sex hikaye

Tamara

A téma relatív

2004. október 13. - Béres Dániel

Bemutató: 2004. október 14.

1-1  /  2
Hajdu Szabolcs várva-várt második nagyjátékfilmje, bátran, már-már dacosan marad távol a kor kedvenc témáitól. A Tamarában a rendező első filmjéhez képest valamivel letisztultabban, és nyugodtabban, de mégis saját stílusában mondja tovább saját történetét. Ebben senki és semmi nem zavarhatja meg, de hangja olyan halk, hogy félre kell vonulnia a világ zajától, hogy jól hallhassuk: egyetlen pillanatig sem cseng hamisan.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
A dolog onnan indul, ahol négy éve abbamaradt. A Macerás ügyek végén fölemelkedő hőlégballon, Kelet felé sodródva már jócskán maga mögött hagyta Debrecen városát. Valahol Erdélyben jár, kinn a természetben, távol a civilizációtól. Egy nagy, rikítóan kék ház tűnik fel, majd megszólal egy hang érthetetlen nyelven. Mint később kiderül egy szamár narrálja a bevezető képsorokat, de szóhoz jut majd a disznó, a ló és a kakas is.

Hajdu Szabolcs második nagyjátékfilmje, alaphelyzetét tekintve, ha lehet még minimalistább, mint az első. Tájkép-totálokkal tagolt négyszereplős kamaradrámába csöppenünk, a Tamara egyetlen, apró, alig-alig észlelhető rezdülés a világmindenség nagy dolgaihoz képest. De, ahogy a kék ház szürke kapujára valaki halványan odapingálta, E=mc2, azaz nem szabad megfeledkeznünk a dolgok relatív voltáról. Mert ezt a parányi történetet Hajdu olyan fokú kreativitással és érzékenységgel bontja ki nézői számára, hogy hajlamosak vagyunk tökéletesen elveszni a kék ház, a színesre festett háziállatok és a négy ember alkotta  mikrokozmoszban.

A főbb szerepekben újra a Szabó Domonkos, Török-Illyés Orsolya, Nyitrai Illés trió, valamint egy újonc, Kovács Ágnes látható, ezt a négy embert mozgatja ide-oda a rendező, egy, a saját kénye-kedve szerint átalakított sakktáblán, az általa megszabott lépési szabályoknak megfelelően.

Az igazság az, hogy Hajdu Szabolcs mellett elszáguldott majd féltucatnyi fiatal filmes. Pálfit, Fliegaufot és Mundruczót már nemzetközileg jegyzik, Török Ferenc és Antall Nimród pedig a nézőszámok tekintetében nyújtott kimagaslót – persze hazai viszonylatban. De Hajdut ez láthatóan nem zavarja, nála nem a nézettségi statisztika vagy a sikeres fesztiválszereplés a mérce. Egyetlen mércét ismer – önmagát. Gelencsér Gábor, a játékfilmes zsűri értékelésén „provokatívan felszabadító”-nak nevezte a Tamarát. Valóban, a film bármiféle problematika, vagy jelentős téma felvetése nélkül, a semmiből kiindulva teremt, a történet és a hősök olyan mértékben mentesek a ma nagy konfliktusaitól (elidegenedés, tehetetlenség, kegyetlenkedés stb.), hogy az ember tényleg érez a gesztusban némi szándékosságot és egy jókora adag indulatot.

Közben a film főszereplője egy alkotói válságba jutott művész, akinek ráadásul a nőkkel is meggyűlik a baja. Ez, valljuk meg, ugyancsak közkedvelt témája bármely művészeti ágnak. Mégis, a Tamara direkt nem megy bele a nagy drámába, így a hangsúly valóban az egyszeri történet elmondására, a mozgóképi eszközök minden kétséget kizáróan zseniális használatára, áthágására és újraértelmezésére tevődik át.

Miközben a film képi megvalósítása elsősorban továbbra is Hajdu egészen sajátos vizuális érzékenységének bizonyítéka, az operatőr pontosan érzi, hogy hol és milyen módon kell hozzátennie ehhez a már meglévő koncepcióhoz. Szaladják Istvánnak nem sok tere marad arra, hogy saját elgondolásait és ötleteit beleforgassa egy ennyire vizuális rendező filmjébe, mégis sikerült rálelnie azokra az apró lyukakra, ahol kifejezetten az ő tehetsége érvényesülhet.

A telített színek és a sokszor keretező, a kép széleit levágó kompozíció egyfajta ikonikus, mitikus többletet ad a filmnek, szoros összhangban természetesen az állatok, különösen a fehér ló történetben betöltött központi szerepével.
 
Ez az egész különösen látványosan mutatkozik meg egy olyan filmszemle mezőnyében, ahol a Dealer, a Szezon és a Másnap mellett vetítik a filmet. Becsülendő ez a bátorság, amivel a rendező a nagy irányok és sikersztorik által megjelölt irány ellenében mozdul. Ennek ellenére jó lenne látni, hogy mihez kezdene Hajdu egy „nagy” témával. Lehet, hogy erre nagyon hamar sor kerül, hiszen következő filmterve egy nálunk ma sajnálatosan aktuális témát, egy lány prostituálásának történetét dolgozza föl. Addig pedig itt a Tamara, a maga sokszornézős mikrokozmoszával.



(16) 
1-1  /  2
Hozzászólások
16-14  /  16
2005. január 24. hétfő, 15:20#16| Lórántka
Ennek nagy részét már beírtam egy másik helyre, bocs attól, aki esetleg már találkozott vele, de inkább ide illik. (Még kezdő vagyok, ha nem is fiatal.)

Nem láttam a Macerás ügyeket, de ami a Tamarát illeti: hát remélem, hamar elfelejthetjük. Szerintem nagyon gyenge. Nincs forgatókönyve. Egyetlen valamirevaló karakter van benne, a Kovács Ági (?) által játszott feleség. A két fiú olyan, mintha székely lenne, a legrosszabb fajtából, különösen az idegbeteg Demeter. (Ex-romániai határmenti magyar vagyok.) Egy normális mondata nincs.
Van a filmben egy-két ötlet, de ezek szerintem akkor "ütnének" igazán, ha fel lehetne fűzni őket valamilyen történetre. Így kicsit öncélúnak tűnnek, és önmagukban kevesek ahhoz, hogy elvigyék a filmet.
Egyébként a forgatókönyv-hiány szerintem általános jelenség a mai magyar filmek esetében. Abszolút kívülállóként (1 db személyes ismerősöm nincs a filmiparban) igen erősen "magyarfilm-szurkoló" vagyok, de elég fölöslegesnek tartom ilyen filmekre pazarolni az állami támogatást. Forgatókönyv-íráshoz pedig (szerintem) idő és türelem kellene, nem (elsősorban) pénz.
Egy ismerősöm mutatta egyszer, hogy egy amerikai szakmai folyóíratnak szánt cikke éppen melyik szűrőnél tart (az interneten megnézhető volt). Na ekkor kicsit ledöbbentem azon, hogy milyen is az, mikor egy orgánum ad arra, mi jelenik meg nála. Szóval, nálunk sem ártana az ilyesmi, filmek terén sem. Annyira nem nagy ászok ezek a mi rendezőink, hogy - az előbbiekben emlegetett rendezői bravúrok mellett, amire, mellékesen, csak nagyon keveseknek van szemük - olyan forgatókönyvekre is fussa, amibe bűn lenne beleszólni.
Nem tudom, mibe kerülne a forgatókönyvek alaposabb kontrollja, de szerintem az adja egy film "lelkét", úgyhogy biztos behozná az árát.
2004. november 25. csütörtök, 17:34#15| torolt felhasznalo
Gondolkoztam a dolgon.

Szerintem a Tamara kicsit olyan volt, mint a Delicatessen (már ha így kell írni) - és az Amelie az meg milyen jó lett már!

Úgyhogy hajrá Hajdu Szabolcs!
2004. november 14. vasárnap, 18:01#14| tüsmester
T. fv!
Mivel én annyira bölcs vagyok, hogy egyetlen hozzászólásból fel tudom rajzolni egy ember lelkének térképét, hadd kérdezzek már rá, hogy lehet valaki ilyen ellentmondásos figura, mint te? :-)
Egyfelől valamilyen szinten empátiával közelítesz a filmhez, aztán meg leírsz olyat, hogy azért ez nem "tipikus szar magyar film" - ami amellett hogy egészen picit általánosítás, még helyben is hagyja a szokásos előítéletet, hogy a magyarok csak depressziós-nosztalgiázós filmeket képesek csinálni.
Szerintem.

(szóval milyenek a tipikus szar magyar filmek? :-) )
 
Előzmény: torolt felhasznalo #13
 

nka emblema 2012