Farkas

Hazatérés

Bemutató: 2007. szeptember 20.

Farkasokat bájoló

„Olyan világ, mint ami 91-92-ig volt, nem lesz soha többé… szabad voltam, mint a madár, nem volt bennem semmi keserűség, a fejem-lelkem tiszta volt, és huszonévesen majdhogynem kamaszos alapfilozófiai kérdésekkel foglalkoztam. Ahhoz a filmhez [Vasisten gyermekei] ma már nagyon sok pénz kéne, és sértetlen lélek. Valóban a Vasisten… az én igazi világom…  nagyon szívesen mennék vissza a monumentális, tiszta energiájú vasgyárba, a hómezőre… Azért nem lesz már Vasisten…, mert az abban a korszakban készült, amikor a környezetemben még mindenki szeretett, mivel gyakorlatilag mindenkit szerettem. Nagyon nehéz így élni, de működött.”

Így vallott nekem négy éve, Rinaldo (2003) című filmje kapcsán Tóth Tamás. A direktor, képzőművész a moszkvai VGIK filmrendező szakán szerzett diplomát, majd a Moszfilm felkérésére forgatta le pompás, első nagyjátékfilmjét, a Vasisten gyermekei-t (1993), melyet Szergej Kozlov fényképezett.

Tóth Tamás a Vasisten… óta leforgatott Magyarországon két, kevéssé meggyőző nagyjátékfilmet (Anarchisták, Rinaldo), és olybá tűnik, kitartóan nem talál magának olyan karizmatikus alkotótársat, mint amilyen Ternyák Zoltán volt, a felhőtlen-kalandos moszkvai években. Emellett csak nem leli forgatókönyvíróját sem.

A Farkas Nyugat-Szibéria hómezőin játszódik a mansik és zürjének világában.

Kevés alkotás van, amelynek kapcsán a – szakmabeli – nézőket majdhogynem egyetlen kérdés feszíti a (sajtó)vetítés után: vajh’ miért lett olyan az opus hossza, amilyen? Tóth kisjátékfilmje ugyanis nem több mint 69 perc. (A Filmszemlén 70 perctől sorolhatnak be egy munkát a nagyjátékfilm-kategóriába.) Ez a dilemma számomra egyetlen okból nem okozott fejtörést: Tóth Tamás műve - érzésem szerint - egy nagyszerűnek ígérkező, ám hosszúra nyúlt, és némiképp kisiklott kisjátékfilm.

Mindenekelőtt: a direktor szavahihető ember, mivel maradéktalanul betartja magának tett ígéreteit. A Farkas Nyugat-Szibéria hómezőin játszódik, az elragadó mansik és zürjének (avagy: komik) világában. (Tóth szíves közlése szerint: innen kapjuk a földgázt; már amikor jön.) A kis településen, Hanti-Mansinszk járásban a népek rénszarvastenyésztésből tartják fönn magukat. Ám hirtelen fölüti a fejét a környéken a farkasvész. A kegyetlen ordasok megtizedelik a szarvascsordákat, ölik a kis borjakat, elpusztítják a házőrző ebeket – ám oly’ módon, hogy szenvtelen vámpírként kiszívják a vérüket, majd otthagyják a tetemet. A kétségbeesett pásztorok segítségért kiáltanak, és megérkezik a sámánok leszármazottjának tartott Nyikolaj Szergejevics, „problémamegoldó”.

Csak ülök, és mesélnek

Szibériai Big-Foot

Tóth munkájának pazar, reményteljes a felütése. A kitűnő narrátor, Végvári Tamás néhány (de micsoda!) mondatban bemutatja (anti-)hősünket, akiről még nem döntöttük el, szerencsés kókler-e, vagy mágus, ám élünk a gyanúperrel, inkább az előbbi. Ami azonban nem lehet vita tárgya: Nyikolaj Szergejevics féktelenül rajong az alkoholtartalmú italok iránt, s megjelenését kitörő örömmel fogadja a fahordó, terepjáróvezető tűzrőlpattant neje, a helyi „klub” háziasszonya. E tény kimeríthetetlen beszédtémát biztosít a környékbeli pletykafészkeknek, és a néző úgy érzi magát az elsőt tíz-tizenöt percben, mint aki maga is ott kotnyeleskedik a kispadon. Tóth Tamás és társ-forgatókönyvírója, Alekszander Basirov azonban – rejtélyes okból – hirtelen megszakítja a bájos, kacagtató, szellemes mesét, s ettől fogva történhetett bármi, úgy voltam, mint akinek elvették a kokasok a kenyerét. A szerelmi háromszög-történetnek ígérkező felnőtt mesét fölváltja a mítoszokkal, folklórral átszőtt, homályos farkas-vámpírológia; élettől kicsattanó humor helyett számomra homályos spirituális mögöttessel. Minden kiszámíthatóvá lesz.
 
A dramaturgiai ügyetlenségek ellenére (nem először fordul elő Tóth filmjeiben ilyesmi) a film bővelkedik a pompás pillanatokban. Felejthetetlen a férfiak tánca a klubban, vagy amikor a három mansi-asszony a hóban, delíriumban, ám a kazánházhoz közel fekvő Nyikolaj Szergejevicsbe életet lehel. Ragyogó Vlagyimir Briljakov operatőri munkája, csodálatosak a mansi, zürjén amatőr szereplők. Az egyetlen hivatásos aktor, Alekszander Basirov (a főhős szerepében) remekel.

Tóth Tamás invenciózus munkája meggyőző bizonyítéka annak, hogy a filmkészítő föltűnően képességes, kiváltképp: egyéni hangú alkotó. A Farkas kétségtelenné teszi, a direktor újra meglelte hazáját; rátalált arra a helyre, ahol senki nem mozog nála otthonosabban, és arra a történetre, amelyet senki nem beszélhetne el nála természetesebben, szeretetteljesebben, tehetségesebben.

Jöhetnének hát az újabb, magyar-orosz embermesék – hidegvérű dramaturggal, szilajabbul, és akár egy perccel hosszabban.