Kőrösi Zoltán
61
(1962. március 14. )
forgatókönyvíró, író, szereplő
Életrajz
Iskoláit Marcaliban, Székesfehérvárott, Debrecenben és Budapesten végezte, Székesfehérvárott, a Teleki Blanka gimnázium angol tagozatán érettségizett, és a budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon diplomázott 1987-ben. 1989-ben Lisszabonban, Portugáliában élt.
1990 óta dolgozik a Magyar Rádióban, 1995-től a Magyar Rádió Irodalmi szerkesztőségének vezetője, 2002 júliusától az újonnan alakult Művészeti Főszerkesztőség főszerkesztője lett. Rádiós munkái során egyaránt végezett dramaturgi és szerkesztői tevékenységet.
1998 óta tagja a MEDIAWAVE- Fényírók fesztiválja nemzetközi zsűrijének, illetve 1999 óta a Magyar Mozgókép Közalapítvány Játékfilmes szakkuratóriumának. Több filmforgatókönyvet írt, ezek közül A kis utazás című film a 2000.évi Magyar Filmszemlén elnyerte a Közönség díját.
Első novellájával 1992-ben megnyerte a Magyar Napló című irodalmi hetilap Örkény István-novellapályázatát. Ugyanebben az évben jelent meg első kötete, a beszélgetéseket tartalmazó Felrombolás című kötet, ezt azóta további hét könyv követte, a legutóbbi: Télidő (párhuzamos történetek) 2002. Munkái során Móricz-, Nemzeti Kulturális Alap-, Eötvös- és Soros-ösztöndíjban részesült.
Filmográfia
forgatókönyvíró
|
---|
2000 |
A kis utazás |
1998 |
Szabadkikötő |
író
|
---|
2007 |
Budapest, nőváros |
1999 |
Freeport |
szereplő
|
---|
2010 |
Innováció az emberért - Az internet, mint önálló organizmus |
Közös munka |
Durst György
- producer
Komár István
- rendező
Bánóczi Endre
- színész
Bojtár B. Endre
- színész
Buzás Mihály
- rendező
Cseszárik Nóra
- színész
Czétényi Csilla
- színész
Czétényi Marika
- színész
Détári Géza
- producer
Dózsa Erzsébet
- színész
Farkas Arnold
- színész
Forgács Róbert
- színész
Gáspár Imola
- színész
Gyabronka József
- színész
Kemény Zsigmond
- színész
Keserű Imre
- színész
Kozári Zita
- jelmeztervező
Lengyel Noémi
- díszlettervező
Lovasi Zoltán
- operatőr
Mihalik Károly
- színész
Miksi Attila
- színész
Molnár Csaba
- dramaturg
Pallanek Andrea
- asszisztens
Pálos György
- forgatókönyvíró
Papp Melinda
- színész
Sárközi Zsolt
- asszisztens
Simon Judit
- rendező
Szepesi Gábor
- operatőr
Szikra József
- színész
Szikszai Rémusz
- színész
Szirti Anina
- vágó
Talpas Iván
- színész
Tánczos Anita
- jelmeztervező
Tőkés Nikoletta
- színész
Vizi Mária
- forgatókönyvíró
|
Műfajok
dráma kísérleti film romantikus vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu
Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
Linkek |
Port.hu |