Ron Howard

Amerikai elme

Roger Corman szárnyai alól kibújva a szemünk előtt fejlődött vígjáték-gyárosból (Csobbanás) a családi mozizás kisiparosává (Selyemgubó, Willow, A grincs), akciórendezővé (Lánglovagok), epikus mesélővé (Túl az Óperencián, Az eltűntek), és társadalmi témákban utazó filmessé (Lapzárta, Apollo 13, Váltságdíj, Ed Tv).

Ésszel dühöngő bika

filmhu: Sok történet kering Russell Crowe rossz modoráról. Miért döntött mégis mellette?

Csak így bírják ki a válságot A remény bajnoka

Ron Howard: Az Egy csodálatos elmén remekül tudtunk együttműködni. Ami nem azt jelenti, hogy nem volt komplikált a kapcsolatunk. Nekünk is kijutottak feszült pillanatok, nézeteltérések. Kreatív értelemben azonban izgalmas élményként éltem meg azt a filmet. A színészválasztás intuitív dolog. Tudtam, hogy Russell rendelkezik azzal az intenzitással, ami ehhez a szerephez szükséges. És van agya is! Dolgoztam már vele, tudtam, hogy az együttérző képessége hitelessé fogja tenni a családi jeleneteket.

filmhu: Hogyan jött az ötlet, hogy őt és Renee Zellwegert összepárosítsa?

R.H.: Ők ketten már évekkel ezelőtt beszéltek arról, hogy együtt játsszanak. Renee teljesen levette a lábáról Russellt. Amikor leszerződött a filmre, Russell anyagi engedményeket tett, hogy Renee-nek is jusson tíz százalékos részesedés a film bevételéből. A forgatáson Russell folyton ürügyet próbált találni rá, hogy megcsókolja Renee-t. „Ugyan már, Ron, nem érted, hogy csak így tudták kibírni a gazdasági válságot?!”, hajtogatta állandóan.

filmhu: Nehéz volt beleképzelnie magát az 1929-es helyzetbe?

R.H.: Nem, éppen ellenkezőleg. Már az iskolában erről a korszakról készítettem első Super8-as vizsgafilmemet. A szüleim abban a korszakban nőttek fel, és láttam rajtuk, hogy beléjük ivódott az aggódás. Sok sztorit hallottam tőlük. Nem tudták, hogy a kormány vajon kibírja-e a krízist. Kitör-e a forradalom? A korabeli fotókon tetten érhető az az elképesztő pusztítást, amit az emberekben végzett a „Great Depression”. Az egyik pillanatban még vidám arcokat látni mindenütt, jelen van a fejlődés ígérete, aztán egy évre rá csupa komor tekintetet köszön vissza ránk. Éhező emberek a hatalmas modern épületek között. A remény bajnokában egyetlen gonosz karakter létezik: az éhezés maga. Túlélési történet ez arról, hogyan képes egy férfi a sanyarú körülmények közepette összetartani a családját. Russell a forgatás idejére már nős volt, így még erősebben át tudta érezni a sztori lényegét.

Tanulni, tanulni

filmhu: Sok maradandó értékű bokszolós film készült már…

R.H.: Jobban is élvezem őket, mint a sportot magát. Szinte ijesztően nagy hagyománya van e filmes műfajnak. Majdnem az összeset megnéztem, és archív felvételeket is. Kronológiai sorrendben tanulmányoztam őket. Kubricktól a The Killer’s Kiss (1954) nagy hatást tett rám. Látható, hogy egy géniusz nyúlt a mozgókép médiumához: úgy filmezte a bokszolókat, ahogy addig senki. Végül a mai számítógépes játékoknál lyukadtam ki, megnéztem, hogy azok tervezői milyen szemszögeket kínálnak a játékosoknak. A jó dráma konfliktusra épül, és a boksz két teljesen ellentétes szándékú felet hoz össze egy küzdelemre, ami filmes értelemben nagyon jól ábrázolható. A bokszoló lelkiállapotát szerettem volna megérteni, mi történik közben a fejében és a szívében, miközben a ringben játszik. Az a kihívás izgatott, hogyan tudom ezt a lehető legrealistább módon még inkább befogadhatóbbá, közvetlen élménnyé tenni a nézők számára - az új technológiák segítségével, mintegy kitolva a műfaj vizuális határait. De a bokszmeccsek nem önmagukért valók: mind a figura jellemzésének eszköze.
 
filmhu: Úgy tudni, késlekedtek a forgatás megkezdésével. A Millió dolláros bébi vélhetően „kiszorította a ringből”.

R.H.: Eleinte jól jött a késedelem, mert Russell éppen apa lett. Aztán sérült, és várni kellett, míg felépül. Ez volt a fő ok.

filmhu: A filmtervek kiválasztásában hogyan működik együtt producer-társával, Brian Grazerrel?

A veszélyes aknák felderítése Ron Howard és Brian Grazer az Oscar-díjjal

R.H.: Közös munkánk alapja a lelkesedés és a kíváncsiság. Ha mindketten úgy érezzük, megérintett bennünket egy film-alapanyag, nagy elemző beszélgetésbe kezdünk: miről szól a sztori? Mit gondolhat a közönség róla? Milyen méretű produkciót építhetünk fel rá? Ha ezek a kérdések nem bátortalanítanak el minket, akkor a projektnek jó esélyei vannak. Ritkán hallani a szánkból lelkes kiáltásokat. Rendszerint a filmtervbe rejtett veszélyes aknák felderítésével telik a munkánk nagy része.

filmhu: E film esetében milyen aknákra bukkantak?

R.H.: A boksz-narratíva hagyományos jellege. Hogy nincsenek benne meglepő fordulatok. A sztori halad a maga megszokott útján, és bármiféle meglepetést kizárólag a részletek gondos kivitelezésével, a hitelesség fenntartásával lehet belecsempészni.

filmhu: Ennek tudatában miért döntött úgy, hogy meghagyja közel három órásnak a filmet?

R.H.: Részben azért, hogy a történet emberi oldalát alátámasszam. Másrészt, hogy a boksz-jeleneteknek valódi tétjük legyen. Az összes küzdelem csak tovább hegyezi a végső összecsapás jelentőségét. Ez pedig befektetést igényel a nézőtől. A figyelmét és az érzelmeit.

Gyanúsan ambíciózus

filmhu: Nem csalódott, hogy a film nem nyitott olyan mindent elsöprően az amerikai mozikasszáknál, ahogy az elvárható lenne?

R.H.: Nem azért vagyok itt, hogy ezen rágódjak. Tudja, sokkal kisebb analitikus képességeim vannak e téren, mint ahogy azt feltételezik rólam. Sosem tudtam megjósolni a filmjeim kommerciális lehetőségeit. Brian Grazernek több szava van ebben. Én ugyanis gyakran meglepődtem, nemcsak a bevételi eredményeken, de azon, hogy egyáltalán pénzt kaptam egyes filmek elkészítésére. A Selyemgubóról nem hittem, hogy valaha sikeres lehet. Egy rakás nyugdíjas egy keserédes komédiában, kit érdekelhet ez? A Vásott szülőkről sem gondoltam, hogy eléggé kommersz. Tudtam, hogy vicces, de túl kicsinek tűnt a sztori és az ötlet.  Nem feltételeztem az Apolló 13-ról sem, hogy bejön. Mert egy másik kiváló űrhajós film, Az igazak például egyáltalán nem volt sikeres. Az Egy csodálatos elménél szintén csak abban reménykedtem, hogy visszahozza a belé fektetett pénzt.

filmhu: Jelentős karriert futott be: az ifjúsági szappanoperák népszerű sztárjából, Amerika kedvencéből sikerült élvonalbeli rendezővé válnia. Ez is egyfajta túlélési történet?

Nem kockázat-kerülő filmes Grand Theft Auto

R.H.: Ha-ha. Annyi bizonyos, több embert leptem meg, mint ahogy arra számítottam. Mindig arról hadováltam mindenkinek, hogy filmkészítő leszek, de nem hittek bennem. Rájöttem, ha egy tévészéria huszonkét sztárja ma hasonlókat mondana nekem, én is kételkednék az esélyeiben (nevet). De olyan erősen hittem az álmomban, hogy végül véghezvittem.

filmhu: A no-budget filmek királyától, Roger Cormantől kapott először lehetőséget a bizonyításra (Grand Theft Auto, 1977), aki központi szerepet játszott az új tehetségek kinevelésében.

R.H.: Ezzel ő is tisztában volt. Egyszer nagyon ki voltam rá akadva, mert csak azért sem akarta megadni nekem a kellő számú statisztériát. Mire mosolyogva annyit mondott: „Ron, végezd el jól a munkádat ezen a filmen, és soha az életben nem kell nekem dolgoznod!” S ezt teljesen komolyan gondolta! Sosem dolgoztam neki többet, de a szívemben nagyon becses helyet foglal el.

filmhu: Nehéz volt felverekednie magát az A-kategóriás rendezők közé?

R.H.: Igen is, meg nem is. Tulajdonképpen minden olyan gyorsan történt. Készítettem négy olcsó és igénytelen filmet. Ezek felkeltették egyesek figyelmét, de nem a stúdió-producerekét. Első komoly megbízásom, az Éjszakai műszak készítésekor az ő szemükben még első filmes voltam. Ami óriási előny, mert előtte már befutottam egy tanulópályát. Sok filmesnek nem adatik ez meg.

filmhu: Sok műfajban kipróbálta magát. Filmjeiben mégis közös az erős érzelmi töltés. Erre tudatosan törekedett már karrierje kezdetén?

R.H.: Nem hiszem. De tudom, hogy nézőként az ilyen filmekre rezonálok. Ha elolvasok egy forgatókönyvet, mindig azt kérdezem magamtól, vajon az újságban, az emberi sztorikat taglaló oldalakon ebből milyen cikk lenne? Hogyan fejtené ki egy újságíró? Hogyan végződne a sztori? Mindig erre a rugóra jár az agyam, függetlenül attól, éppen milyen zsánerben dolgozom.

Nagy a família

filmhu: Jelenleg A Da Vinci kód-ot forgatja, ami öntől különösen merész húzásnak tűnik.

R.H.: Mindig piacképes, jól eladható történeteket kellett választanom, hogy rendezhessek, ám ezek olyanok voltak, amelyek nekem is tetszettek. Ugyanakkor sosem tekintettem magamat kockázat-kerülő filmesnek. Voltak projektjeim, amikre nem tudtam pénzt kapni, mert mások túl rizikósnak gondolták őket. A Da Vinci kód eleve olyan ellentmondásos és sokat vitatott mű, hogy már-már lenyűgöző, hogy egy nagy stúdió nagy költségvetésű filmet készít belőle. Mi ez, ha nem kockázat? Mégis ebben van a nagy és ritka lehetőség. A filmezés mai napig megőrizte számomra az izgalmát. Annyi gyakorlatra tettem szert, hogy már nem merít ki. Elfáradhatok ugyan egy forgatási napon, de nagyon élvezem, hogy minden egyes filmem teljesen más kaland. Ehhez hasonlóan csalódhatok ugyan egy-egy mozim fogadtatásában, de ez nem lomboz le teljesen. Mert már a következőn dolgozom. Csak előre nézek. A nagy produkciókkal persze nagy nyomás is hárul az emberre. Ez a filmkészítés két fájó pontja számomra. Az első helyen azonban a casting áll. Mivel egykor színész voltam, együtt érzek az összes jelölttel, akit el kell utasítanom. Néha bizony brutálisan őszintének kell lenni. Még a családtagjaim is az én filmjeimben akarnak szerepelni! Bár élvezem a munkát az apámmal és a fivéremmel, ezt csak akkor tehetem meg, ha tényleg van értelme az adott film keretein belül.

Brutálisan őszintének kell lenni Ron és Bryce Dallas Howard

filmhu: Színésznő lánya, Bryce Dallas Howard önállóan bizonyította tehetségét. Nem akar vele dolgozni?

R.H.: Éppen mostanában kezdtünk el beszélgetni arról, hogy talán megpróbálunk együtt valamit. Eddig ódzkodtam attól, hogy beválogassam őt a filmjeimbe - nehogy nepotizmussal vádoljanak. A múltkor mondtam is neki: nem akarom, hogy a forgatáson az instrukcióim hallatán unottan az égre emelje a szemeit. Mások előtt! Persze csak vicceltem: tudom, hogy nagyon profin viselkedne. Nagyon büszke vagyok rá!

filmhu: És ő mit gondol az ön filmjeiről?

R.H.: Nem mindig van oda értük, és ezt meg is mondja (nevet). Nem mondok példákat. A remény bajnokát viszont nagyon szerette. A barátaival ment el megnézni. Nekik a gazdasági válság nem jelent többet egy rövid szemeszternél az iskolában. Nem hitte, hogy egy film ilyen erővel el tudja vinni őt abba a korba. Azt mondta, „Apu, ez a legjobb filmed!”