgott Ceausescu-szobor és rendőrgyerek szerelme miatt megtapasztalhatja, mi is az az elnyomás. Bár ellenállása, dacos lázadása néha már értelmetlen, és józan ésszel nézve szüleinek van igaza, mindenképpen övé a szimpátiánk. A szomorú valóságot ugyanakkor egyedül a felnőtt ismeri: csak az anya és az apa tudja, hogy meg kell alkudniuk és alázkodniuk a gyógyszerért, a segítségért, azért, hogy gyerekük jobb iskolába járhasson. Tisztában vannak vele, hogy még arra sem haragudhatnak, aki ártott nekik, mert ellentétes lenne az érdekükkel. Ebből a mindentudásból származik kegyetlen rövidlátásuk is: kvázi prostituálnák saját lányukat, amikor arra bátorítják, ne a Ceausescu ellen lázadók fiával, Andreijel járjon, hanem Alexandruval, akinek apja a rendőrségnél dolgozik, és sok esetben konkrét segítséget is tudna nyújtani nekik. Ahogy az a hasonló filmekben is történni szokott, Evánál a politikai eszmélés amúgy is szexuálissal társul (vagy a szexuális politikaival).

A felnőtt valóság ellenpontjaként a kisgyerek- és a kamaszvilág

Azt mindenki érti (vagy érzi), már a gyerek is, hogy ilyen világban nem lehet élni, és először maga akar meghalni, majd barátaival Ceausescu meggyilkolásást tervezi. A tiltakozás és a változtatás vágya tehát annál erősebb az emberben, minél fiatalabb. Lali számára ugyanakkor ugyanolyan titokzatos a 17 éves Eva, mint a felnőttek világa. A kisfiúé gyakran nővére viselkedésének paródiája, a gyermeki szálon a realitás időnként abszurdba és mesésbe vált (például tengeralattjáróval utaznak, autóval viszik a nővérnek szánt levelet a postaládáig, óriási lufit fújnak a külföldről kapott rágóból). Eva szökési és disszidálási kísérlete ugyanakkor csak egy hajszállal komolyabb, mint öccse naiv próbálkozásai (mindez szépen jelenik meg abban a jelenetben, amikor apja büntetésként a szobájába zárja, és neki egyetlen eszköze az ellenállásra, hogy utána hajítja egy játékát).

A román film realisztikusan ábrázolt múltja sok helyütt nagyon ismerős lesz a magyar szemnek és fülnek is: iskolai ünnepség, a norma, amit kötelező teljesíteni, sőt túlteljesíteni, a diktátor képei és szobrai mindenütt, a mozgalmi dalok sokatmondóan semmitmondó vagy semmitmondóan sokatmondó szövegei. Ceausescuról talán mindannyiunknak vannak még emlékei, ám a Hogyan töltöttem a világvégét? néhány mozzanata (például amikor az apa Ceausescut utánozza) ugyanakkor egy románnak minden bizonnyal többet mond (ahogy mondjuk a Megáll az idő is nekünk, magyaroknak jelenti a legtöbbet).
Abban viszont nem különbözik a kelet-európai sors a kelet-európai sorstól, hogy a nyolcvanas évek végén dél-keleti szomszédainknál is megállt az idő. Ott akkor érkezett el az a posvány, a fásult tespedtség, amiből úgy tűnt, nem lehet szabadulni (a filmben még az is visszatér, akit elvittek a szekusok). Ám a vihar utáni csend náluk vihar előtti volt, és 1989-ben megkésve bár, de a csoda megtörténik: a gyerekek naiv törekvése egybeesik a népakarattal. És ahogy a film egy iskolai ünnepség teljes zűrzavarával kezdődik, a végére az történik vele, ami a történelemmel: megszabadul a valóság rabságától, elemelkedik az addigi realitástól, a sötét képektől, és a tenger látványával és egy csodálatos hajóval zárul, ami a szabadság felé visz.