sex hikaye

Égig érhetne az ének (Égig érhetne az ének)

documentary 49 min,
Color Hungarian

Crew

director Zoltán Boros
  screenwriter Zoltán Boros
  director of photography Ádám Sánta , Zsolt Kötő , Tibor Schneider , Lungu Emil
     
     

Synopsis

Boros Zoltán szerint a Metropol Group nem véletlenül jött létre. A Beatles 1968-ra már meghódította a világot, a liverpooli bandának a magyar "változata", vagyis az Illés hasonló életérzéseket megfogalmazva halmozott sikert sikerre, és gyűjtötte maga köré fiatalok tízezreit. Törvényszerű volt tehát, hogy a beathatás előbb-utóbb Erdélyben is megteszi a magáét. Nagyvárad volt az első erdélyi város, ahol az 1960-as évek végén a beatzene gyökeret eresztett; az 1971-ben rajtoló, és három éven belül betiltott székelyudvarhelyi Siculus-fesztivál pedig sok tehetséges zenész számára nyújtott bizonyítási lehetőséget. Boros Zoltán megfogalmazása szerint nyomorból született meg a gyöngyszem, vagyis az a Metropol, amely sajátos, eredeti erdélyi muzsikát alkotott, sajátos erdélyi életérzéseket fogalmazott meg, és gyakorlatilag létrehozta az erdélyi magyarság saját beatzenéjét. Sőt: a Metropol tagjai továbbléptek, románul is énekeltek - koncertjeiken zsúfolásig megtelt a bukaresti sportcsarnok, és több mint tízezer rajongó előtt játszottak fergeteges sikerrel.

pictures
No picture
Video
No video

Links

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!