sex hikaye

DVD: Öngyilkos szüzek

Kamaszos hév

2008. október 3. - Libor Anita
DVD: Öngyilkos szüzek
A Coppola-lány minden értelemben kamaszos elsőfilmje tíz évvel bemutatója után végre Magyarországon is látható szerény kiadásban.

1998-ban az egész világ Air-t hallgatott, ez tuti. Moon Safari című albumuk akkorát robbant, hogy még Francis Ford Coppola huszonéves lánya is felfigyelt rá. Mi ebből Európában annyit érzékeltünk, hogy az Air következő, 2000-ben megjelent albuma a Virgin Suicides címre hallgatott, és annyi eljutott a belvárosi gimnáziumok hátsó padjába is, hogy ez valami amerikai független filmnek a zenéje, de akkoriban az, amit nem játszottak a Művész moziban, nem is létezett számunkra. A Virgin Suicides egyébként sem létezett a magyar mozinézők számára, a Ceasar Film International volt most, majdnem tíz év múltán olyan bátor, hogy végre kihozza DVD-n Sofia Coppola első, Air-számokra komponált filmjét Öngyilkos szüzek címmel.

Cecilia volt az első

Az Öngyilkos szüzek Jeffrey Eugenides azonos című regényének adaptációja: öt kertvárosi lány rejtélyes és környezetük számára felfoghatatlan haláláról szól. Az öt szöszi Lisbon a szigorú szülőkkel megterhelt szokásos és átlagos felsőközéposztálybeli életet élte, azaz élte volna, ám a középső lány, Cecilia egyszercsak felvágta az ereit. Hogy miért, azt a történetet narráló, az emlékeket feldolgozni képtelen szomszéd srácok sem képesek megmondani. Találgatni tudnak, talán ezért, talán azért, de egyértelmű válasz nincsen. Az orvos a kórházban Cecilia-nek szegezi a kérdést: "Még nem vagy elég idős ahhoz, hogy lásd mily kegyetlen is lehet az élet ", mire Cecilia visszavág: "Doktor úr, maga nyilvánvalóan sosem volt 13 éves lány". A tanácstalan szülők hiába próbálják felvidítani lányukat, hiába rendeznek kortárs csoportot felvonultató táncos zsúrt a pincében, Ceciliát nem lehet megállítani, a buli közben sikerül úgy leugrania a háztetőről, hogy keresztülszúrja a kerítés.

A kertvárosi lányok rejtélyes és felfoghatatlan halála

A másik négy lány élete látszólag megy tovább: a legkacérabb Lisbon-lány, Lux titkos szerelmi viszonyba keveredik az iskola szívtiprójával, Trip-pel. Josh Hartnett egyik első filmes kreditje a laza szépfiú, Kirsten Dunst eddigre már túl van a Kisasszonyok és az Interjú a vámpírral sikerén. Ha nem tudnám, hogy Sofia Coppola Spike Jonze felesége volt, hogy járt Quentin Tarantinóval, hogy a Phoenix énekesének szült nemrégiben gyereket, akkor biztos azt gondolnám, hogy fülig szerelmes Kirsten Dunstba. Noha az imdb a faleveleken átsütő napfényt tartja a rendező trademarkjának (és tagadhatatlan, hogy kedveli ezt az eszközt is), a teljes Sofia Coppola életmű ismeretében két dolgot kijelenthetünk: Sofia Coppola nagyon szereti Kirstent, különösen demmerungban. Lux reggeli kóborlása a sportpályán visszaköszön Marie Antoinette hajnali Versailles-i pezsgőzésében, sőt, Marie Antoinette tulajdonképpen Lux karakterének egész estés filmbe oltása egy életrajzi film keretében: mindkét lány a környezete miatt szenved, és az egyetlen lehetséges menkekülési útvonalat hajszolja túl.

Sztárok fiatalon: Kirsten Dunst és Josh Hartnett

Lux gyönyörű és kívánatos kamaszlány, aki szereti illegetni magát a tejesember vagy a vacsorára hívott kortárscsoport előtt. Ez a videó Lux szerelmi jeleneteinek forgatása közben készült, Kirsten Dunst úgy magyarázza Lux fokozott szexualitását, hogy ez is csak egy eszköz, amit arra használ, hogy túljusson a saját depresszióján (Cecilia halála, Trip árulása). Ezt én nem merném kijelenteni: ha valamiről szól a Coppola lány első filmje, a kamaszkoron, a felnőttéváláson, a szerelmen, a szenvedélyen, és hasonló nagy szavakon túl, akkor az éppen az, hogy teljes megértés nem lehetséges.

Kirsten Dunst és a demmerung


Vannak részletek (Cecilia naplója, Lux afférjai a tetőn, telefonba játszott dalok) és ezek a darabok együtt talán képeznek valamiféle szavakba nehezen önthető jelentést, talán nem. "Oly sokat beszéltek a lányokról az évek során. De soha sem leltük meg a magyarázatot.". Ennek megfelelően Sofia Coppolát sem az a szándék vezette a regény adaptálásakor, hogy megfejtse a Lisbon-lányok titkát, csinált helyette egy szomorkás-melankolikus, minden értelmében kamaszos filmet: a történetmesélés szétfolyik, nincsenek egyértelműen kitéve a hangsúlyok, és természetesen túl sokat bíz a zenére (utóbbi azóta is minden filmjének nem túl kellemetlen hibája). De az mégis egyértelműen kiderült ebből a debütálásból, hogy a Coppola lány nem a családi örökségből indul ki, hanem bátran megüt egy markánsan eltérő, egyéni hangot, amelyet aztán az életmű későbbi filmjeiben (Elveszett jelentés, Marie-Antoinette) a saját kis világának megfelelve fejlesztett tökéletesre.

Nem fejti meg a Lisbon-lányok titkát

A Sofia Coppola rajongók elvileg örülhetnek: (az extrákkal és 5.1-es hanggal felszerelt) Marie-Antoinette, a kétlemezes Elveszett jelentés mellé felkerülhet a polcra a rendezőnő első filmjének szerény kiadása is. Egylemezes, olcsó változatban, 2.0-ás hanggal, extrák nélkül - hacsak nincs már ott az Amazonon jelenleg 7 dollárba kerülő kiadás, amelyen rajta vannak a kapcsolódó Air videóklipek, és az Eleanor Coppola által rendezett werkfilm is. Nekünk meg marad a rágózó Sofia Coppola videolenyomata a Sundance Fesztiválról:



Címkék

dvd , kritika



nka emblema 2012