Az ember gyermeke
Sötét Albion
Bemutató: 2006. november 16.
Sok minden miatt lehet dicsérni Az Ember gyermekét, de Alfonso Cuarón legfontosabb érdeme talán az, hogy – mexikói létére – igazán nagyszabású brit filmet készített, ráadásul egy olyan műfajban, melyben nagyon könnyű eltévedni.
Az angol filmgyártás, a gengszterfilm látványos, de rövidéletű visszatértét leszámítva az elmúlt pár évtizedben szinte kizárólag az elegáns, könnyed vígjátékokra, vagy a Ken Loach és Mike Leigh-féle melósdrámákra korlátozta önmagát.
A szigetországot pedig egy kegyetlen rendőrállam irányítja |
Erősen leegyszerűsítve egy angol filmben a szereplők vagy affektáló cambridge-i angolt, vagy durva cockney-t beszélnek -- szerencsére az Az ember gyermeke hősei nem ilyenek. A film úgy is jellegzetesen brit, hogy kerüli az ezzel kapcsolatos, rég elhasznált kliséket, viszont sok mindenben emlékeztet a nagy hollywoodi produkciókra, de ezek közhelyességétől is mentes.
Igaz, Cuarón olyan zsánert választott, amelynek jócskán akadnak angol előzményei, az antiutópiát – magát a szót is egy brit, John Stuart Mill találta ki, a film pedig olyan alkotások nyomában lépked, mint az 1984, a Fal, vagy a Gépnarancs.
Mert Angliában járunk ugyan, csakhogy a dátum 2027, a nők pedig, az okát senki sem tudja, de már 18 éve meddők, a világ minden más táján anarchia uralkodik, a szigetországot pedig egy kegyetlen rendőrállam irányítja, amely elsősorban a mindenhonnan ideözönlő menekültek – ahogy a köznép hívja őket, menyók – terrorizálásával tartja fent az ideiglenes egyensúlyt.
Az ellenálló csoport vezetője egy feladattal bízza meg a férfit |
A cinikus, kiégett Theodore Faron (Clive Owen) ebben a reménytelen közegben él, egy kormányhivatalban dolgozik, ám egy nap megkeresi volt felesége (Julianne Moore), aki időközben egy ellenálló csoport vezetője, és egy feladattal bízza meg a férfit: egy fiatal és terhes menekült lányt (Clare-Hope Ashitey) kell elkísérnie a partvidékre, és ott egy, az emberiség szebb jövőjén iparkodó tudóscsoport gondjaira kell őt bíznia. Csakhogy Theónak nem csupán a hatalom embereitől, hanem rivális ellenállóktól és mindenféle egyéb gazfickóktól kell megóvnia a lányt, és minden lépésük újabb veszélyek felé viszi őket.
A Londonból a déli tengerpartig vezető rövid út során a film egyre nagyobb lendületet vesz, a kezdeti, kissé melankolikus hangulatot egy vérbeli krimi tempója váltja fel, hogy aztán hőseink a teljes káosz és egy szabályos ostrom kellős közepén találják magukat.
Clive Owen ideális főszereplője ennek a történetnek, hiszen egyszerre intellektuális alkat és akcióhős – nem is csoda, hogy a kamera gyakorlatilag minden jelenetben őt veszi. Ha kell passzív szemlélő, a legkritikusabb helyzetben strandpapucsban csetlő-botló pancser, vagy brutális igazságtevő, és mindezt egyforma hitelességgel és karizmával adja elő.
A terhes lányt egy tudóscsoport gondjaira kell bíznia |
Ennek megfelelően a film is rendre tudatosan és zökkenőmentesen vált hangnemet, stílust és műfajt: van dráma, krimi, akció, háborúsfilm, sőt, minden szürkeség és megannyi tragédia közt vígjáték is, nagyrészt egy, Michael Caine alakította öreg hippie-nek köszönhetően, sőt, akad egyszerre feszült és vicces autós üldözés is – ahol mindkét járművet tolni kell.
Szóval Az ember gyermeke majdnem tökéletes – ám az alapmotívum, a hasában megváltót hordozó lány (az utolsó reménysugár az emberiség számára) mégis erősen visszahúzza a filmet a földre, és a műfaji kitérők után Cuarón kénytelen ehhez alkalmazkodni.
Az egy az egyben a varsói gettófelkelést idéző utolsó jelenetek és a pityergősnek szánt lezárás a menekülttáborban így aztán sokat elvesz az egész film értékéből, de szerencsére nem eleget. Ami pedig a közeljövőt illeti, talán tényleg érdemes már most elkezdeni a felkészülést a legrosszabbra.