sex hikaye

DVD: A Kádár-korszak demokratikus ellenzéke

Közelmúlt-kutatás

2009. március 17. - Dénes Balázs
DVD: A Kádár-korszak demokratikus ellenzéke
Sólyom András dokumentumfilmes rendező a XX. század második felének magyar történelmét feldolgozó sorozatának negyedik részéhez érkezett, amely a MOKÉP gondozásában jelenik meg DVD-n. A film bemutatójára március 12-én a Toldi moziban került sor, ahol az alkotó mellett a vetítés után a rendszerváltozás egyik prominensét, Tamás Gáspár Miklóst is hallhatták a jelenlévők.

Sólyom András immár 2005 óta foglalkozik a közelmúlt hazai történelmi eseményeinek, a Kádár-korszaknak és az azt követő rendszerváltásnak a filmes feldolgozásával. Az eddig elkészült darabok, a Poggyászunk, Kádár János; a Kádár János utolsó beszéde; az 56 villanás mellé illeszkedik a Kádár-korszak demokratikus ellenzéke.

A hazai dokumentumfilm-készítés jellemző hibái –- rossz kép- és hangminőség, beszélő fejek -- ellenére érdekesen indul a Kádár-korszak demokratikus ellenzéke. A '80-as évekből felvillannak a Vágtázó Halottkémek vagy éppen a Bizottság koncertjének részletei. Mindez azt sugallja, hogy nemcsak a rendszerváltás résztvevőinek és azok szűkebb-tágabb holdudvarába tartozó figuráinak szól a film, hanem a kor izgalmas underground hangulata iránt is érdeklődő középgeneráció tagjainak, vagy akár a még fiatalabbaknak is képes megragadni az érdeklődését.

 

1989 Magyarország

Ez az érzés azonban hamar elmúlik, mert az egymást követő beszélőfejes interjúk a kívülálló számára szinte már érdektelen részletek taglalásába vesznek bele. Ha valóban abból indulunk ki, hogy az ilyen típusú filmek feladata nem csak az érintettek bennfentes polemizálása, hanem a történelmi múlt eseményeinek generációkon átívelő közvetítése, akkor érdemes lett volna a főként zenészekből, képzőművészekből álló ellenzékkel többet foglalkozni. Hogy Demszky Gábort mikor és hogyan verték meg a '80-as években ma már nem bír túl nagy jelentőséggel; a korabeli nyomdatechnikai eszközök alkalmazásának kihívásai pedig valószínűleg semmit nem mondanak a mai tízen-huszonéveseknek, amikor most egy nyomtató 10 000 forintnál kevesebb összegért is beszerezhető.

A beszélgetések megállíthatatlanul sodródnak a kétség kívül az egyik legfontosabb szamizdat kiadvány, a Beszélő folyóirat körül tömörülő figurák személyes, és helyenként követhetetlen vagy épp érdektelen visszaemlékezései felé. Érdemes elgondolkodni azon, hogy miért is lehetett olyan sikeres egy másik műfajban a hasonló tematikájú Szabadság, Szerelem. Azonosulásra alkalmas, empátiát vagy épp visszautasítást keltő figurák a szereplői, így nagyobb eséllyel keltik fel a történelmi problémák iránt az újabb generációk érdeklődését. Jelen film egyik legszimpatikusabb alakja Dés László, aki arról beszél, hogy későbbi feleségének, Vásárhelyi Máriának udvarolva került közel az ellenzéki szellemiségű csoportosuláshoz.

 

1989 Románia

Komoly dokumentumértéke van a korabeli archív felvételeken látható Kis János, Mécs Imre vagy Cserhalmi György kiállásának. Szinte már naiv forradalmi lelkesültségük arra emlékeztet, amikor a tiltott szavakat először hangosan kimondó kisgyerek a környezetének reakcióit méri. Igen, ez az érzés volt a rendszerváltás időszakának – számomra -- egyik legfontosabb hozadéka: a korlátlannak érzett szabadság megélése. Ami aztán villámgyorsan fordult az áhított szellemi értékek kiharcolása után/mellett a nagyon is materiális javak megszerzése felé.

A nézőnek nem véletlenül van hiányérzete a film kapcsán. Rendszerváltást idéző doku esetében például egyetlen MDF-es utalás sincs, kimaradhatnak-e például az 1987-es lakitelki események? Nekem ehhez nem elegendő magyarázat az 52 perces televíziós hossz szabta szűkösség. (Egyébként valóban hosszú listát tesz ki a megszólalók névsora köztük például Bauer Tamás, Haraszti Miklós, Jancsó Miklós – vele 52 perces külön interjú látható a DVD-n, Konrád György, Magyar Bálint, Rajk László, és sokan mások.) Mindemellett képeken idézik fel az alkotók a „kötelezően” bemutatandó 1989. március 15-i Szabadság téri eseményeket majd Nagy Imre újratemetését.

A film vetítése után Tamás Gáspár Miklós beszélt a rendszerváltás szellemileg izgalmas, nyitott időszakáról. Számára az 1988-as év volt a legjelentősebb, amikor még volt tétje a nyílt rendszerellenes megnyilvánulásoknak, és amikor a politikai-szellemi svédasztalról együtt csemegéztek olyan figurák, akik azóta már egymást megpillantva is ölre mennének.



Címkék

dvd , kritika


(2) 
Hozzászólások
2-1  /  2
2009. március 18. szerda, 14:29#2| fran cia
A "demokratikus" "ellenzék" szobrot nem szeretne magáról?
Jancsóval külön interjú? Miért? Ő volt a legdemokratikusabb? Vicc az egész!:(
2009. március 17. kedd, 23:54#1| Minovics
A téma iránt érdeklődőknek ajánlom az alábbi cikket:

http://www.mno.hu/portal/248086

Sok mindent meg lehet belőle érteni.

nka emblema 2012